Japán nagy cinizmussal közelíti meg a második világháborúban és előtte prostitúcióra kényszerített kínai és dél-koreai nők ügyét. Az ENSZ most felszólította Japánt, hogy vállaljon teljes felelősséget a rémtettekért.
Nagy valószínűséggel egy magyar közgazdász, Sztálin hű kiszolgálója találta ki a málenkij robotot. A szovjetek által keletre hurcolt több mint százezer ember közül talán minden harmadik is életét veszthette, a többiek pedig szörnyű szenvedéseket éltek át. Az „ötletadó” Varga Jenő neve alig ismert a magyar történelemben, pedig kulcsfontosságú pillanatokban avatkozott be a magyar politikába.
A harminc felvételt az amerikai Nemzeti Levéltár College Park-i részlegében fedezték fel, ezek közül hármat mutatott meg a japán város vezetősége a sajtónak. Nagaszakira 1945. augusztus 9-én dobott atombombát az amerikai légierő.
Ozirisz istennek szentelt, négyezer éves, mészkőből épült kápolnára leltek Egyiptomban az ókori Abidosz város helyén található Arába faluban – jelentette az al-Ahrám.
Épp 100 éve lőtte le Gavrilo Princip boszniai szerb diák az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét Szarajevóban. Egy hónap múlva kitört az első világháború. Ezúttal nem a háború hátterében rejlő nagyhatalmi egymásnak feszülést mutatjuk be, hanem felvillantunk pár magyar politikai epizódot arról, hogy miként fordult a magát eredetileg liberálisnak valló politikus, Tisza István autoriter irányba, s hogyan járult hozzá politikája a háború kitöréséhez.
Orosz búvárrégészek 18. századi francia fegyverekre bukkantak Alexandria keleti kikötőjének bejáratánál, a Földközi-tenger mélyén. Megtalálták a Le Patriot nevű francia hadihajón használt ágyúkat, fegyvereket, pisztolyokat. A hajó az Egyiptomba francia hadjáratot vezető Bonaparte Napóleon tábornok flottájához tartozott – közölte az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium illetékese.
Huszonöt éve, 1989-ben az omladozóban lévő szocializmust, a Szovjetunióban Mihail Gorbacsovval meginduló reformfolyamatokat és a nemzetközi hangulatot látva Kínában is megmozdult valami. A pekingi egyetem diákjai már korábban – 1986-87 telén – felléptek a politikai reformok eléréséért, de a mellettük kiálló, végül 1987-ben elmozdított korábbi főtitkár, Hu Jao-pang halálának ürügyén 1989 áprilisban ismét előálltak a követeléseikkel: sajtószabadságot, a tüntetések tilalmának feloldását, Jao-pang újraértékelését és rehabilitálását, szabadságot, demokráciát, ezen kívül a pártvezetők jövedelmének nyílvánosságra hozatalát, az oktatás támogatásánk növelését, az értelmiség helyzetének javítását is követelték. A szívrohamban elhunyt politikus emlékére összegyűlt több ezer pekingi egyetemista tüntetett a pártközpont előtt és a Tienanmen téren, a megmozdulók lelkesedése pedig Hu Jao-pang hivatalos temetése után sem csökkent. Ezt követően a kínai pártvezetés parancsba adta a katonaságnak, hogy június 4-én reggel hat órára tisztítsa meg a teret: a városba bevonuló hadosztályok egyszerűen átgázoltak a fegyvertelen civileken, útjuk során pedig agyonlőttek mindenkit, aki eléjük került. A tüntetők közé lövetés, illetve a Pekingben lezajlott vérfürdő egyértelművé tette a vezetés álláspontját: nem lesznek politikai reformok, nem lesz demokrácia, és nem lesz többpártrendszer, a keményvonalas politikusok pedig egyértelmű győzelmet aradtak a pártvezetésben. 25 éve vezényeltek tankokat a Tienanmen téri civil tüntetők ellen.
Az NBC 10-es csatornája egy olyan videót mutatott be, amit eddig csak pár ember láthatott az 1937-ben, leszállás közben felrobbant léghajó katasztrófájáról.
Szerdán a történelem emelt és középszintű vizsgákkal folytatódik az érettségi. Középszinten az írásbeli vizsga 180 perces, két feladatsorból áll. Emelt szinten 240 perc van a feladatok megoldására.
Rendkívüli régészeti felfedezés helyszíne lett Ostia Antica egykori ókori városa, amelyről kiderült, hogy az eddig ismert területénél legalább kétszer nagyobb volt.
A szimbólumokat nem lehet megenni, eszmékkel nem lehet a boltban fizetni. Túl sok a hangjegy, túl sok a filozófus. A politika legyen materiális, a politika az a 3.60-as kenyér. Ettől még nem lesz az.
Tartalommal teli nyilvános wc-t találtak Dániában, az ország történelmének legnagyobb városi ásatásán. Az is kiderült, mit használtak az 1300-as években wc-papír helyett.