Az orosznál nincs rosszabbul teljesítő tőzsde a világon
Érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet a Bloomberg: miközben az orosz gazdaság viszonylag állja a nyugati szankciókat, addig a részvénypiac összecsuklott. A tőzsdén ugyanis a jövő a tét.
Érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet a Bloomberg: miközben az orosz gazdaság viszonylag állja a nyugati szankciókat, addig a részvénypiac összecsuklott. A tőzsdén ugyanis a jövő a tét.
Lengyel Miklós
A Twitter körüli zűrzavar komolyan árt az autógyártónak.
Lengyel Miklós
Gyakori hiedelem, hogy a tőzsde leginkább a nagyvállalatok játékszere, ráadásul Magyarországon regionális és európai összehasonlításban is kevés cég élt eddig a tőkepiaci forrásbevonás lehetőségével, ehelyett jellemzően hitelekkel finanszírozták a működésüket.
hvg.hu
A régiós valuták árfolyama is jelentős esést produkál.
hvg.hu
Vicces kedvű felhasználók a „kék pipa" megvásárlása után létező cégeknek adták ki magukat, és teljes képtelenségeket posztoltak a közösségi oldalra. A felfordulással egy időben több, célponttá vált társaság részvényei is zuhanórepülésbe kezdtek az amerikai tőzsdén – de a két fejlemény között csak első látásra van összefüggés.
Kínos Brexit-utóhatás, melyet felerősített a gyenge font, a recesszióba bukdácsoló brit gazdaság és az, hogy a szupergazdagok közben vígan vásárolják a méregdrága francia luxust.
Lengyel Miklós
A közelmúltban tőzsdére ment zuffenhauseni cég értéke meghaladja a Volkswagenét is.
hvg.hu
Visszatért az amerikai tőzsdére a mémrészvényláz, ezúttal egy lakberendezési áruházláncra spekuláltak, és újra Ryan Cohen milliárdost követték, mint tavaly.
Nagy Gábor
Az elmúlt hónapban először ment 200 euró alá az európai gáz ár a holland tőzsdén.
MTI
A sportautógyártó az előzetes becslések szerint akár 85 milliárd dolláros tőzsdei értékkel is nyithat.
hvg.hu
A délelőtti látványos gyengülés után délután a forint és a tőzsde is egy kicsivel jobban teljesített.
hvg.hu
Azt egyelőre csak sejteni lehet, hogy pontosan ki és pontosan mekkora közterhet kapott a nyakába, a bizonytalanság is rontja a piacot.
hvg.hu
Az üzletembernek kétségei támadtak.
hvg.hu
Technikai, vagy akár a "kövérujjnak” becézett emberi hiba is lehetett háttérben.
hvg.hu
Schmidt a Fidesz egyik ideológusa, Ungár pedig az ellenzék parlamenti képviselője, azonban a család a fő tulajdonosa a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-nek.
hvg.hu
Az idei első negyedévben legyártott autók 95 százaléka Model 3 és Model Y.
MTI
MTI
hvg.hu
A hír hatására már tőzsdenyitás előtt 26 százalékot ugrott a közösségi médiaplatform részvényeinek értéke.
hvg.hu
Kizárólag az orosz kormány által kibocsátott államkötvényekkel lehet kereskedni.
hvg.hu
Pluszban zártak a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn.
MTI
A devizapiac azonban helyi idő szerint hétfőn 10-órától újra működni fog.
hvg.hu