#tőzsde




Baljós árnyak a legjobb formáját futó Apple körül

Hiába produkálta minden idők legnagyobb profitját az Apple, a tőzsde mégis hálátlannak bizonyult, és éppen a céget csúcsra járató iPhone bizonytalanítja el a jövőképet. A hagyományosan titokzatoskodó cég, amely újabb nagy dobással sem állt elő, az indiai piac meghódításával és szolgáltatásokkal enyhítheti iPhone-függőségét.





Orbánék elvették, Schmidt Máriáék megvették

Úgy adtak el Schmidt Mária családi cégének állami tulajdonban lévő részvényeket, hogy semmilyen verseny nem volt: nem vitték tőzsdére, mint az állami OTP-részvényeket, de a cég többi részvényese sem tehetett ajánlatot. A Terror Házának főigazgatója, leendő kormánybiztos ráadásul azt a részvénycsomagot vehette meg kizárólagosan, amit a hvg.hu információi szerint az állam még a magánnyugdíj-pénztári vagyonnal szerzett meg. Schmidt nem nyilatkozott, a cég ügyeit intéző lánya viszont tagadta, hogy ez a törvények által tiltott állami támogatás lenne. Az állami vagyonkezelő szintén sikeresnek tartja a tranzakciót.



Bombariadó a Turkish Airlines gépén

A kanadai Halifaxban szállt le a Turkish Airlines New Yorkból Isztambulba tartó utasszállító gépe, miután a hatóságok értesülései szerint pokolgépet helyeztek el az Airbus 330-as fedélzetén.





Közvetve bárki vehet OTP-t az aukción

A hvg.hu-nak nyilatkozó bróker szerint egy kisbefektető számára azért lehet előnyös a részvétel, mert a szakértők azt várják, hogy az állam részvénycsomagja az OTP tegnapi, 5670 forintos tőzsdei záró árához képest 6-11 százalékkal olcsóbban kerül új tulajdonosokhoz.



Nem lehet OTP-részvényt venni

A kereskedés elindítása előtt pár perccel közölték, határozatlan időre felfüggesztik a bankrészvény adásvételét. Az állam úgy 80 milliárd forintnyi OTP-részvényt akar ma a piacra önteni, ami meg nagyon odavágna az árnak.


Tőzsdére vihetik az MKB Bankot

Tavaly 15, idén fél év alatt 4 milliárdos veszteség az MKB Banknál, felmerült, hogy a kormány tőzsdére vinné a reményei szerint jövőre már profitot termelő bankot.




Tőzsdére megy a Duna House

Jelentősen növelte árbevételét és eredményét az első fél évben a Duna House (DH), az ingatlanpiaci csoport azt is bejelentette, hogy részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre készül.