Félmilliárdos CÖF-támogatás: az MSZP feljelentést tesz
A párt szerint "a CÖF finanszírozása mindig is a politikai alvilág színvonalán zajlott".
A párt szerint "a CÖF finanszírozása mindig is a politikai alvilág színvonalán zajlott".
Az elektromos autók vásárlásának támogatására szánt tavalyi kétmilliárd forintos keretet nem sikerült elkölteni, ezt meghosszabbítják, és idén további hárommilliárd forintot pályáztatnak majd – mondta Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.
2018-ben is repkednek a milliárdok, ha a határon túli magyarok támogatásáról van szó. A magyarázat: választási kampány. A fő cél: a foci.
Vidéki, segítségre szoruló irodalmi lapok helyett budapesti, kormánybarát folyóiratok kapták a majdnem egymilliárdos támogatási keret közel felét.
"Ha mostantól beszállsz a harcba, amit a megmaradásunkért folytatunk, mindenféle menőséggel halmozunk el" - írják a posztjukban.
A kétmilliárd forintos keretből 50 milliót sem fizettek ki.
Az európai alapértékek védelméhez.
Több mint egymilliárd forint támogatást kap az Arany János-emlékév alkalmából Nagykőrös, az összegből teljesen megújul a költő nevét viselő muzeális gyűjtemény - jelentette be szerdán Czira Szabolcs, a város polgármestere.
A felcsúti polgármester agrárcégei tavaly még csak 55 százalékkal növelték uniós és állami támogatásaikat, idén viszont már elkerülhetetlennek látszik a duplázás. Idén már 900 millió forint körül lehet az a pénz, amelyet a megművelt terület mérete és a gazdálkodás módja alapján a Mészáros-cégek támogatásként besöpörhetnek. Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségei azonban még mindig csak távolról követik Csányi Sándor és Simicska Lajos vállalkozásainak pénzfelszívó képességét.
A munkahelyteremtést illetően a kormány megduplázta a nagyvállalatoknak és a multinacionális cégeknek juttatott állami támogatások arányát.
Cserébe 2018 és 2020 között is zümmöghetnek Budapest felett a gépek.
A kormány egyenként 150 millió forinttal támogatja az Eplényi és a Mátraszentistváni sípályák fejlesztését – közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
Az Asvel Lyon-Villeurban kosárcsapata a francia profi liga bajnoki címvédője. De nem azért, vagy nem elsősorban azért, mert a klub elnöke Tony Parker, minden idők talán legjobb francia kosarasa, aki még mindig az egyik NBA élcsapat, a San Antonio Spurs irányítója, húzóembere.
Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe – írta a Világgazdaság.
Akár az ingatlan árának 35-40 százaléka is visszajárhat az államtól. Egy 12 milliós lakásnál 4,5 millió lehet a nyereség.
Összesen 8,9 milliárd forintot ítélt meg Székesfehérvárnak a kormány, így elindulhat a déli összekötőút, egy belvárosi parkolóház és a szennyvíztisztító telep biogáz-fejlesztése is – minderről Cser-Palkovics András polgármester számolt be csütörtökön, a Facebookon.
A legtöbben elsősorban traktorokra pályáztak, de a méhészek kaptárra, az állattenyésztők a termelést segítő eszközökre, a kertészek főként facsemetékre. A támogatások összértéke megközelíti a 600 millió forintot.
A hazai cégstruktúra eddig is fővároscentrikus volt, a cégalapítások alapján pedig továbbra sincs veszélyben Budapest szerepe. A tendencián a vidékre irányuló EU-s pénzek sem sokat segítettek.
2500 euró és repülőjegy, ezt kínálja a francia állam. Főként az afgánokat érdekelheti ez a megoldás – hangsúlyozta a francia bevándorlási hivatal főnöke, Didier Leschi sajtótájékoztatóján.
Sokra becsüli Oroszország elnökét és meg akar állapodni vele – ezt hangsúlyozta választási kampánya során Donald Trump. Szemben Hillary Clintonnal, aki szerint Moszkva fenyegeti Európát.