Itt az első per a dízelbotrányban, eurómilliárdokat fizethet a Volkswagen
Igen fontos eljárásról van szó, mivel az itteni ítéletet fogják a későbbi hasonló esetekben is alkalmazni.
Igen fontos eljárásról van szó, mivel az itteni ítéletet fogják a későbbi hasonló esetekben is alkalmazni.
Renner Erika még mindig rendőri védelem alatt áll, nem tudja megszokni, hogy sokan őt hibáztatják.
Bogdán László másfél év alatt 11 idézést kapott, de csak két alkalommal jelent meg a bíróságon. Most betegségre hivatkozva hagyta ki a tárgyalást.
Budapesten, a Parlamentben találkoztak.
A vádlott azt kérte, vigyék vissza a börtönbe, miután ez megtörtént, többen is nemtetszésüket fejezték ki, egy férfi pedig még a bírót is megfenyegette.
Az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója szerint legközelebb jövő héten egyeztetnek a felek.
Feloldhatatlannak látja a kormány az ellenétet az ENSZ és a magyar álláspont között, annak ellenére, hogy a vádjai nem állják meg a helyüket.
A miniszterelnök a Parlament mellett állt meg egy fagyira.
Korábban beismerő vallomást tett a kamasz, aki a vád szerint két hajléktalant ölt meg Tatabányán, de az utolsó pillanatban változtatott vallomásán.
1998-ban ezen a napon tartották a választás első fordulóját, amelyben a Fidesz második lett, majd Orbán nagy taktikával mindent megfordított.
A felvételeken szereplő férfi arcát nem látni, így nem bizonyított, hogy P. László az.
Kim Dzsong Un Pekingbe ment tárgyalni, szakértők szerint azért, hogy előkészítse a két Korea, illetve Észak-Korea és az Egyesült Államok csúcstalálkozóját.
Karácsony Gergely kedden hívta tárgyalni a Momentum és az Együtt elnökét. Juhász Péter elmegy, Fekete-Győr András nem.
Az LMP egyelőre eredménytelenül lezárta a tárgyalásokat.
Jó hangulatban tárgyalt egymással az LMP és a Jobbik vezetése, de itt sem történt semmi előrelépés.
A kérdés régóta napirenden van, Moszkva nem igazán örül neki.
Ősszel tartják a szír férfi másodfokú tárgyalását Szegeden.
A fogva tartottak kölcsönös szabadon engedését szorgalmazta szombati telefonbeszélgetése során mind az orosz, mind az ukrán elnök.
A Facebook-oldalára került fel egy kép, egy fontos tárgyalásról.