A Hilton elé vonulnak a hitelkárosultak
A várbeli szállodában bankárok és kormánytisztviselők tanácskoznak, a Hilton előtt pedig banki károsultak rendeznek "tetemrehívást" október 16-án.
A várbeli szállodában bankárok és kormánytisztviselők tanácskoznak, a Hilton előtt pedig banki károsultak rendeznek "tetemrehívást" október 16-án.
Franciaországban több tízezren tüntettek kedden a gazdasági megszorítások ellen, Párizsban egy tiltakozócsoport ellen a rendőrség könnygázt is bevetett. Ez volt az első országos szintű tüntetés Francois Hollande köztársasági elnök májusi hivatalba lépése óta.
A gyulai városvezetés és a polgármester támogatását kérte a Gyulai Húskombinát Zrt. szakszervezete keddi demonstrációján, hogy továbbra is megmaradjon a Békés megyei városban a mintegy 400 dolgozó állása és helyi nevezetességük, a gyulai kolbász.
Közel 30 ezer tüntető gyűlt össze kedden a görög főváros központjában, hogy tiltakozzon Angela Merkel német kancellár látogatása és a görög kormány megszorító csomagja ellen. Délelőtt a hatóságok több embert őrizetbe vettek, komolyabb rendbontás egyelőre nem történt.
Vlagyimir Putyin elnök a stabilitás jelképe Oroszországban, de a társadalom már azt várja el tőle, hogy a haladás élére álljon - jelentették ki vezető politológusok vasárnap, az orosz államfő 60. születésnapján.
További három tibeti személy gyújtotta fel magát az utóbbi nyolc napban, így tiltakozva a kínai fennhatóság ellen, követelve a dalai láma visszatérését - jelentette vasárnap a Szabad Ázsia Rádió (RFA), tibeti forrásokat idézve.
Több tucatnyian sebesültek meg szombaton Tunéziában, a turisták által kedvelt Dzserba szigetén, ahol több száz helyi lakos vonult az utcára, hogy tiltakozzon egy tervezett szemétlerakó ellen.
Összecsaptak a rendőrök és baloldali ellentüntetők szombaton a baden-württembergi Göppingenben egy tervezett neonáci megmozdulás kapcsán. A hatóságok több mint 60 tüntetőt őrizetbe vettek.
Forró őszt ígérnek a spanyol és a görög tüntetések az eurózónában, ahol a lakosságnak mindinkább elege van a politikai elit vezényelte megszorításokból. Növekedés nélkül esély sincs a társadalmi béke helyreállítására.
Összecsaptak a rendőrséggel a kormány megszorító intézkedései ellen tüntető diákok pénteken Olaszország több városában.
Tüntetők ezrei vonultak fel mélyreható reformokat követelve pénteken Ammánban, miután a jordániai uralkodó az előző napon feloszlatta a parlamentet és bejelentette, hogy előre hozza a csak évek múlva esedékes választásokat.
A "magyar irredentizmus" ellen hirdetett tüntetést egy román szélsőséges szervezet, az Új Jobboldal (Noua Dreapta), amely szombaton - október 6-án - vonul fel Arad belvárosában az aradi vértanúk emlékére szervezett magyar rendezvény után.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján - közölte a Szolidaritás csütörtökön.
Három év alatt 900 dolgozójától válna meg a Sanofi.
Három ellenzéki vezetőt vettek őrizetbe Kirgizisztánban erőszakos hatalomátvétel kísérletének gyanúja miatt a szerdai rendbontásokkal összefüggésben; az ellenzék azzal fenyegetőzött, hogy tízezrek fognak tiltakozni csütörtökön a kényszerintézkedés ellen.
A párizsi Louvre-ban tüntettek félmeztelenül az ukrán nőjogi szervezet, a Femen aktivistái.
A 130 méter magas kupola egyik ablakpárkányán ülő strandtulajdonos vállalkozó mobiltelefonon beszélt a sajtóval és az egyik olasz miniszterrel is, de az ígéretek ellenére nem jött le a magasból.
A Fülöp-szigeteki Műszaki Egyetem hallgatói meztelenül tüntettek "A muszlimok ártatlansága" című, Mohamed prófétát, az iszlám vallás alapítóját gúnyoló amerikai amatőr videofilm ellen az egyetem manilai épületében.
Komoly demonstrációt tartottak egy francia Ford-gyár alkalmazottai a hét végén tartott Párizsi Autószalonon. 500 munkás pillanatok alatt telematricázott egy tucat autót.
Ősszel folytatódhatnak a februárban kezdődött hallgatói tiltakozások a hallgatói szerződés és az állami ösztöndíjas képzési helyek számának csökkentése ellen - írta a Népszava pénteken.