Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Három év alatt 900 dolgozójától válna meg a Sanofi.
Még nyáron szellőztette meg a francia Le Figaro napilap, hogy a gyár 1000-2000 dolgozóját fogja kirúgni. A vállalat egyébként már 2009 és 2011 között négyezer munkahelyet szüntetett meg, ezért a cikk óriási botrányt kavart.
A cég a napilap cikke után beismerte, hogy eredetileg 2500 fős elbocsátást tervezett, majd ezt politikai nyomásra úgy enyhítette, hogy három év alatt 900 dolgozójától válik meg.
Arnaud Montebourg szocialista politikus úgy nyilatkozott, hogy "az a vállalat, amelyik nyereséget tud termelni, nem viselkedhet úgy, mintha bajban lenne". A gyógyszergyár ugyanis tavaly 33,4 milliárd eurós árbevételt ért el, de hozzátették, egyre több nehézséget okoz számukra a generikus gyógyszerek erősödő versenye.
A politikusok nyomására egyébként nem csak a Sanofi gondolta meg magát, mennyi embert bocsát el. Így például az Air France által tervezett 5122 fős elbocsátása is kisebb mértékű lesz, valamint a PSA Peugeot Citroën-nek sem engedik azt, hogy nyolcezer alkalmazottját elküldje. Utóbbi vállalat esetében Marisol Touraine szociális miniszter azt nyilatkozta korábban, hogy elfogadhatatlanok a konszern tervei, mivel a PSA az elmúlt néhány évben 4 milliárd eurós állami támogatást kapott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.