Tűz volt a gödöllői idősotthonban, egy ember meghalt
Az egyik szobában keletkezett a tűz, a dolgozóknak sikerült eloltani.
Az egyik szobában keletkezett a tűz, a dolgozóknak sikerült eloltani.
A villanyóraszekrény gyulladt ki. Senki nem sérült meg.
Az egyik árus sátra porig égett.
Óriási tűz miatt riasztották Hamburg tűzoltóit, de kiderült, hogy csak a naplemente volt az. A tűzoltók szerint nincs ezzel baj, inkább vakriasztás legyen, mint hogy valódi bajt ne vegyenek észre.
Tabajdon és Karcagon is meghalt egy-egy ember a tűzben.
Csaknem ezer embernek kellett elhagynia tűz miatt egy kollégiumot Budapest XI. kerületében, az Irinyi József utcában hétfőn késő este – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Lezárult a nyomozás, egy elektromos kisülés lehetett a ludas.
Újra megindult a forgalom Hajdúszoboszló és Nagyhegyes között.
Gerő Luca családjának háza teljesen leégett.
Szombaton leégett a DK központi irodája, szinte minden megsemmisült, az enyészeté lett a párt könyvelése is, benne a kampánykiadásokról szóló papírokkal. Az Állami Számvevőszék most közleményben üzent a pártnak: biztosítani kell a dokumentumok és adatok biztonságos megőrzését és tárolását.
15 méteres lángokkal égett a gáz, a rendőrök lezárták egy út érintett szakaszát.
A hatóságok szerint még csaknem ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
A DK irodái szombaton égtek ki.
Szombaton égett le annak az irodaháznak a felső szintje, ahol Gyurcsányék béreltek irodát.
Kiégett a DK központi irodája a Teréz körúton, a párt pénzt gyűjt, közben Gyurcsány bejelentette, újrakezdték a munkát.
Az illető valószínűleg füstmérgezést kapott.
A Teréz körúti épület teteje több helyen beszakadt. A párt központja megsemmisült, a szocialisták és a Liberálisok felajánlották nekik a saját irodáikat.
A DK pénzt gyűjt, mert a szombati tűzben megsemmisültek a DK központi irodái, az MSZP szerint tárgyak megsemmisülhetnek, de közös ügyük nem.
A VI. kerületben a Teréz körúton egy négyemeletes irodaház gyulladt ki, a tetőszerkezete négyszáz négyzetméteren égett szombat délután. A helyszínen tíz tűzoltó-gépjárművel mintegy negyven fővárosi hivatásos tűzoltó dolgozott, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kilenc vízsugárral eloltották a lángokat.