34 millióra perlik az amerikai párt egy egycsillagos értékelés miatt
Van, akit mélyen megérint, ha mások nem becsülik meg úgy, ahogy szeretné.
Van, akit mélyen megérint, ha mások nem becsülik meg úgy, ahogy szeretné.
hvg.hu
Az USA-ban tomboló forróság, a Németországban kialakult villámárvizek és a Magyarországon lezúduló felhőszakadások a klímaváltozás veszélyére figyelmeztetnek. Úgy tűnik, mintha ezt az emberiség felismerné és cselekedne, ám ez csak a látszat.
Nem is a Rosenberg-házaspár árulta el az amerikai atomtitkot – állítja egy új életrajzi könyv. Korábban a pár gyerekei Obama elnöktől hiába kérték, hogy segítsen elégtételt szolgáltatni anyjuknak, most Bidenbe vetik bizalmukat.
Donald Trump elnöksége végén hadjáratot indított az amerikai intézményrendszer rasszista alapjait vizsgáló kritikai rasszelmélet ellen, szövetségesei pedig azon vannak, hogy az véletlenül se befolyásolhassa az oktatást. A magyar kormány hasonlóan bánik a társadalmi nemek kérdésével, azt gondolva, hogy ha nem tanítják, akkor nincs is. Az itthon még kevéssé ismert kutatási terület támpontokat adhatna ahhoz is, hogyan lehet javítani a cigányság helyzetén.
A floridai Paul Hodgkins 8 hónapot kapott.
hvg.hu
Csúfos vereséget szenvedett az Afganisztánból kivonuló USA, amely 20 év alatt szinte semmit sem ért el. A Talibán nyomul előre, a magára hagyott afgán nép pedig félhet a jövőtől.
A béren kívüli juttatások szürkezónájában történtek miatt emeltek vádat Donald Trump holdingcége ellen. A cél az ügyészséggel való együttműködésre bírni az exelnök könyvelőjét.
Nagy Gábor
Az amerikai Fehér Háznak még el kell fogadnia, de a Szenátus már aláírta azt a törvényjavaslatot, ami betiltaná az importot a kínai Hszincsiang régióból.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen engedélyezte a titkosszolgálatoknak, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban indítsanak átfogó akciót a „mentálisan ingatag” Donald Trump támogatására – állítja a The Guardian című brit napilap az állítólag a Kremlből kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva. A Kreml – nem meglepő módon – cáfol. És Trump is cáfol, akit viszont most senki sem vádolt semmivel.
5,4 százalékkal nőttek az árak júniusban az Egyesült Államokban, ahol 13 éve nem tapasztaltak ilyet.
Lengyel Miklós
A repülőgépek által a lángok elfojtására ledobott víz nagy része elpárolog, mielőtt az a földre érne. Két amerikai tűzoltó meghalt, Kanadában egy egész falu megsemmisült.
hvg.hu
A független hírszolgáltatás elhallgattatása olyan fontos, hogy még a szövetséges Egyesült Államokkal is vállalják a konfliktust.
Megérkezett a nemrégiben megújult Ford F-150 Shelby-féle tuningváltozata.
hvg.hu
Míg Amerika és Európa morzsákat ajánl fel, és milliárdosok meg gyógyszeripari lobbik érdekeit védelmezi, a kínaiaknak és az oroszoknak más terveik vannak – és meg is tudják valósítani őket. Vélemény.
James K. Galbraith
Július 4-i beszédében az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy még nincs vége a járványnak, és az az egyetlen felelős döntés, ha beoltatják magukat az amerikaiak.
hvg.hu
A Ford F-150 Raptor műanyag építőelemekből összeállítható változata 42 centiméter hosszú.
hvg.hu
A jövő felelőssége a mi kezünkben van, nem az önjelölt „erős” emberektől függ, mi lesz velünk – írja a Washington Post ünnepi szerkesztőségi állásfoglalása.
hvg360
Ami a tengerentúlon történik, az világszerte megszabja a demokrácia jövőjét – mutat rá Larry Diamond politikai elemző a Foreign Affairs-ben.
hvg360
A két nő szerint Franco tárgyiasította és megfélemlítette őket azt ígérve, hogy szerepet kapnak a filmjeiben.
hvg.hu
Támadó hangnemben válaszolgatott Vlagyimir Putyin orosz elnök szokásos éves kérdés-felelet maratonján szerdán. A Kreml ura így egészen más hangulatot teremtett, mint két héttel ezelőtt, amikor jóval békülékenyebb volt a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott genfi csúcstalálkozó után. Putyin elsősorban amiatt volt dühös, hogy a NATO és Ukrajna az Oroszország által 2014-ben elcsatolt Krím környékén folytat tengeri hadgyakorlatot.