Három repülés és két hét után megszűnt a Szijjártó által bejelentett Budapest-Taskent repülőjárat
Még szombatra is be volt tervezve a gép, de a Budapest Airport honlapján már nem volt elérhető a járat.
Még szombatra is be volt tervezve a gép, de a Budapest Airport honlapján már nem volt elérhető a járat.
hvg.hu
A miniszterelnök Európából kizárólag bukott és/vagy nyíltan Putyin-párti vezetőket hívott meg az augusztus 20-i ünnepségre, akik fellépését legfeljebb az indokolta, hogy a Nyugat láthassa: lám, a híresztelésekkel szemben Orbán Viktor nem maradt egyedül a kontinensen. A vendégek nagyobb részét kitevő türk testvérek megjelenése az egyre intenzívebb gazdasági kapcsolatépítés miatt már indokoltabbnak tűnik.
Egy teljes illiberális internacionálét gyűjtött maga köré a hét végén Orbán Viktor miniszterelnök és külügyminisztere, Szijjártó Péter: Magyarországon járt a türk világ szinte valamennyi – demokratikusnak még a legjobb szándékkal sem nevezhető – országának vezetője, a szomszédos országokból pedig azok a bukott volt kormányfők jöttek el, akiknek politikájából nem kértek az ottani választók.
Virágzik az orosz kereskedelem Örményországgal, Kirgizisztánnal, Üzbegisztánnal és Kazahsztánnal, olyan anyagokat, félvezetőket importál tőlük Moszkva, amelyek nélkülözhetetlenek a háborúhoz. De ide tartozik az urán is.
hvg360
Örményország most először jelezte, hogy kész elismerni Azerbajdzsán részeként Karabahot. Jereván kompromisszumkészsége elsősorban az ukrajnai orosz agresszió következménye, ahogy az is, hogy a volt szovjet tagköztársaságok sorra fordulnak el Moszkvától Peking felé.
Három országban folytatódnak a nagykövetcserék: Brazíliába, Üzbegisztánba és Izraelbe is új misszióvezetőt küld Szijjártó Péter külügyminiszter. Az elmúlt két hónapban 12 magyar külképviselet élén készítettek elő személycserét.
Az Ipoteka Bank megvásárlására vonatkozó szándéknyilatkozat már tavaly szeptemberben megszületett, ám a szerződés aláírására mostanáig várni kellett.
hvg.hu
A miniszterelnök gépén 160 hely volt, de a külügyminiszternek máshol akadt dolga.
hvg.hu
Erdogan elnök a tárgyaláson leszögezte, hogy Magyarország energiabiztonságának Törökország biztos háttere marad a jövőben is.
MTI
A miniszterelnök szerint Magyarország az egyetlen Európában megmaradt keleti nép.
MTI
Magyar gyógyszeripari beruházás is kezdődhet Üzbegisztánban.
hvg.hu
Az árstopról is beszélgethetett Orbán Viktor és az üzbég elnök a mostani találkozójukon: az üzbég politikában évek óta fontos kérdés, hogy legyen elég krumpli elég olcsón, ezért is hozták létre tavaly az Üzbég–Magyar Burgonyakutató Központot. Azóta pedig már folyik is a munka.
Sztojcsev Iván
Üzbegisztánnal közös gázkitermelési lehetőségekről és külkereskedelemről egyeztet a magyar kormány.
MTI
MTI
hvg.hu
A miniszterelnökkel két miniszter, a politikai igazgatója és "közel hatvan üzletember" is utazik.
MTI
A miniszterelnök szerint Magyarország kiemelkedően fontos partnerként tekint Üzbegisztánra.
MTI
Magyar ösztöndíjjal tanulhatnak üzbég hallgatók nukleáris szakembernek.
hvg.hu
A közép-ázsiai ország egyik potenciális célpontja lehet annak az új orosz törvénynek, amely egy év katonai szolgálatért cserébe állampolgárságot kínál a külföldieknek.
hvg.hu
A neandervölgyi lakóhelyen hamu maradványait, egy kerek tűzhelyet, valamint kőfegyvereket és vadállatok összezúzott csontjait találták meg.
MTI
A Türk Tanács aszálymegelőzési intézetéről szóló megállapodást lengetett be Taskentben Szijjártó Péter külügyminiszter, aki azt is elárulta, hogy egy múlt század közepén kidolgozott, de világhírű magyar technológiával szállhatunk be az üzbég atomerőmű-építésbe.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyre több autoriter vonást mutat Savkat Mirzijojev üzbég államfő, aki úgy nyerte meg az elnökválasztást, hogy azon egyetlen valóban ellenzéki jelöltet sem engedtek indulni. A gazdaság viszont zakatol, és a szomszédokhoz fűződő viszony is javult.