#vállalkozás
Karrier-tanácsadás személyre szabva: ez vár rád a HVG Állásbörzén
A több mint ezer állásajánlat és több mint száz munkaadó mellett egy sor ingyenes segítség várja az álláskeresőket az április 17-én startoló HVG Állásbörzén. Mit javítsak az önéletrajzomon? Hogyan válaszoljak a gyakori kérdésekre egy állásinterjún? Mit vegyek fel? Egyebek mellett erre is választ kaphat az, aki kilátogat a Papp László Budapest Sportarénába. Már egy hét sincs, és indul az ország legnagyobb élő állásbörzéje.
HVG Állásbörze
Elindult a per a Tiborcz István nevében befolyással üzérkedők ellen
Hallom, Tiborcz barát, mennyi pénz? Én adok – a vádirat szerint ezt mondta a költségvetési csalással vádolt Pietro Pini olasz húsipari vállalkozó, amikor ügyvédje és annak ismerősei belengették neki az állítólagos befolyásos ismerős nevét, aki elsimította volna az ügyét. Tiborczhoz persze nem volt kapcsolatuk a csalóknak, akiknek most indult a pere.
hvg.hu
15 perc alatt olvadt szinte semmivé egy nagy cementgyár értéke a hongkongi tőzsdén
A Tinarui részvényeinek harmadát szórták ki a befektetők, 80 millió darabot negyedóra alatt adtak el, az utolsókat darabonként alig 2 forintnak megfelelő összegért.
hvg.hu
Luxusberuházás készül a festői pilisi tó partján, éppen kipenderítik a horgászokat
Horgászni már tilos, és sokan attól tartanak, hogy a természetvédelmi területen megvalósuló fejlesztés miatt magántóvá válik a Csobánka határában fekvő Határréti-tározó.
hvg.hu
Romániából jöhet Orbán és Lázár legújabb kedvenc fürdőjének legtöbb vendége, de hamar elpártolhatnak
Politikai kijárás nyomán, és nem szakmai alapon zajlik a fürdőfejlesztés a Dél-Alfödön, állítja a Dél-Alföld Termálklaszter elnöke, aki szerint a makóihoz hasonló nagy élményfürdős beruházások hosszabb távon nem lesznek fenntarthatók.
hvg.hu
Nettó félmilliós fizetésért toboroz menedzsert az orosz Mere diszkont
A cégnek már van 11 alkalmazottja, és továbbiakat keresnek.
Nagy Márton helyretette Orbán Viktor mondatait reptérügyben
Legalább két hét, de akár egy hónap is lehet a miniszterelnök által emlegetett „napokon belül”.
hvg.hu
216 millióért kap új műfüves pályát a kiesés ellen küzdő Kisvárda
A már meglévő stadion, sporthotel és edzőpálya mellé.
hvg.hu
Reagált a Csíki Sör, miután lecserélték a DAC-stadionjában: lehet, hogy nem az ő sörünket kóstolták a fanyalgó szurkolók
A cég szerint elképzelhető, hogy félreértés történhetett.
hvg.hu
„Azért ez már tényleg durva!” – kiakadt a rendőrség, miután a budapesti taxisokat ellenőrizte
Volt olyan sofőr is, aki kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül, kétszeres eltiltás ellenére vezetett. Az igazán meglepő, hogy ez nem egyedi eset volt.
hvg.hu
Szijjártó: Jövő év végére készen áll a sorozatgyártásra az új kecskeméti Mercedes-gyár
A külügyminiszter szerint a gyáregység építése az eredeti ütemterv szerint halad.
hvg.hu
Ihatatlan a szurkolók szerint a Csíki Sör, Gambrinusra cserélik a DAC-stadion büféiben
A Dunaszerdahely a Zólyombrézó elleni, hazai meccs előtt tartott sörkóstolót a szurkolóknak, akik hörpölés után megszavazták, a kipróbált öt márka közül melyiké legyen a jövő.
hvg.hu
Újabb komoly vita alakulhat ki az EU és Ukrajna között
Brüsszel szeretné meghosszabbítani az ukrán és moldovai kamionosok lehetőségét az engedély nélküli belépésre az uniós piacra, de néhány tagállam ezt kifogásolja. Emiatt harc lehet – írja az általában jól értesült brüsszeli Politico.
Lengyel Miklós
Több mint 11 milliárd dollárt ad az USA a világ vezető chipgyártójának három amerikai gyár beindításáért
A TSMC-nek Arizonában kell felhúznia az új egységeket. Az összeg nagyjából fele-fele arányban támogatás és hitel.
hvg.hu
Rápirítottak Elon Muskra Brazíliában, nem kapcsolgathatja csak úgy vissza a letiltott X-fiókokat
Musk több, a brazil legfelsőbb bíróság által felfüggesztett fiókot újraaktivált az X-en, most vizsgálatot indítottak ellene.
MTI
Csalók az államfő fotójával, a Mol nevében hirdetnek kamu befektetéseket
Az átverésben szerepet játszanak furcsa, akcentusos telefonhívások, e-mailek és egy kamuoldal is.
hvg.hu
Mészáros szerint Orbánnal külön úton járnak, olyan joystick pedig nincs, amivel állítgatják a pénzcsapot a szereplők, hogy ki mennyit kap
A felcsúti üzletember tíz éve még a Jóisten és a szerencse mellett Orbán Viktort nevezte meg sikerei kulcsaként. Mészáros most az Indexnek azt is elmondta, szerinte az ő életét nem befolyásolta, hogy 2015-ben a Fidesz addigi gazdasági mindenhatója, Simicska Lajos szembefordult a miniszterelnökkel.
hvg.hu
Rideg neonfény, fagyos disznóagy – ilyen belülről a Mere, a Magyarországra készülő orosz diszkontlánc
A magát mindennél sokkal olcsóbbként hirdető üzlet Szerbiát és Romániát már bevette a környéken – mi a nagyváradi egységükben néztünk körül. A tényleg nagyon alacsony árak mellett odabent más szupermarketekben nem tapasztalható, rapszodikus raktárhangulat várja a betérőket. Spórolni lehet, de egy normális nagybevásárlást elintézni nem, és ha valaki egészségesen akar étkezni, jobb, ha más bolt után néz.