#vallás

Minden ötödik percben meghalt egy keresztény 2012-ben
 

Minden ötödik percben meghalt egy keresztény 2012-ben

"2012-ben hite miatt 105 ezer keresztényt öltek meg. A világnak vannak országai, ahol misére vagy katekizmusra járni is életveszélyes. A legveszélyesebb térségek az iszlám fundamentalizmus országai, Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom bizonyos vidékei" - közölte a Vatikáni Rádió.

MTI MTI

Egymilliárdan nem hisznek semmiben a földön
 

Egymilliárdan nem hisznek semmiben a földön

Egymilliárdnál is többen vannak, így a keresztények és a muszlimok után a világon a harmadik legnépesebb csoportot alkotják azok, akik nem tartoznak egyik vallási felekezethez sem - derült ki a washingtoni Pew Research Center kedden közzétett tanulmányából.

MTI MTI


Nem görcsölnek a marslakók miatt az egyházak
 

Nem görcsölnek a marslakók miatt az egyházak

Nem mondana ellent a vallásnak, ha bebizonyosodna, hogy a Marson is kialakult az élet – állítják a magyarországi egyházak képviselői. A katolikusok az intelligens élet lehetőségét sem zárnák ki, a baptisták szerint viszont csak ember, angyal vagy démon lehet értelmes lény.

Zubor Zalán Zubor Zalán






Elhagyja vallását a katolikus Írország
 

Elhagyja vallását a katolikus Írország

Évente több százalékkal csökken a vallást gyakorlók száma Írországban, a bevallottan ateisták aránya pedig már a világon az egyik legmagasabb a szigetországban. Sokan az elmúlt évek botrányai miatt fordulnak el az egyháztól, miközben a megmaradt hívők reformokat szeretnének.

Zubor Zalán Zubor Zalán

A Fülöp-szigeteken is kiverte a biztosítékot Lady Gaga
 

A Fülöp-szigeteken is kiverte a biztosítékot Lady Gaga

Dél-Korea és Indonézia után a Fülöp-szigeteken is Lady Gaga koncertjének betiltását követelik vallási csoportok. Egy pénteki tüntetés után az érintett manilai kerület polgármestere szigorú rendszabályokat léptetett életbe, és közölte, hogy ellenőrökkel felügyelteti az előadást.

MTI MTI



Böjt és csonka mise: ma van nagypéntek
 

Böjt és csonka mise: ma van nagypéntek

Nagypénteken Krisztus kereszthaláláról emlékezik meg a kereszténység, a katolikus egyházban pedig ezen a napon nem mutatnak be szentmiseáldozatot, és az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezik ki a Krisztus halála felett érzett gyászt. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában vezeti a nagypénteki szertartást.

MTI MTI

Szupertitkos akadémiai anyag hever a parlament előtt
 

Szupertitkos akadémiai anyag hever a parlament előtt

Egyelőre titokban tartják annak az állásfoglalásnak a tartalmát, melyet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke még a múlt héten küldött el az Országgyűlés vallásügyi bizottságának az egyházi státusért folyamodó vallási közösségek ügyében. A hvg.hu akadémiai körökből ugyanakkor úgy értesült, hogy az MTA bizottsága az ominózus szakvéleményben magát inkompetensnek nyilvánította.

Dezső András Dezső András

Ortodox karácsony és vízkereszt - Nagyítás-fotógaléria
 

Ortodox karácsony és vízkereszt - Nagyítás-fotógaléria

Míg a katolikusok decemberben ünneplik Jézus születését, bizonyos ortodox egyházak hívei januárra teszik e jeles napot: január hatodikától misékkel, színpompás felvonulásokkal köszöntik a megváltó világra jöttét. Az ortodox egyház másik ága ekkor már a vízkeresztet ünnepli, többek között jeges fürdőkkel.

hvg.hu hvg.hu



Vudu bűbáj és varázslat - Nagyítás-fotógaléria
 

Vudu bűbáj és varázslat - Nagyítás-fotógaléria

A vuvu afrikai rabszolgák vallásaként terjedt el Haitin a XVI. században: ősi afrikai hiedelemvilág keveredett a keresztény vallási dogmákkal, létrehozva ezzel a sajátos karibi, az európai ember számára alig felfogható vallási szertartásokat. A gyakran eksztázisban, sárban és levágott állati fejekkel végzett rituálék miatt a katolikusok a gonosz vallásának kiáltották ki, s ma is a fekete mágiával, zombikkal azonosítják. A vuduizmus különböző formái máshol is elterjedtek: tisztelik Louisianában, Santériaként és Araráként ismert Kubában, Candomblé és Umbanda néven Brazíliában. Haitin a katolicizmus mellett szinte mindenki gyakorolja a vudu valamilyen formáját, évente egyszer pedig elzarándokolnak Saut d' Eau-ba, hogy a vízesésben megtisztuljanak bűneiktől.

hvg.hu hvg.hu

De mit tud Isten?
 

De mit tud Isten?

Mit mond a tudomány a hitről? Vannak-e bizonyítékok a hit működéséről? A Pszicho login blog most a hit és a gyógyulás kapcsolatát próbálja körüljárni.

hvg.hu hvg.hu