Koronavírus: kihirdette a veszélyhelyzetet a kormány
Rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendeltek el az ország teljes területére.
Rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendeltek el az ország teljes területére.
A fertőzésveszély miatti vesztegzár sokféle lelki károsodást okozhat a bennlévőknek, de a kockázat egy kis odafigyeléssel jelentősen csökkenthető – állítja a karanténpszichológia. A kérdés különösen aktuális most, amikor idehaza is rendkívüli korlátozó intézkedések jönnek.
Az önkormányzat kötelezte a tulajdonost, hogy öt napon belül hárítsa el a veszélyt.
Az elektromos rendszerrel nem stimmelt valami, ami azért érdekes, mert a felújításkor elviekben ezt is át kellett nézni.
Vázoljuk, hogy a csillagos német prémiummárka hogyan oldotta meg az önvezető autók és a járókelők közötti gesztusnyelvet.
Gázolaj folyt az úttestre a 11-es úton, Szentendre, Leányfalu és Tahitótfalu területén. A rendőrség figyelmeztette az autósokat.
Az RTL Klub a Margitszigeten végezte el azt a kísérletet, amely nemrég Amerikában borzolta a kedélyeket. Kiderült: itthon sem nehéz a gyerekek bizalmába férkőzni és elcsalni őket a játszótérről, bár volt egy nagyobbacska kislány, akinél bekapcsolt a vészjelző.
Nem volt jogszerűtlen az árvízi veszélyhelyzet kihirdetése, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nem követett el mulasztást - közölte a szaktárca az Ars Boni című jogi folyóirat cikkére reagálva.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI megkeresésére.
A Duna fővárostól délre eső szakaszára kihirdetett árvízi veszélyhelyzet meghosszabbításához is hozzájárult pénteken a parlament.
Meghosszabbítaná az árvíz miatt június 4-én kihirdetett veszélyhelyzetet Pintér Sándor. A belügyminiszter ehhez a parlament hozzájárulását kéri. Az indoklásban az áll: az átázott védművek legszükségesebb javításainak elvégzése, ezáltal pedig a veszély teljes elhárítása, az árvíz károsító hatásának felszámolása tizenöt napnál hosszabb ideig tartó feladat.
Mostantól veszélyhelyzetben csak egyetlen szervezet fogadhat felajánlásokat.
Tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet a kormány hétfő délben – közölte a Belügyminisztérium.
Benyújtotta a belügyminiszter hétfő délelőtt a parlamentnek a 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról szóló határozati javaslatot.
Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik.
A BM áttekintette a veszélyhelyzet kiterjesztésének és meghosszabbításának lehetőségét, erről majd a kormánynak tehetnek javaslatot.
Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt.
Felvilágosító kampányt indít az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), hogy az emberek tisztában legyen a nyári hőség veszélyeivel, és képesek legyenek gondoskodni magukról veszélyhelyzetben.
Hétfőre ígérte jelentését a Belügyminisztérium a hét végi hóvihar miatt megtett intézkedésekről a kormányfőnek. Az anyagot a hvg.hu is kikérte. Egyelőre nem kaptuk meg, de minisztériumi forrásokból úgy tudjuk, a tárca részben a meteorológiai szolgálatot hibáztatja, mondván: későn kapott tőlük értesítést. Meg okolják a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is, mert az szerintük későn rendelte el a kamionstopot. Egyébként amikor reagálni kellett, megtették – állítják.
Veszprém megyében a kolontári vörösiszap-katasztrófa miatt tavaly októberben kihirdetett veszélyhelyzet hosszabbodik meg. A kabinet arra is lehetőséget kapott, hogy az árvíz által veszélyeztetett települések védelme érdekében április 30-ig fenntartsa a veszélyhelyzetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.