Kijavították a törvényt, amit Sulyok visszadobott, de lehet vele egy komoly probléma
A súlyos eljárási hibát orvosolták, de még így is az Alkotmánybíróságon köthet ki a jogszabály.
A súlyos eljárási hibát orvosolták, de még így is az Alkotmánybíróságon köthet ki a jogszabály.
Az Országgyűlés keddi szavazásaival folytatódik a törvénymódosítási dömping.
A tűzszünetre készülve több év háborús veszélyhelyzeti rendelete közül 137 oldalnyit emelne törvényi szintre a kormány, 258 új paragrafust alkotva. Ez érinti a menekültügyi eljárásokat, az árfigyelő rendszert, a taxitarifákat és a jegyzőkönyvek titkosságát is.
Marad az, hogy „az anya nő, az apa férfi”, de nem indokolták meg, miért törlik az eredeti javaslatot.
Több módosítást is benyújtottak az Alaptörvény tervezett módosításaival kapcsolatban, rögzítenék például a települések önvédelemhez való jogát.
Semjén Zsolt kedden késő este nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítási javaslatot.
Mert fennállnak a feltételek, áll az indoklásban.
Jelen állás szerint 2025 közepéig marad a 2022-ben bevezetett, azóta hosszabbítgatott lakossági jelzáloghitel-kamatstop.
A kétharmados többség az évek óta tartó háborús vészhelyzet újabb 180 napos meghosszabbításáról döntött a parlamentben.
Az Országgyűlés módosítja a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt is, hátha akkor majd jönnek az uniós pénzek.
Az Országgyűlés stabil fideszes többsége várhatóan simán meg is fogja szavazni nekik.
Lesz, ahol havazni fog, de később ott is ónos, fagyott esőre kell számítani.
Az Országgyűlés hétfői döntésével felhatalmazta a kormányt, hogy újabb 180 nappal, jövő év májusáig meghosszabbítsa a már másfél éve érvényben lévő különleges jogrendet, a háborús veszélyhelyzetet. A felhatalmazással a kormány folytathatja a rendeleti kormányzást.
Mai szemmel nézve elég furcsa, katasztrófahelyzetekre szánt fejadaglista került nyilvánosságra egy rendelettervezettel. Szűcs Zsuzsannát, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSz) elnökét kérdeztük arról, mennyire lennének alkalmasak a benne szereplő adagok arra, hogy szükség esetén egy hónapon át élelmet biztosítson, és azt is megnéztük, a nemzetközi szervezetek ehhez képest hogyan képzelnék el a fejadagokat.
Franciaországban a pénteki késelés miatt a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be.
„A veszélyhelyzetre tekintettel rendeleti úton” hirdetik majd ki a változásokat.
A Fidesz-KDNP-s képviselők támogatásával lehetőséget kapott a kormány a veszélyhelyzet, és így a rendeleti kormányzás meghosszabbítására újabb fél évvel.