Videó: malomkerék méretű felniket kapott ez a Jaguar
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: ennek az autónak a tulajdonosa abszolút kimaxolta a felnituningban rejlő lehetőségeket.
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: ennek az autónak a tulajdonosa abszolút kimaxolta a felnituningban rejlő lehetőségeket.
A német banda félperces reklámjában a zenekar tagjai olyan rabruhát viselnek, mint a második világháborús koncentrációs táborok foglyai, nyakukra pedig kötelet kötöttek.
Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület elnöke írt a miniszterelnöknek.
Márciusban volt olyan nap Malibunál, amikor az intenzív viharban 5 perc alatt mintegy 1500 villámcsapást regisztráltak.
A kutyájának nevezi és a hajánál fogva cibálja a földön térdelő, vérző orrú lányt a piros kardigános kamaszlány.
A YouTube csötörtökön jelentette be, a következő hónapokban szinte minden olyan videónál lezárja a kommentelés lehetőségét, amiben 18 éven aluli gyerek is látható.
A Londonban élő Nagy Szabolcs a teleszkópja és a fényképezőgépe segítségével készített egy rövid videót arról, ahogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) elhalad a feje fölött – de úgy, mintha a Hold felszínét is érintené.
Szenzációs gól született a DEAC–Újpest-jégkorongmeccsen, a lila színekben játszó kanadai Taylor Stefishen úgynevezett michigani találatot szerzett, a mozdulat a lacrosse-ból lehet ismerős. Ilyen gólt még soha senki nem lőtt a magyar ligában.
A szerda esti bemutató után közzétette az első hivatalos videókat új telefonjairól a Samsung.
Az animáció – mint sok másik történelmi eseményről is – egy hollandiai, Leuvenben és Limburgban több kampuszon működő egyetemen készült, hogy a középiskola tanárok képzését segítse.
Az amerikai gyártó legnagyobb villanyautójának ezúttal nem aszfalton megejtett gyorsulás versenyszámban kellett teljesítenie.
A bíróság elítélte azt a négy fiatalkorú fiút, aki 2017 júniusában két napon belül kilenc fiatal nővel viselkedett szeméremsértően, és ezt egyikük a mobiltelefonjával rögzítette.
Milyen ügyekért harcol tulajdonképpen a Molnár Áron vezette közösség? Elmondják.
Feljelentette Pócs János fideszes képviselőt közösség elleni erőszak és személyi szabadság megsértése miatt Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Az Apple a hétfői bejelentés után külön videókban mutatta meg, mire is lehet számítani az induló szolgáltatások esetében.
A brit gyártó egyik legkeményebb közúti sportkocsija a jelek szerint igen jól gyorsul. És a villanyautóktól eltérően 250 felett sem szakad vége a sprintelésének.
Az orosz Sberbank nőnapi rendezvényén történt a baki.
Videót tett közzé az Európai Bizottság magyar nyelvű Facebook-oldalán.
Egy édesanya még tavaly nyáron vette észre, hogy a gyereke által nézett mese közepén egy férfi sétál be a képbe, és azt magyarázza el, hogyan lehet valaki öngyilkos.
A rendőrök a lakásán fogták el azt a férfit, aki megpróbált kirabolni egy idős férfit, majd egy villamoson utazó nő telefonját akarta elvenni. Az idős férfi a támadáskor elesett a lépcsőn, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.