#világ

Itt a világ 10 legjobb hotele

A Travel + Leisure magazin nemrég publikálta a világ legjobbjainak díjait, a listákon Földünk legjobb szállói is helyet kaptak. A világ legjobb szállója idén a botswanai Mombo Camp és Little Mombo Camp lett.


Meghalt Margaret Thatcher

A hétfői bejelentés szerint Margaret Thatcher volt brit miniszterelnököt szélütés következtében érte a halál. A Vaslady 87 éves volt. David Cameron brit miniszterelnök a hír hallatán lemondta párizsi látogatását és hazasietett. Megrendülten fogadta a hírt Erzsébet királynő és Barack Obama is. Magyar részről Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető reagált elsőként. Az argentin veteránok képviselője kemény szavakkal szólt a halott Thatcherről.




Megduplázódhat a világ légi forgalma 2030-ig

Egy adott másodpercben világszerte mintegy 10 ezer repülőgép van a levegőben, és a világon minden másodpercben valahol leszáll egy gép - hangzott el egy bécsi légiközlekedési tanácskozáson, ahol szakértők úgy becsülték, hogy évi 5 százalékos forgalombővülési ütemmel számolva a világ jelenlegi légi forgalma 2030-ig megduplázódhat.





Négy évig vizsgálják a japán vízek nukleáris szennyezettségét

Nemzetközi vizsgálatot indul mintegy húsz ázsiai és óceániai ország részvételével azzal a céllal, hogy felmérjék a japán nukleáris baleset által okozott szennyezést nagyságát a Csendes-óceánban - vált ismertté a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) közelálló forrásokból.


Egyre nagyobb a világban a társadalmi egyenlőtlenség

Egyre jobban fokozódik a társadalmi egyenlőtlenség a világon, amihez hozzájárul a korlátlan növekedés eszméjéhez való ragaszkodás - hangzott el a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által Genfben rendezett 100. Munkaügyi Értekezlet szerdai megnyitóján.





A "90-60-90-es ügynök" erotikus bevetésen

Az orosz kémbotrány egyik főhősének, Anna Chapmannek amerikai bukása egyenesen arányos hazai sikerével: Medvegyev a legrangosabb állami elismerést tűzte keblére, a Maxim orosz kiadása pedig erotikus fotósorozatra kérte fel.



Szombat este egy órára elsötétül a világ

Szombat este fél 9-kor a világ 125 országában, köztük Magyarországon is számos településen, intézményben és háztartásban kialszanak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében.



Vitányi Iván: A politikai osztály utat tévesztett

Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.



A politikus, aki élő műsorban elővette pisztolyát

Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt vezetője 2003-ban önként utazott Hágába, ahol Bosznia és Hercegovinában, valamint Horvátországban elkövetett háborús bűnökkel, bűntettekre buzdítással, és azok támogatásával vádolják. A tanúk meghallgatása hamarosan befejeződik, és véget érhet a per. Távollétében egyre inkább széteső pártja és hű szavazói remélik, hogy rövidesen újra a radikálisok élére állhat a vezér, aki fénykorában a szerb tévé élő műsorában hadonászott pisztolyával.