Szokásos formáját hozza Ramzan Kadirov csecsen elnök, buzdít, követel és fenyegetőzik: az utóbbi napokban már szinte mindenki megkapta a magáét az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságot diktatórikus eszközökkel uraló 45 éves politikustól. Joe Biden amerikai elnököt a világ legnagyobb háborús és gazdasági bűnösének nevezte, Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt pedig többször is felszólította, azonnal adja meg magát és kérjen bocsánatot Moszkvától. Kadirov közben az invázió kezdete, február 24-e óta héjább a héjánál: folyamatosan Kijev és egész Ukrajna elfoglalását sürgeti és azt hangsúlyozza, kidobott időnek tartja a béketárgyalásokra fordított napokat.

Néha hazudik is, már március 14-én azt állította, hogy Ukrajnában, a Kijevtől északra fekvő hosztomeli légibázison van, ám hamar kiderült, egy nappal később személyesen fogadta a csecsen fővárosban, Groznijban az orosz Biztonsági Tanács titkárát, Nyikolaj Patrusevet, március 16-án pedig ugyancsak Groznijban tartózkodva nyitott telefonján meg egy olyan linket, amely elárulta mobiljának földrajzi helyzetét.

Helyszíni támogatás

Míg a hosztomeli látogatás alighanem soha nem történt meg, az valószínű, hogy Kadirov jelenleg valóban Ukrajnában van, és jelenlétével kívánja javítani a délkelet-ukrajnai kikötővárost, Mariupolt ostromló csecsen erők harci szellemét. A már nagyrészt rommá lőtt városban találkozott a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetőjével, majd meglátogatta a kórházban egyik alvezérét, aki súlyos sebesülést szenvedett a mariupoli harcokban.

AFP / Sputnik / Michael Klimentyev

Nem véletlen, hogy Putyin és Kadirov a legforróbb helyekre küldi be a csecsen harcosok ezreit. A kaukázusi katonáknak ugyanis félelmetes hírük van: keményen harcoltak a térséget a korábbi századokban elfoglaló orosz cári erők ellen, sokan hősként haltak meg a második világháború ütközeteiben, és sokáig sikeresen védték a Szovjetunió 1991-es széthullása után Oroszországtól elszakadni akaró Csecsenföld függetlenségét is.

A csecsenek sorsa az 1999-ben kezdődött második háborúban pecsételődött meg, akkor, amikor a függetlenségpárti erők egy része – Ramzan Kadirov apjával, Ahmat Kadirovval az élen – átállt az oroszok oldalára. Ramzan Kadirov, aki tizenéves korában még az oroszok ellen harcolt, akkor vette át a köztársaság vezetését, amikor apját a függetlenségpártiak 2004-ben meggyilkolták. És azóta is hű követője és csodálója Vlagyimir Putyinnak, aki dönti a pénzt Csecsenföldre, és hagyja, hogy a rendet fenntartó helyi kiskirály azt csináljon, amit akar: nem hivatalosan bevezette az iszlám törvénykezést és a többnejűséget, s nincs maradása annak, aki az ellenkezésnek csak a legkisebb jelét mutatja.

Azért is vezénylik a városok ostromára a csecseneket, mert őket nem terheli az a tudat, ami az orosz nemzetiségű támadókat: míg az oroszok valóban testvérnépként tartják számon az oroszul vagy az oroszhoz közeli ukrán nyelvet beszélő, hasonló vallású ukránokat, a muszlim vallású, kaukázusi csecsenek nem kérdőjelezik meg a polgári lakosságot is sújtó akciókra vonatkozó parancsokat. És az is számít, hogy a Kaukázusból – Csecsenföld mellett Dagesztánból, vagy Ingusföldről – származó katonák elvesztése kevésbé okoz országos tiltakozást, mint az orosz nemzetiségű fegyveresek esetleges tömeges halála.

Kiöregedő katonák

A csecsenek harcba vetése egyébként Kadirovnak is jól jön: már kiöregedőben vannak azok a katonák, akik az ezredforduló táján szereztek komoly harci tapasztalatokat, a fiatalok Ukrajnába vezénylésével viszont egy új generáció is megtapasztalhatja, milyen az éles bevetés.

Részben az újak harctéri jelenléte is magyarázhatja azt, hogy a frontvonalakról érkező beszámolók nem azt erősítik meg, hogy a csecsenek minden akadályt leküzdve gyorsan törnek elő: több elemző akad, aki szerint a kaukázusi harcosok is a várakozások alatt teljesítettek, és inkább a szelfizésben, mintsem a harcokban jeleskedtek. Állítólag csecsenekből álltak azok a diverzánscsoportok is, amelyeket az előtt felmorzsoltak az ukránok, hogy megközelíthették volna Volodimir Zelenszkijt és merényletet kísérelhettek volna meg ellene.

AFP

A csecsenek, akik egyébként a 2008-as grúziai, majd a 2014-es kelet-ukrajnai harcokban is részt vettek, most a saját belháborújukat is vívják: az ukrán oldalon két olyan csecsen zászlóalj is harcol, amelybe a függetlenség párti egykori gerillák, vagy az ő utódaik jelentkeztek. Kijev környékén nagy valószínűséggel közvetlen harcok is kitörtek az ukrán, illetve az orosz hadsereg kötelékében háborúzó kaukázusiak között.

Kadirov már túlzás?

Az ukrajnai csecsen jelenlét azért is fontos Kadirov számára, mert Moszkvában is sokan akadnak, akik már túlzásnak és Oroszország számára károsnak tartják a csecsenföldi súlyos jogsértéseket – egyebek mellett a melegek elleni durva fellépést, valamint a civilszervezetek és újságírók megfélemlítését –, így sürgetik Kadirov leváltását. Ha viszont az ukrán fronton jól teljesítenek a „kadirovcik” – Oroszországban így hívják őket, a szó azt jelenti, hogy Kadirov emberei – akkor azzal elhallgattathatja ellenfeleit. A csecsen vezetés – és Moszkva – gondjait tovább növeli, hogy miközben úgy tűnik, a központi támogatásokból élő Csecsenföldön teljesen stabil a helyzet, ez koránt sincs így. Növekszik az infláció, és annak ellenére kitörtek kisebb tiltakozások, hogy a Kadirov-rezsim nem tűri az elégedetlenség kinyilvánítását.

AFP / Pascal Guyot

Az viszont erősítheti Kadirovot, hogy a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött orosz hadsereg hadra fogható egységeinek közel háromnegyedét már Ukrajnába vezényelte, így kevesebb ereje marad arra, hogy egy esetleges lázadást leverjen az Észak-Kaukázusban. Így Kadirov megtartása és a neki fizetett „baksis” növelése még mindig biztosabb megoldásnak tűnik, mint egy csecsenföldi hatalomváltás bevállalása.