Így ért a világ tetejére Maradona – a 86-os vb filmjével emlékeznek a futballzsenire
A közmédia sportcsatornája vetíti le a felejthetetlen jeleneteket.
A közmédia sportcsatornája vetíti le a felejthetetlen jeleneteket.
Több olyan ember és cég neve is felbukkan a Bp2017 Kft. szerződéslistáján, akik az állami cég volt vezetője körüli céghálóban is ott voltak.
Jövőre Budapest ad otthont az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságnak.
Elkészítette a FIFA a 2022-es világbajnokság időbeosztását. Az első majdnem két hétben naponta négy meccset játszanak, Magyarországon déltől késő estig nézhetünk focit a karácsonyi készülődés közben.
Az első F1-es autók napra pontosan 70 évvel ezelőtt rajtoltak el először az első silverstone-i futamon.
Most számít igazán, hogy a csapatok jó eredményt értek el a legutóbbi kontinenstornán.
Az idei világbajnokság jó esetben nyáron, legrosszabb esetben ősszel veheti kezdetét, és akár 2021-re is átnyúlhat.
A Forma–1 kétszeres világbajnoka is kiveszi a részét a koronavírus elleni küzdelemből.
Könnyen lehet, hogy március közepe helyett csak májusban vagy júniusban veszi kezdetét a 2020-as világbajnokság.
A tervek szerint Budapesten, Debrecenben, Győrött és Tatabányán lesznek a mérkőzések.
Valószínűleg máshol sem rendezik meg az eseményt.
A címvédő Michael van Gerwent legyőzve Peter Wright nyerte a darts-világbajnokságot.
Fallon Sherrock történelmi szereplése a harmadik fordulóban zárult a Londonban zajló darts-világbajnokságon.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség határozata ellentétes az Olimpiai Chartával , véli az orosz elnök.
Manipulálták az orosz laboratóriumi eredményeket, négyéves eltiltás a büntetés.
A 16 csapatosra kibővített B divízióból három papíron erősebb ellenfél vár a magyar válogatottra 2020 őszén.
A magyar teniszező párosban nemrég sorozatban harmadszor győzött a WTA-világbajnokságon.
25 évvel ezelőtt, 1994. november 13-án nyerte meg első Forma-1-es világbajnoki címét Michael Schumacher. A 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett autóversenyző menedzsere, Willi Weber felevenítette az első siker körülményeit, és arról is beszélt, hogy Schumi felesége, Corinna, nem engedi őt barátja közelébe.
Babos Tímea és Kristina Mladenovic párosa bejutott a vasárnapi döntőbe a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon.
Nem jutott tovább csoportjából a magyar csapat, amely vereséggel búcsúzott a brazíliai tornától.