Putyin: A háborút a Nyugat szította
Az ukrajnai eseményekhez Oroszországnak semmi köze – mondta az orosz elnök.
Az ukrajnai eseményekhez Oroszországnak semmi köze – mondta az orosz elnök.
MTI
MTI
hvg.hu
Az utóbbi időben nem tapasztalt egység és összhang jellemezte a NATO madridi csúcstalálkozóját. A tagállamok támogatták Svédország és Finnország belépését, jóváhagyták a gyorsreagálású erők létszámának megsokszorozását, és elfogadták a katonai szövetség Oroszországot súlyos fenyegetésnek minősítő új stratégiai koncepcióját.
Ha Putyin a nukleáris ütőkártyára mutogat, Amerikának figyelmeztetnie kell arra: az orosz fél súlyos veszteségnek néz elébe egy nukleáris reakció esetén, és egy atomháborúnak nem lennének nyertesei. Lapszemle.
hvg360
132. napjába lépett az orosz–ukrán háború. Kövesse velünk a legfontosabb eseményeit.
hvg.hu
A háború óta még nehezebb lett hitelesen tájékozódni Oroszországban, hisz egy sor független szerkesztőség kénytelen volt bedobni a törülközőt, írja a német lap, amely egyébként azt feltételezi, hogy az orosz elnök csak azt olvassa el, amit vastag dossziékban elé tesznek.
hvg360
A gesztus elmaradásának oka a Kreml szóvivője szerint az amerikaiak barátságtalan politikája.
hvg.hu
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Vlagyimir Putyin többször is fenyegetőleg emlegette az orosz nukleáris csapásmérő eszközöket, ami Európában felélesztette a vitát arról, meddig lehet bízni az amerikai atomernyőben, s nem lenne-e tanácsos sajátot létrehozni.
A bebörtönzött orosz ellenzékinek nagyon rossz napjai vannak.
hvg.hu
Az orosz elnök az indiai kormányfővel beszélt telefonon – többek közt az élelmiszerpiacról.
MTI
MTI
hvg.hu
Az orosz elnök szerint a Nyugat nem volt képes előre látni bizonyos folyamatokat és túlságosan hitt a saját megingathatatlanságában.
MTI
Elhárult a Svédország és Finnország felvételét akadályozó török vétó veszélye, sokszorosára nő a közvetlen NATO-parancsnokság alatt lévő gyorsreagálású erők létszáma, s elfogadták a szervezet új stratégiai koncepcióját. Utóbbi Oroszországot komoly és közvetlen fenyegetésként, Kínát pedig a nyugati értékeket és érdekeket veszélyeztető kihívásként határozta meg. Az is fontos változás, hogy az észak-atlanti szövetség a csendes-óceáni térségben is komolyabb szerepre törekszik.
Az, hogy a magyar kormány a békét emlegeti az oroszok visszavonulásának határozott követelése nélkül, a megtámadott Ukrajna sorsával kapcsolatos közönyt fejezi ki. Ez a politika bizony a medve melletti kiállás. Vélemény.
Stark Tamás
A Forma 1 sajtóközleményben határolódott el volt vezérétől.
hvg.hu
A második világháború kirobbantásáért a nyugati nagyhatalmak, de még a lengyelek is felelősek. Ukrajnában most a törzsökös orosz földek visszaszerzése folyik. Néhány állítás abból, ahogyan Vlagyimir Putyin a történelmet láttatni akarja.
Sz. Bíró Zoltán
A hírszerzés vezetője arról beszélt, hogy a háború még sokáig eltarthat, mert az orosz hadsereg várhatóan nem képes áttörést elérni.
hvg.hu
Oleg Gyeripaszka ellen is büntetőindézkedéseket léptetettek életbe a nyugati hatalmak.
Lengyel Miklós
A második világháború kirobbantásáért a nyugati nagyhatalmak, de még a lengyelek is felelősek. Ukrajnában most a törzsökös orosz földek visszaszerzése folyik. A csütörtökön megjelenő HVG-ben Sz. Bíró Zoltán arról írt, hogyan akarja láttatni a történelmet Vlagyimir Putyin.
hvg.hu
„Mindig is azt mondtam, hogy ahogy a fenyegetés változik, úgy kell a finanszírozásnak is változnia” – mondta Ben Wallace.
hvg.hu
Csaknem 8,5 milliárd forintnyi rubelt nyúlt le.
MTI