Lát fantáziát orosz gyémántbányában? Lehet, hogy vehet
A befektetőknek már csak néhány napot kell várniuk, hogy megtudják, egyes állami cégekből mekkora tulajdonrészt magánosít az orosz kormány.
A befektetőknek már csak néhány napot kell várniuk, hogy megtudják, egyes állami cégekből mekkora tulajdonrészt magánosít az orosz kormány.
Bedurrantották a felsőoktatásban is a duális képzést, idén szeptembertől már 20-nál is több intézményben a cégekkel karöltve vehetnek majd részt a hallgatók gyakorlati képzésben. A rendszerből a kis- és középvállalkozások is részesednének, csakhogy az alkalmazott módszerek a kis cégek szerint leginkább a multik számára képezhetnek olcsó, könnyen alkalmazható munkaerőt, akik korlátozott tudással rendelkeznek.
Az amerikai kormány új vállalati adókból fedezne 478 milliárd dollárnyi kiadásnövelést útépítésekre, mert a költségvetés helyzete nem tesz lehetővé gazdaságösztönző beruházásokat további forrásbevonás nélkül.
Jó ötlet-e egy olcsó telefonért kétéves előfizetést kötni, vagy a kezdetben olcsóbb kamatozású hitelt választani? Oren Bar-Gill amerikai jogász- és közgazdászprofesszor szerint az emberi elme sok esetben egyáltalán nem a racionális döntések felé mozdul, ezt pedig sok cég ki is használja, az orrunknál fogva vezetnek minket, és a pénzünk bánja. A legjobb az lenne, ha egy fájlban hurcolhatnánk magunkkal az adott szolgáltatásunkra vonatkozó jellemzőket.
Az egyszerű fogyasztók minden bizonnyal örülnek az olcsó üzemanyagáraknak, ám az olajszektort kiszolgáló iparágak cégei költségcsökkentésre kényszerülnek. Az elbocsátások már be is indultak: az olajszektort kiszolgáló első számú vállalat, a Schlumberger 9 ezer fő elbocsátást jelentette be.
Egy-két élelmiszerláncnál napok óta zajlik a teljes munkaidős alkalmazottak részmunkaidőssé minősítése, a részmunkaidősöket pedig elbocsátják. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint már most látszanak a költségcsökkentési törekvések a láncoknál. A multinacionális cégek jelenleg a helyzetet értelmezik, egyes láncoknál áruházak bezárása is szóba kerülhet.
Egyre több amerikai fiatal dönt úgy, hogy nem hajlandó ingyen gyakornoki munkát vállalni. A cégek is félnek, hogy ha fizetés nélkül foglalkoztatnak fiatalokat, a gyakornokok kiperelik tőlük a bérüket – erre ugyanis már van példa. A kialakult helyzetben egyes vállalatok inkább úgy döntenek, hogy bezárják gyakornoki programjukat. Magyarországon mindeközben hat hétig lehet fizetés nélkül gyakornokot alkalmazni – de sok esetben ez leginkább csak elviekben van így.
Öt kínai és öt amerikai cég szerepel a világ legnagyobb cégeit összesítő lista első tíz helyén, amelyet a Forbes magazin készített el. Az első három helyet most Kína vitte el. A 2000-es listára két magyar cég is felkerült.
A tőzsdei vállalatok közül az Elmű, az Émász és az Állami Nyomda részvényesei már áprilisban megkapták a 2013. év után járó osztalékot, rajtuk kívül a Mol az OTP, a Richter, a TVK a Freesoft, valamint a Graphisoft Park közgyűlése szavazott meg osztalékot az idén, utóbbiaknál nyáron várhatóak a kifizetések.
Januártól hatályos az a törvény, amely meghatározza, hogy a munkavállalók miként jelenthetik munkáltatóiknak a munkahelyükön felfedezett anomáliákat, és hogy a hivatalok és civil szervezetek miként segíthetik a közérdekű bejelentőket.
A válallatok energiaszámláit azért nem lehet nagyon csökkenteni, mivel eddig is részben a nagyfogyasztók fizették a lakossági rezsicsökkentés árát. Becslések szerint, a cégek számára összesen kilowattóránként 0,62 forinttal drágult a villamos energia a novemberi rezsicsökkentést követően.
Minden korábbinál több a transzferárazással kapcsolatos ellenőrzés és bírságolás a nemzetközi cégeknél, a vállalatok negyedét megbírságolták az adóhatóságok az elmúlt három évben; ez a terület Magyarországon is komoly kockázatot jelenthet a következő években - derül ki az EY globális tanácsadócég felméréséből.
Ha csökkennének a bérek, sőt csökkenne a minimálbér, akkor vajon a vállalatok több munkát adnának? Pró és kontra is vannak érvek.
Mérsékelten javultak a vállalatok következő egy évre vonatkozó várakozásai a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2012. őszi vállalati felmérésének (MFB-INDIKÁTOR) eredményei alapján.
A vállalati hitelek piacán nem látszanak a fellendülés jelei, az új kihelyezések nagyobb része pedig forgóeszköz-finanszírozást szolgál - írta a Világgazdaság kedden.