Nagyobb piaci értéken mehet tőzsdére a Porsche, mint amennyit az anyavállalat Volkswagen-csoport ér
A sportautógyártó az előzetes becslések szerint akár 85 milliárd dolláros tőzsdei értékkel is nyithat.
A sportautógyártó az előzetes becslések szerint akár 85 milliárd dolláros tőzsdei értékkel is nyithat.
A hirdetés szerint 13. és 14. havi fizetést is kaphat a leendő dolgozó.
A cég minden áruszállítójának felajánlotta a teljes állás, azonban sokan nem éltek ezzel.
Az apróért is lehajol a New Land Media.
A terv szerint még idén elkezdenék a CATL akkumulátorgyárának építését.
A K&H Biztosító a teljes első féléves nyereségét befizette extraprofitadóként, a K&H Bank számára pedig a különadó, a kamatstop és a Sberbank összeomlása utáni pluszbefizetés négyszer annyiba került, mint amennyi profit végül megmaradt.
Az éttermi elvitelt és az autós kiszolgálást is érinti.
A tragédia két nappal az után történt, hogy a cége bejelentette: elbocsátja a dolgozói ötödét és bezárja 150 üzletét.
Bezárja Magyar Bankholding Zrt. a hozzá tartozó Takarékbank fiókait több kistelepülésen is. Hogy pontosan hány helyen, azt nem közölték, szerintük modernizálás miatt van szükség összevonásokra.
24 hónapra szóló személyszállítási szolgáltatásra vár pályázókat 490 millió forintért az MTVA.
A kerületi rendészek többször is voltak a vendéglátóhelynél, de egyszer sem találták nyitva. Nem véletlenül.
Nem sokkal azután, hogy megszűnt a nyomtatott 168 Óra.
A gazdaságfejlesztési miniszter egy véleménycikkben írt az energiaválságról, egy uniós szintű megoldásra is javaslatot tett az árak elszabadulásának ellensúlyozására.
Mindkét bank zökkenőmentes átmenetre számít.
Ezzel a szervezet szerint enyhíteni lehetne a nagyobb kutakra nehezedő nyomást.