#válság


IfW: a világgazdaság a javulási pálya küszöbén áll
 

IfW: a világgazdaság a javulási pálya küszöbén áll

A kieli IfW (Institut für Weltwirtschaft) gazdaságkutató intézet szerint a világgazdaság mérsékelt ütemű javulási pálya küszöbéhez érkezett. A nyáron észlelt élénkülési jeleket követően az idei második félévben már a termelés viszonylag erőteljes fellendülésre lehet számítani.

MTI MTI

Elemzők: a külkereskedelmi adatok lassú kilábalásra utalnak
 

Elemzők: a külkereskedelmi adatok lassú kilábalásra utalnak

A válság "gyümölcse" ugyan a továbbra is félmilliárd euró körüli többletet mutató külkereskedelmi mérleg, amely javítja a gazdaság külső egyensúlyát és az ország megítélését, de a júliusi adatok alapján az is látszik, hogy lassú lesz a kilábalás a válságból - mondták az MTI által szerdán megkérdezett elemzők.

MTI MTI

2010-es költségvetés: nem változnak a prioritások
 

2010-es költségvetés: nem változnak a prioritások

A 2010-es költségvetés alapprioritásai már nem változnak, mivel ezek a magyar gazdaság helyzetéből szükségszerűen következnek - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén.

MTI MTI

A tervezettnél is több pénzt ad az EBRD Kelet-Európának
 

A tervezettnél is több pénzt ad az EBRD Kelet-Európának

Még tovább növeli eddig is rekordértékűre tervezett idei kelet-európai finanszírozásait az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), a globális pénzügyi válság továbbra is érezhető hatásai és a növekvő finanszírozási igények miatt, közölték kedden a bank londoni központjában.

MTI MTI


Drasztikus a válság hatása a hazai médiára
 

Drasztikus a válság hatása a hazai médiára

Drasztikus a gazdasági válság hatása a hazai médiafogyasztásra - áll a Magyarországi médiapiaci körkép 2008 című, az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete által publikált kiadvány összegzésén.

MTI MTI

VÉSZ-koncepció: mit tegyenek a magyar kkv-k?
 

VÉSZ-koncepció: mit tegyenek a magyar kkv-k?

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) koncepciót vázolt fel, hogyan is kellene kilábalni a gazdasági válságból. A beruházások hasznát Magyarországon tartanák, hogy az uniós pénzt ne nyugati cégek vigyék vissza.

unknown unknown




Jövő év elejétől már növekedhet a magyar gazdaság
 

Jövő év elejétől már növekedhet a magyar gazdaság

A magyar gazdaságban már a jövő év első negyedében megkezdődik a növekedés, és - főleg a magára találó feldolgozó szektor által hajtva - 2010 egészében is nőni fog a magyar hazai össztermékérték (GDP), az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteken megjelent legújabb előrejelzésében. Ez a cég szerint is jóval kedvezőbb az eddigi általános citybeli konszenzusnál.

MTI MTI

EU: a magyar pénzintézeteket továbbra is kaphatnak támogatást
 

EU: a magyar pénzintézeteket továbbra is kaphatnak támogatást

Jóváhagyta az Európai Bizottság annak a magyar intézkedéscsomagnak a meghosszabbítását, amelynek keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelek tekintetében garanciához. A féléves hosszabbítással a program ez év végéig futhat.

MTI MTI




Alternatíva leépítésre és költségcsökkentésre
 

Alternatíva leépítésre és költségcsökkentésre

Leépítés és költségcsökkentés helyett új piacok meghódításán és az innováción keresztül vezet a kis- és középvállalkozások útja a kilábalás felé. Ehhez segítséget legtöbbször nem a bankhiteltől kell remélniük, hiszen mára a bankok szinte kizárólag stabilan működő közép- vagy nagyvállalatokba helyeznek ki forrásokat. Ezzel szemben a tőkebefektető a vállalakozás sikeres közép és hosszú távú fejlesztését és működését tartja szem előtt.

hvg.hu hvg.hu


Elszámolás: bíróságon magyarázkodhatnak a hitelminősítők
 

Elszámolás: bíróságon magyarázkodhatnak a hitelminősítők

Shira Scheindlin amerikai szövetségi bíró döntése értelmében a Morgan Stanley, a Moody's Corp tulajdonában lévő Moody's Investors Service, valamint a McGraw-Hill Co. tulajdonában lévő Standard & Poor's hitelminősítőknek bíróságon kell megvédeniük magukat az Abu Dhabi Commercial Bank és a Washington állambeli King County által ellenük csalás miatt emelt váddal szemben.

MTI MTI