Tetszett a cikk?

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) koncepciót vázolt fel, hogyan is kellene kilábalni a gazdasági válságból. A beruházások hasznát Magyarországon tartanák, hogy az uniós pénzt ne nyugati cégek vigyék vissza.

A szövetség, mint írja az Ingatlanmagazin.com, koncepciója abból indul ki, hogy a nemzetközi hitelválság mellett a hazai közép- és kisvállalkozások (kkv) jellegzetes hungarikum-hátrányokkal küzdenek:

• az adózás és járulékfizetés matematikailag teljesíthetetlen szabályai és mértékei;
• a teljesítő cégek megfosztása teljesítményük ellenértékétől;
• a kkv-szektort tönkretevő megrendelői magatartás büntetőjogi vonatkozásainak tisztázatlansága;
• kiszolgáltatottság a kartellszerűen működő bankszférával szemben.

A VÉSZ javaslatai között szerepel a konszolidációs hivatal felállítása és az új állami beruházások.

Normális esetben a piac szelektál, hiszen közpénzből ne támogassunk magánvállalkozásokat - olvasható a szövetség koncepciójában. Azonban Magyarországon, mint írja, a piac fölé kerekedő erőszakos befolyást a közhatalom nem képes elhárítani, a szabad piac működésének legalapvetőbb feltételei sem teljesülnek, mindezek miatt sok ezer kkv jutott önhibáján kívül a megsemmisülés közvetlen közelébe. Ezért a VÉSZ szerint, az állam konszolidációs beavatkozására van szükség. Az úgynevezett konszolidációs hivatal a Gazdasági Minisztérium égisze alatt működne.

Az első szakasz, az akut működés időtartama 4-6 évre tehető. Bevezetnék az ún. „vétlen csőd” fogalmát, a feltételrendszert persze ki kellene dolgozni. A vétlen csődben lévő kkv-k védelmében – amelyeket előzőleg nyilvántartásba vettek – a hivatal eljárna a társhatóságoknál (pl: adófizetési kötelezettségek felfüggesztése, felszámolási moratórium). Ide tartoznak még a konszolidációs pályázatok, EU-s források, a vétlen csődöt a megrendelői oldalon okozó cégek kilétének megállapítása, büntetőjogi tényállás gyanúja esetén feljelentés megtétele. A hivatal feladata lenne többek között „a magyar kkv-ket sújtó, különösen a külföldi tulajdonú nagyvállalatokkal szemben érvényesülő negatív diszkrimináció felszámolásának kezdeményezése”.

Új állami beruházások

Állami és önkormányzati beruházások indulhatnának be, amelyek közül kiemelték az exportképességet erősítő beruházásokat. Érvelésük szerint a „nagyrészt még kiaknázatlan „hungarikumok” sora egybeesik az elkövetkező időszakban a világkereskedelem drámaian megnövő keresleti igényeivel: ivóvíz, ásványvíz, gyógyvíz, zöldség, gyümölcs, gabona, cukor, étolaj, élelmiszer-termékek. Itt az idő, hogy az előnyöket is a magyar társadalom élvezze, és ne azok, akik azt hiszik, hogy rabolni jöhetnek az országba.” Ugyanígy óriási társadalmi jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egy koncepciózus, nagyszabású bérlakás építési program induljon be végre. Hiszen a hitelválság dübörög tovább.
 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!