#városfejlesztés

Pusztuló gyárak és romok közt keresi a kiutat a hajdani
 

Pusztuló gyárak és romok közt keresi a kiutat a hajdani "kis Moszkva"

Folyamatosan zsugorodik a szocialista nagyipar fellegvára. Elvándorolnak a fiatalok, nyáron bezárt a főiskola, a vállalkozók nem jutnak hitelekhez. Bár a régi gyárépületek elbontásával több rom is eltűnhet Salgótarjánból, egyelőre nem látszik, hogyan lesz képes a munkanélküliségtől agyonsújtott város talpra állni. A helyi politikai elitnek 23 év alatt nem volt egy épkézláb ötlete Salgótarján megmentésére. Riport.

M. László Ferenc M. László Ferenc


Így rohad szét a dél-pesti felhőkarcolók terve
 

Így rohad szét a dél-pesti felhőkarcolók terve

Valaha Európa vezető városfejlesztési projektjei között emlegették, de semmi sem valósult meg belőle, sőt a meglévő, egykor a nemzetközi csúcstechnológiát képviselő jelenleg védett épületeinek pusztulása lassan visszafordíthatatlanná válik – így áll most a 2003-as Duna City terve.

unknown unknown

Külföldi segítséget kért Szentes a város fejlesztéséhez
 

Külföldi segítséget kért Szentes a város fejlesztéséhez

A londoni központú Vitala csoport segíti Szentes fejlődését: egy nemzetközi szakértői csoport megvizsgálja a lehetőségeket a város integrált turisztikai fejlesztésére, és ha megfelelően jövedelmező projekteket ttalálnak, két éven belül megkezdődhet az építkezés - jelentették be a cégcsoport és a város képviselői sajtótájékoztatón csütörtökön, a dél-alföldi városban.

MTI MTI


Úszó teraszok a Dunán, „velencei” csatornahálózat Csepelen?
 

Úszó teraszok a Dunán, „velencei” csatornahálózat Csepelen?

Nem egyedi fejlesztéseket, hanem Budapest rendszerszintű problémáit vizsgáljuk – mondta lapunknak Gauder Péter, a Studio Metropolitana igazgatója, miután meghívásukra külföldi és magyar egyetemisták programokat készítettek a pesti Duna-szakasz hasznosítására. Új és régebbi ötletek is felvetődtek, így láthattunk Dunán úszó platformokat és felvetődött Csepel északkeleti csücskének csatornákkal való átszabdalása is.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Mitől sikeres ma egy magyar város? – felmérés
 

Mitől sikeres ma egy magyar város? – felmérés

A városmenedzsmenthez stabil jövőkép, tervszerű működés és modern szervezetirányítási rendszerek szükségesek – derül ki a Heti Válasz eheti számában közölt Városrangsor című mellékletéből, melyet a lap az IFUA Horváth & Partners kutatóival közösen készített.

hvg.hu hvg.hu

Százmilliós beruházásból megújul a Blaha Lujza tér
 

Százmilliós beruházásból megújul a Blaha Lujza tér

A tervek szerint jövő tavaszra megújulhat a fővárosi Blaha Lujza tér; a több mint 100 millió forintos beruházást a volt sajtószékház helyére luxusszállót és üzletközpontot építő cég finanszírozza – írta pénteki számában a Népszabadság.

unknown unknown



A város, ahol jó élni: napjaink fejlesztési dilemmái
 

A város, ahol jó élni: napjaink fejlesztési dilemmái

Mit jelent a fenntartható város? Miféle fejlődést vagy éppen növekedést akarunk fenntartani? A város lesz az emberért, vagy ellenkezőleg? Ezekre a kérdésekre keresik a választ fenntartható fejlődéssel és urbanisztikával foglalkozó szerzőink.

 Guy Turchany, Vidor Ferenc Guy Turchany, Vidor Ferenc

Megszólalt Lazáry Viktor
 

Megszólalt Lazáry Viktor

Szombathely fideszes alpolgármestere egy beruházásról mondott részleteket. Uniós pénzből, kevés önrésszel városligetet, rekreációs övezetet építenek Szombathelyen. A projekt csak a választás után készül el.

MTI MTI


Matolcsy egy hátba döfött Budapestnek udvarol
 

Matolcsy egy hátba döfött Budapestnek udvarol

Matolcsy György szerint ahhoz, hogy az ötszázezer magyar uniós munkavállalót haza lehessen csábítani, a városfejlesztést új alapokra kel helyezni. A miniszter szerint a nagyvárosok dinamizálása indíthatja be a gazdaságot, és húzhatja magával a vidéket. Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy a kormánynak felül kell vizsgálnia eddigi Budapest-politikáját és át kell gondolnia regionális fejlesztési politikáját.

Nagy Gergő - Varga Szabolcs Nagy Gergő - Varga Szabolcs



Hárommilliárdból újul meg a győri belváros
 

Hárommilliárdból újul meg a győri belváros

Mintegy 3 milliárd forintot költene Győr városfejlesztésre egy most kiírt közbeszerzési eljárás szerint. A beruházásba városrész-felújítás, mélygarázs építés és közvilágítás-felújítás, valamint burkolatépítés mellett köztéri bútorok és szobrok elhelyezése is belefér.

hvg.hu hvg.hu

Bojár: egy év alatt tíz percet beszéltem Tarlóssal
 

Bojár: egy év alatt tíz percet beszéltem Tarlóssal

Egy év alatt összesen tíz percet beszélt Tarlós Istvánnal, és az ötleteire nem voltak kíváncsiak - mondta Bojár Iván András az Origónak adott interjúban. Bojárt még Demszky Gábor vette fel városarculati tanácsadónak, és Tarlós is alkalmazta, de két hete elbocsátotta.

hvg.hu hvg.hu

 

"A nép ízlése nem határozhatja meg az utcai alkotásokat”

Ki határozza meg, milyen legyen a város? A művészek, a politika, az ingatlanfejlesztők vagy a lakók? A Művészettel a közterekért és a városfejlesztés című konferencián külföldi és magyar variációkkal ismertették meg a közönséget március 31-én. A hazai fejlesztések között akad példa mindegyikre.

Lukács Andrea Lukács Andrea

BKV helyett belvárosi légi tömegközlekedés?
 

BKV helyett belvárosi légi tömegközlekedés?

Az emberek képesek kreatív energiákat megmozgatni, ha saját mozgásterükről van szó – derül ki a Budapesti Városvédő Egyesült Város az autón túl című kiállításából. A döntéshozók azonban képtelenek rácsatlakozni a társadalom igényeire. Két fiatal tervezővel és Bojár Iván Andrással, a Szeretem Budapestet Mozgalom elnökével néztük meg a kiállítást.

Lukács Andrea Lukács Andrea