A fenntartható városnak – egészen leegyszerűsítve – olyannak kell lennie, ahol „jó élni”. Létezik számos elméleti és néhány folyamatban lévő gyakorlati példa arra, hogy ez miképpen érhető el. A feladat nem egyszerű, mert a város egy komplex rendszer, hibáinak kezelése is rendszerben való gondolkodást igényel, máskülönben a gazdasági, társadalmi és ökológiai fenntarthatóság nem érhető el. A megoldást egy új tudományfilozófiai irányzat, a hiperkomplexitás jelentheti, amely az egyes rendszerek és azok elemeinek egymásra hatását képes feltárni és kezelni.

Holisztikus alapok

Mi a város? Nem más, mint egy kulturális alkotás, a kultúra pedig az emberen belüli rend. A kultúra fogalma alatt ezért elsősorban információkat, elveket, ismereteket, értékeket, tradíciókat, műveltséget, véleményt kell érteni. Történelmileg a város organikusan fejlődött, és mindig rendelkezett egy háttérrégióval, amely gondoskodott az energia- és alapanyag-ellátásáról, a városban keletkező hulladék kezeléséről, valamint a város és perifériája biztonságáról. E kettő egyensúlya, harmonikus és dinamikus együttműködése ma is a fenntartható város működésének garanciája.

Ám ez a közelségi egyensúly a 20. században végleg felborult mind kulturális, mind ökológiai szinten. A mai város már nem a helyi kultúrát tükrözi, hanem a gazdaság által dominált globalizált kulturálatlanságot, ezzel veszélybe sodorva a metropolisokat, környezetükkel és lakóikkal együtt.

Erre a veszélyre hívja fel a figyelmet Sir John Beddington, az Egyesült Királyság kormányának vezető tanácsadója is: „A növekvő népesség egyre nagyobb része költözik majd városokba, ami tovább fokozza a víz iránti igényt. Ez a folyamat önmagát erősítheti, a vízforrások kimerülésével ugyanis egyre több vidéki kényszerülhet majd otthona elhagyására, hogy városokban folytassa az életét. Az emelkedő életszínvonal egyben azt is jelenti, hogy a tehetősebb emberek egyre több kényelmi szolgáltatást vesznek igénybe, amelyekhez egyre több energiára lesz szükség.”

Fenntartható Fejlődés Plusz 2014

Mendöl Tibor magyar geográfus már 1945- ben felismerte, hogy a várostervezést holisztikus alapokra kell építeni, mert egy komplex problémával állunk szemben: „A város összetett, bonyolult megvilágításához nem elégséges egyetlen tudomány lámpása, pedig mindegyik tudomány, amelyik erre a szerepre vállalkozik, látszólag az összetett valóság egészére világít rá. A szociológus is beszél lakóházakról és közművekről, a műszaki várostudomány is megemlékezik a társadalmi rétegek igényeiről, a jogász sem feledkezik meg az anyagi és a szellemi élet egyetlen olyan megnyilvánulásáról sem, melynek zavartalanságát szabályokkal kell biztosítania. Mindegyik a városjelenség egészéről ad képet, de mégsem teljeset s arányaiban sem egyformát.” Az eltelt több mint fél évszázad újabb és újabb társadalmi, tudományos és gazdasági változásai, a globalizáció, a komplex várostervezési problémától a hiperkomplex probléma megoldási struktúráihoz kell hogy vezessenek.

 A megvalósítás eszköze

A megvalósítás eszköze a paradigmaváltás, amelyre három irányt lehet vizionálni:

• Folytatni lehet az athéni chartán alapuló központi tervezést, melynek alapja, hogy a szakértők kezében van az irányítás, az ellenőrzésért pedig a közigazgatás felelős – ami problémát okozhat, mert a politikát viszont a gazdasági hatalom befolyásolja.

• Kísérletezni kell az organikus várostervezéssel, melynek alapfeltétele a társadalmi részvétel és a kezdeményezési lehetőség.

• El lehet fogadni a – már jó néhány országban ismert – demokratikus tervezést, melynek alapja a holisztikus tervezés és az alkotmányos keretek, kiegészítve a lehető legszélesebb társadalmi részvétellel, kezdeményezési és népszavazási lehetőséggel az érintett területeken.

Hiperkomplex gondolkodásmód

Akármelyik utat választjuk is, a várostervezést mint egy hiperkomplex probléma részét kell felfognunk. „Ha ezek a problémák nekünk megfejthetetlenek, próbáljuk legalább megismerni kapcsolatrendszereiket” – írta Jean Cocteau, megteremtve ezzel a komplex gondolkodás fogalmát. A hiperkomplex gondolkozás új fogalmakat vezet be annak érdekében, hogy feltárni és kezelni tudja a többszörösen egymásba fonódott problémákat, és fényt derítsen olyan kérdésekre, mint a véletlenszerű (a rendszer működése közben keletkező vagy éppen eltűnő) rendszerelemek. Minél komplexebb a rendszer, annál nagyobb potenciállal rendelkezik az új tudományfilozófia, melyben együtt kell kezelni a szinkronikusat és a diakronikusat, az induktívat és a deduktívat. Mindezen túl a hiperkomplex gondolkozás figyelembe veszi az intézkedések, az alkotórészek és rendszerek egyidejű kölcsönhatásait minden szinten: jelen pillanatban és hosszú távon, lokálisan és globálisan.

 Megoldásra váró problémák

A 21. században a modern városoknak, a regionális és európai térségtervezésnek nemcsak szembe kell néznie az alábbi problémákkal, de széles társadalmi konszenzus keretében megoldást is kell találnia ezekre:

• Növekszik a mobilitás igénye a lakóhely és a munkahely között.

• Folyamatosan nő az egy személyre vonatkozó lakóterület és az egy dolgozóra jutó munkaterület iránti igény.

• Emelkednek a komfortigények (tér, klíma, meleg víz, hulladékmennyiség, energiaigények, háztartási gépek és elektronikai eszközök mennyisége).

• Szén-dioxid-kibocsátásmentes és világos épületek iránti kereslet fokozódik.

• A bevándorlási nyomás növekedése társadalmi feszültségekhez vezet.

• Zajmentes, biztonságos környezet, természet közeliség. Részektől az egész felé

Végül határozzuk meg a modern várostervezés legfőbb kritériumait! A meghatározásra az úgynevezett „komponens defi níciót” alkalmazzuk, amely az életminőséget összetevőire bontja, így azonosítva azokat a kulcsjellemzőket, amelyeket a személy fontosnak ítél az életminőség értékelésében. Alapul a városok életminőségének nemzetközi skáláját (The Economic Intelligence Unit és a Mercel nemzetközi tanácsadó 39 kritériuma) és annak struktúráját vettük.

A megközelítés azt feltételezi, hogy az emberek az élet egészével való elégedettségüket a részekkel való elégedettség alapján számolják ki.

Ennek főbb elemei:

• Társadalom és kultúra: ide tartozik a szociális kontextus (például egészségügy, oktatás, bűnözés), a politikai helyzet (például a szabadság korlátozása, cenzúra), a jó tömegközlekedés, a fenntartható fejlődés, a kikapcsolódási és kulturális kínálat, az emberléptékűség, továbbá a jó társadalmi szomszédság, a békesség.

• Környezet : általánosságában az ideális környezet biztosítása. Sértetlen és tiszta környezeti elemek (víz, levegő), a természet közelsége. Természeti és épített környezet kiegyensúlyozott viszonya (történelmi egység, harmonikus fejlődés).

• Gazdaság: gazdasági keretek és tevékenységek, a szolgáltatások minősége, megélhetési költségek. Üzleti tevékenységek, centrumok elérhetősége, jó infrastruktúra

Baharash Architecture, Fenntartható Fejlődés Plusz 2014

A jövő a mi ügyünk

A baj az, hogy bár lépnünk kellene, de még mindig csak beszélünk róla. Hogy van-e még időnk, nem tudhatjuk. Azt viszont biztosra vehetjük, hogy ha nem teszünk semmit, akkor hamarosan olyan komoly globális kihívásokkal fogunk szembesülni, mint a sivatagosodás vagy a tengerszintemelkedés (ami a legutóbbi tanulmányok szerint már visszafordíthatatlan). Elképesztő átalakulások lesznek, és ebben a folyamatban a városok a legsebezhetőbbek.

A legnagyobb gond abból fakad – a természeti erőforrások kimerülésén túl –, hogy mára rendkívüli mértékben eltávolodott egymástól a város és a vidék. Ráadásul mivel a városok terjeszkednek a periféria felé, a szuburbanizáció kiszorítja az agrártermelést és a természetet. A periféria elszegényedik, és elindít egy újabb emigrációs hullámot a város felé. Kivetítve országokra, sőt földrészekre, ez az áramlás tapasztalható Afrikából Európa, Dél-Amerikából az Egyesült Államok felé. Az emberi történelem során soha nem volt ennyire igaz, hogy „a jövő a mi ügyünk”, mert: „Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.” (Albert Einstein)

A 2013. november 14-én megjelent Fenntartható Fejlődés Plusz 2014 c. kiadványban tévesen szerepel "A város, ahol jó élni - Napjaink városfejlesztési dilemmái" c. cikk (62-68.o.) szerzőinek neve. A hibáért a szerzőktől - Guy Turchany és Vidor Ferenc professzoroktól - elnézést kérünk!