Bement a család a lakberendezési áruházba, és pontosan azt történt, amitől minden szülő tart
A négyéves Jacob kihasználta, hogy szülei egy pillanatra nem figyeltek, és már rá is ült az egyik kiállított WC-csészére.
A négyéves Jacob kihasználta, hogy szülei egy pillanatra nem figyeltek, és már rá is ült az egyik kiállított WC-csészére.
Menet közben ugyan nem használható a mini fürdőszoba, de álló helyzetben semmi akadálya ennek. Vázoljuk, hogy hogyan működik egy lakóautó és a kempingek vizesblokkja.
A boltokban kapható vécékagylók zömére felszerelhető egy egészségügyi újdonság, amely fejlesztői szerint nemcsak kórházakban, hanem otthon is megfontolandó a KG nevű készülék használata, mert sok egészségügyi probléma biomarkereinek azonosítására képes.
Lényegesen javult a legszegényebbek lakhatási helyzete, de csak addig, amíg nem nézzük meg, hogy a régió többi országában mi a helyzet.
Az űrhajósok pelenkában ülték végig a 8 órás utat.
A legénység november közepén tér vissza a Földre úgy, hogy a több órás út alatt WC-re biztosan nem tudnak menni.
Lopás miatt is felelnie kellett.
Ha a latrinán kívül vizeltek, büntetésként fülhallgatón keresztül borzalmas hangot játszottak nekik a kutatók.
Már bő 80 éve is kevesellték a nyilvános vécéket a fővárosban. A helyzet ugyan egy darabig javult, de az utóbbi 30 évben folyamatos a mélyrepülés: az illemhelyek száma csökken, állapotuk romlik, üzemeltetésük veszteséges. A fenntartható megoldások bevezetését a jogszabályi környezet gátolja: 15 év alatt nem sikerült elintézni 30 új illemhely hadrendbe állítását. A főváros jövőre valahogy megnyit hármat.
A hüllő a szomszédból szökött át a csatornán keresztül.
Számítások szerint a vírusrészecskék akár 5 perc alatt is átjuthatnak egy másik lakásba az épületek közti csőhálózaton, ha nincs, ami akadályozná a légáramlást.
A Budipest nem csak a nyilvános vécéket, hanem azokat a vendéglátóipari egységeket is mutatja, ahol fogyasztástól függetlenül lehet használni a mosdót.
Az egyik legintimebb tevékenység, amiről a lehető legkevesebbszer teszünk említést. Hogyan trónoltak őseink, és hogyan kellene nekünk, hogy ne végződjön aranyérrel a dolog? Cikkünkből minden kiderül.
Különleges toalettet küld a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a NASA. A titánból készült, emiatt dollármilliókat érő szerkezet nem csak hasznosabb, de kényelmesebb is, mint elődjei.
A különleges toalettet, amelynek kifejlesztése 23 millió dollárt emésztett fel, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) szerelik be.
A Városháza téri közvécé előtt tartott kampánynyitót A Város Mindenkié mozgalom. Mindenki számára elérhető ingyenes, akadálymentes közvécéket akarnak a fővárosba.
Az amerikai Harvard Egyetem tudósa, Joseph G. Allen szerint érdemes azzal is számolni, hogy a koronavírus-járvány a wc-k használatával is terjedhet. Még úgy is, hogy nem egy fertőzött után használtuk.
Kettő, fából készült WC-t lopott el egy nő egy pusztahencsei gyümölcsösből.