Nem feledkeztek meg a Windows 10-ről, remek új funkció érkezik bele
Bizonyos szempontból erősebb lesz a rendszer gyári vírusirtója által kínált védelem. A fejlesztés eddig is elérhető volt, de a felhasználónak kellett aktiválnia azt.
Bizonyos szempontból erősebb lesz a rendszer gyári vírusirtója által kínált védelem. A fejlesztés eddig is elérhető volt, de a felhasználónak kellett aktiválnia azt.
hvg.hu
Egymásnak eresztettünk két kompakt, könnyű és komoly teljesítményű hordozható számítógépet, és megnéztük, hogy mennyire használhatók a dolgos hétköznapokban. Apró Thinkpad a kicsit nagyobb Surface ellen.
A jobbgombos egérmenü szinte minden Windows-verzióban új elemekkel bővült, és ez időnként az átláthatóság rovására ment. A Windows 11 ezen a téren is komoly változást hoz.
hvg.hu
Nem mindegy, milyen forrásból telepíti valaki a Windows 11-et, amit egyébként egyelőre csak a tesztelők kaphattak meg. Elég a nem hivatalos forrás, hogy azután vírusok lepjék el a számítógépet.
hvg.hu
Bár még hónapok annak hátra addig, hogy az átlagfelhasználó – arra megfelelő gépén – landolhasson a Microsoft új operációs rendszere, egyre többet tudni a majdani frissítés menetéről. Például azt, hogy nem fog magától megtörténni.
hvg.hu
Bár a nagyközönség számára még csak hónapok múlva válik elérhetővé a Windows 11, egyre többet tudunk róla. Legutóbb például azt közölte a Microsoft, hogy mennyi időnként szeretné frissíteni az új operációs rendszert.
hvg.hu
Az új Windows-kiadásban egy trükkel megoldható volt, hogy a felhasználó a régi Start menüt is lássa, de a Microsoft bezárta a kiskaput.
hvg.hu
Világszinten egyedülálló összefogást valósított meg hazánkban a Samsung, a Telekom és a Microsoft.
Samsung
Néhány napig lehetővé tenné a Microsoft, hogy egyszerűen visszaállítsuk a jól bevált Windows 10 operációs rendszert, ha valamiért elégedetlenek lennénk a Windows 11-gyel. Egyébként az új rendszert sem telepíthetjük ingyen korlátlan ideig.
hvg.hu
A Mac gépekére emlékeztető letisztult felülettel és számos újdonsággal mutatkozott be a Microsoft új operációs rendszere, a Windows 11. Azonban a fejlesztő el is vett belőle funkciókat, szóval az alábbiakat ne keresse majd, ha frissít az új rendszerre.
hvg.hu
A Microsoft a napokban végre bemutatta új operációs rendszerét, a Windows 11-et. Aki azt hiszi, hogy már napi szinten próbálgathatja az újdonságokat, az nagyon téved: kiderült a rendszer elérésének hivatalos ütemezése.
hvg.hu
Óriási frissítésnek számít a küszöbön álló Windows 11, azonban valaki egyfajta őskori kövületre bukkant az elegáns, új felületen.
hvg.hu
A Windows 10 számos hasznos funkcióval rendelkezik, de ezek közt olyan is akad, amiről a többség talán egyáltalán nem tud. Ilyen az alábbiakban bemutatott, zsarolóvírus elleni védelem is.
hvg.hu
Nemsokára bejelenti a Microsoft a Windows következő generációját. Úgy tűnik, valóban nagy változásokat hoz majd magával, s erről álláshirdetések is árulkodnak.
hvg.hu
Bár a Windows 10 még viszonylag fiatal rendszer, előbb-utóbb ez is Windows 7 sorsára jut, és leveszi róla a kezét fejlesztője.
hvg.hu
A Windows 10 idei első nagy frissítése tartalmazza azt az újítást, ami egy praktikus ablakot helyez a tálcára. Időjárásjelző is van hozzá.
hvg.hu
Ötven különféle hibát, köztük számos nulladik napi sérülékenységet javít a Windows 10-hez készült újabb szoftverfrissítés, amelyet már kiadott a Microsoft.
hvg.hu
Több szivárogtató szerint a Microsoft június végén tartandó eseményén nem egy szimpla Windows-frissítésről hull le a lepel. A Windows 11-et fogják bemutatni.
hvg.hu
Vékony és könnyű kivitel, prémium anyagok, gyönyörű kijelző, gyors processzor. Minden együtt a sikerhez, de vajon akad-e hátulütője a kínai gyártó bőven 600 ezer forint feletti új laptopjának? Jövünk a válasszal.
Pontosan három hét múlva tartja azt az online eseményét a Microsoft, ami bőséges bejelentéseket tartogathat – például a Windows 10 miatt is.
hvg.hu