Ahogy egyre zajosabb az élet, úgy vált luxuscikké a csönd. Ez pedig az árakban is megjelenik, egyre többe kerül zajmentes helyet találni. De mekkora kárt okoz az, hogy sokan nem engedhetik ezt meg maguknak?
Egészségkárosító részecskékkel is rontják a levegőt az e-autók, nagyobb sebességnél pedig nem csendesebbek, mint a benzinesek. A zajtalanságuk előnyei és hátrányai leginkább városi környezetben jelentkeznek.
Kit ne nyugtatna meg, ha madárfüttyöt, csobogó patak hangját hallgatja, és ezzel pont ellentétes hatást vált ki a kiabálás, a dudaszó, a fékcsikorgás hangja. Brit kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik, ha kombinálják ezeket a hanghatásokat.
A hangember – ha nem lenne negatív felhangja ennek a kifejezésnek, tökéletesen le lehetne írni vele Hacki Tamást, aki a 60-as, 70-es években sajátos fütyülésével kápráztatta el a világot, később tudósként a hang természetét tanulmányozta, orvosként pedig a hangképző- és hallásbetegségben szenvedőket gyógyította. Úgy véli, sürgősen lépni kell, mert súlyos halláskárosult lehet pár év múlva a fél ország. Interjú.
Lehet, hogy a szélerőművek lapátjai mégsem annyira veszélyesek a madarakra. Ezt derítette ki egy amerikai közgazdász, a Genfi Egyetemen kutató Erik Katovich.
Nemcsak játszani lehet vele. Görög és francia mérnökök a városi zajokat tökéletesen kiszűrő hangszigetelő felületet építettek egy nagy tömegekben is hozzáférhető tárgy felhasználásával. Ez a pingponglabda.
Számos tengeri élőlényre van negatív hatással, és veszélybe sodorhatja a bálnák fennmaradását a jelentős zajszennyezéssel járó hajóforgalom – erősítette meg ír Óceánkutatási és Természetvédelmi Szövetség (Ocean Research and Conservation Association, ORCA) és a Huawei által indított Smart Whale Sounds projekt legújabb kutatása. Ennek eredményeit az OceanTech Summit keretében ismertették Baltimore-ban, ahol egyúttal bemutatták a projekt részeként Írország déli partjainál kiépített intelligens riasztó- és akusztikai adatgyűjtő rendszert, amely hozzájárul a tengeri forgalom és az élővilág zavartalanabb együttéléséhez.
Rossz hatással van az emberi szervezetre a városi forgalomból eredő zaj- és légszennyezés – erre a megállapításra jutott az American College of Cardiology legújabb, 240 000 ember bevonásával készített kutatása.
Sokkal jobban hallják egymást a tengeri állatok a járványügyi korlátozások miatt elcsendesedett vizekben – állapították meg kanadai és új-zélandi kutatók.
Május eleje óta egy tizenhét méter hosszú acélbálna látható a bécsi MuseumsQuartier udvarán. Az öttonnás tengeri óriás arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberiségnek ma kell cselekednie, ha meg akarja őrizni a Földet a következő nemzedékeknek.
A zajszennyezés hosszú távú kockázatot jelent a fák és más növények számára, a hatás pedig a zajforrás megszüntetése után is fennmaradhat – derül ki egy amerikai kutatásból.