Észak-koreai katonák tévedtek délre, figyelmeztető lövések fogadták őket
A dél-koreai hadsereg szerint csak véletlenül lépték át a határt az északi katonák, mivel az érintett szakaszon nem láthatók jól az azt jelző feliratok.
A dél-koreai hadsereg szerint csak véletlenül lépték át a határt az északi katonák, mivel az érintett szakaszon nem láthatók jól az azt jelző feliratok.
Az Észak-Korea-ellenes üzenetek közvetítését 2018-ban hagyták abba, a dél-koreai hadsereg szerint éjszaka akár 24 kilométerről is hallható az általuk sugárzott propaganda.
Kicsit bepöccent a Kim Dzsongun vezette diktatúra a Dél-Koreából átröptetett, Phenjan-ellenes röplapok miatt. A válasz „egy halom hulladék és mocsok” volt.
Észak-Korea új szintre emelte a rossz szomszédságot.
A kilövésre azt követően került sor, hogy a dél-koreai elnök, a japán miniszterelnök és a kínai miniszterelnök csúcstalálkozót tartott, amelyen megerősítették elkötelezettségüket a Koreai-félsziget békéjének előmozdítása mellett.
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál.
Kim Ki Namot „veterán forradalmárként” jellemezte a kommunista ország állami hírügynöksége.
Küszködésre kárhoztatja Jun Szuk Jeol dél-koreai elnököt, hogy a parlamentben fölényes többségre tett szert az ellenzéke, amely nem nézi jó szemmel a közeledést Japánhoz, pedig az Washington Kína-ellenes szövetségét erősítené.
A teherszállítóra az USA is szankciókat vetett ki.
Minden valószínűség szerint az észak-koreai szakemberek kínai közvetítéssel vehettek részt a munkálatokban, bár Peking ezt tagadja.
A kommunista diktatúra déli szomszédja már a második műholdját lőtte fel, míg az északiak márciusra tervezett második indítását el kellett halasztani.
Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet már a szavazás előtt kijelentette: a nyugati országok meg akarják fojtani Észak-Koreát, és már bebizonyosodott, hogy az észak-koreai nukleáris program ellenőrzését célzó szankciók a valóságtól elrugaszkodottak és jelentéktelenek.
Észak-Korea a 70-es és 80-as években japán állítások szerint több tucat japán állampolgárt rabolt el, hogy kémek kiképzésére használja fel őket.
Phenjan rakétadiplomáciájának újabb fordulója ez, hiszen a teszttel megvárták Antony Blinken amerikai külügyminiszter dél-koreai látogatását.
Bár rengeteg fura szabályt kell betartaniuk, és nem is engednek be túl sokat közülük az országba, az ukrajnai háború miatt Putyin szövetségesének bejelentkező diktatúra így is nagy szívességet tett a világ egy jelentős részén manapság nem szívesen látott orosz turistáknak.
Összesen öt ország ismert hackereit azonosította az OpenAI, melyek az MI-technológiáit használták. A cég a Microsofttal közösen igyekszik elejét venni az ilyesminek.
Hosszas stagnálás után növekedésnek indulhat Észak-Korea szankciók sújtotta gazdasága, mert Kim Dzsong Un előnyös fegyverüzleteket kötött Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Tárt karokkal fogadták az oroszokat.
A kommunista állam vezetője egy nukleáris meghajtású tengeralattjáró építésének projektjét is megszemlélte.
Dél-Korea az akcióra reagálva felszólította a vadászpilótáit, hogy provokáció esetén „szigorúan” lépjenek fel.