Az észt külügyminiszter szerint Putyinnak nem börtönben van a helye, hanem a pokolban
Urmas Reinsalu európai politikustól szokatlan őszinteséggel válaszolt.
Urmas Reinsalu európai politikustól szokatlan őszinteséggel válaszolt.
Európában szinte mindenhol nőttek a bérleti díjak az utóbbi években, de sehol sem emelkedtek olyan ütemmel, mint Észtországban.
A képek mellé szöveget is írtak. Ebben az áll: a magyar miniszterelnök „szereti a halott ukránokat“.
Az oroszok szerint nem marad következmények nélkül a lépés.
Az ukrajnai háború miatt kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek Észtországban, ahol nagy orosz kisebbség él.
17+1 ez volt az Új Selyemút kelet-európai kezdetén. Litvánia már tavaly kilépett, így lett 16, amely immár 14-re csökkent, mert Észtország és Lettország is közölte: Peking Moszkva-barát politikája miatt távozik.
Európának és a NATO-nak olyan szankciókat kell találnia, amelyek valóban fájnak Oroszországnak, és rákényszerítik a háború leállítására – mondta a HVG-nek Kalev Stoicescu, a tallinni Nemzetközi Védelmi és Stratégiai Intézet kutatója, aki szerint súlyos gond, hogy több európai politikus megbontja az EU egységét. Interjú.
Moszkva súlyos, egyelőre nem részletezett intézkedéseket helyezett kilátásba, miután Vilnius megtiltotta, hogy a nemzetközi szankciók hatálya alá eső árukat szállítsanak vasúttal a Litvánia és Lengyelország közé ékelt Kalinyingrádba. A döntés a balti közvéleményt is megosztja – etnikai alapon.
Észtország minden sarkából, sőt az Egyesült Államokból is érkeztek emberek Tallinnba, hogy az oroszok által lerohant Ukrajnáért énekeljenek.
Mindkét törvényhozó testület háborús bűnökkel vádolja Moszkvát.
Sorozatban harmadik napja zajlanak tüntetések az észt fővárosban Oroszország ukrajnai agressziója miatt. Szerdán az orosz, kedden a magyar, hétfőn a német nagykövetség előtt tiltakoztak.
Az ukrán elnök az észt törvényhozásban beszélt az állítólagos mariupoli vegyifegyver-támadásról, és az Oroszországgal szembeni szankciók folytatására szólított fel.
A két balti államban orosz konzulátusokat is bezárnak.
A balti állam már most is híres világhódító kisvállalkozásairól, de ilyet még ott sem láttak.
A hatfős személyzetet kimentette az ukrán mentőszolgálat.
Arra számítanak Észtországban, hogy az esetleges támadás elkerüli a népesebb városokat.
Rakétatámadásokra és területfoglalásokra kell felkészülni, de a városokat elkerülnék az orosz csapatok.
Engedély nélkül repült be egy Szu-27-es vadászgép az EU- és NATO-tag Észtország légterébe.
Vádat emeltek a Swedbank egykori elnök-vezérigazgatója ellen Svédországban, mert eltitkolta a világ elől a kínos valóságot.
A harmadik leggazdagabb magyarról annyi derült ki a Kodolányin tartott előadásában, hogy nagyon digitalizálna, de hogy pontosan hogyan állna neki, azt nem árulta el.