Az orosz haditengerészet ellopott egy bóját Észtországtól, egyelőre senki sem tudja, miért
Az eszközt tudományos megfigyelésekhez használták, az oroszok azonban valószínűleg fenyegetésként tekintettek rá.
Az eszközt tudományos megfigyelésekhez használták, az oroszok azonban valószínűleg fenyegetésként tekintettek rá.
Két napra Észtországba utazott a brit trónörökös, ahol brit katonák mellett többek között Ukrajnából menekült gyerekekkel is találkozott.
Kikérik maguknak, hogy „kávéivó, spagettizabáló maffiózók” lennének.
A három balti ország villamosenergia-hálózata sikeresen integrálódott az EU belső energiapiacába azáltal, hogy első körben Lengyelországon keresztül csatlakoztak az európai uniós hálózathoz.
A raj 6-7 hajóból áll majd, feladata, hogy ne fordulhasson elő olyasmi mint karácsonykor, amikor egy gyanús hátterű tanker feltehetően 100 kilométeren át vonszolta a horgonyát, míg elvágott egy fontos energiavezetéket.
Az észt külügyminiszter szerint olyan gyakorivá váltak az efféle rongálások, hogy azokat nehéz balesetnek gondolni.
Újabb szankciókat is kilátásba helyeztek.
A hatóságok még mindig nem zárták ki a szabotázs lehetőségét.
A hatóságok vizsgálják, mi történt pontosan.
Sem a deportálások, sem az oroszosítási kísérletek nem tudták kiirtani a balti népekből a függetlenségi vágyat, így amikor a ’80-as évek második felében megingott a szovjet kolosszus, a litvánok, a lettek és az észtek az elsők között cselekedtek.
Tulajdonost és profilt vált a Design Terminál.
Az Észtországgal kötött megállapodás alapján 2025 júliusától több ezer brit katonát lehet majd rövid idő alatt az orosz határra vezényelni.
Kristen Michal léphet Kaja Kallas helyére, akit az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjévé választottak az uniós vezetők.
Észtország az első európai ország, amely ilyen törvényt fogadott el.
Elvittek több világító bóját a két ország határát képező Narva folyóról. Az észt miniszterelnök szerint Oroszország “félelmet és nyugtalanságot akar kelteni azzal a céllal, hogy bizonytalanságot szítson országaink társadalmában”.
Veszélyes, korábban nem dokumentált rosszindulatú programot fedeztek fel Kelet-Európát célzó hackertámadásokban.
Magasak a kamatok, minden a recesszió kockázatát erősíti, miközben Európa meglehetősen lassan reagál a pénzpiaci innovációkra. Ehhez képest a Lightyear nevű észt fintech cégnek Magyarországgal immár 22 országos a piaca. Arról, hogy sikerült kitörni, a cég vezérigazgatóját kérdeztük.
Anna Hints Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilmje egy csoda. Csoda, hogy megszülethetett, mert technikai és emberi értelemben is nagyon nehéz megcsinálni egy olyan filmet, amelyet 80 fokos szaunában forgatnak úgy, hogy közben a saját traumáikat elénk táró szereplők anyaszült meztelenek.
A 2022-es PISA-felmérés azt mutatta, hogy az eddigi „éltanuló” országok teljesítménye drasztikusan bezuhant, európaiként egyedül Észtország maradt az élbolyban a sok ázsiai ország között. Ehhez leginkább az iskolák, pedagógusok szakmai autonómiája kellett, illetve az, hogy a rendszer megtanítsa tanulni és kérdezni a gyerekeket.
Az önálló kormányzattal bíró, de hivatalosan Kínához tartozó sziget képviseleti irodát nyitna Észtországban. A másik két balti államban már van tajvani képviselet.