#áfavisszatérítés





Tízmilliókat húz ki a kormány a csok és a Babaváró szigorításával egy városi lakásvásárló család zsebéből
 

Tízmilliókat húz ki a kormány a csok és a Babaváró szigorításával egy városi lakásvásárló család zsebéből

A jelenlegi információk szerint 2024-től kizárólag az 5 ezernél kevesebb lakosú, úgynevezett preferált településeken lesz elérhető a CSOK és az úgynevezett falusi CSOK. A Babaváró hitelt illetően is szigorítást jelentettek be: bár jövőre 10 millió forintról 11 millió forintra nő a felvehető összeg maximuma, kizárólag olyan párok igényelhetik majd, ahol a feleség nem idősebb 30 évesnél. A Bankmonitor szakértői szerint ennek következtében egy városban élő család számára 13,7-38 millió forinttal kerül majd többe összességében egy 50 millió forint értékű lakás hitellel történő megvásárlása.


Tompán a kisnyugdíjas és a milliárdos is ugyanazon az üzleten kaszál
 

Tompán a kisnyugdíjas és a milliárdos is ugyanazon az üzleten kaszál

Tarol a két határmenti diszkont, a határ melletti üzletek parkolójában mégsem örülnek a megnőtt érdeklődésnek, mert szerintük a sajtó figyelme árhat az üzletnek. Ha bedől, nem miattunk. Egy ügyészségi eljárás folyik már másfél éve, amelyben az üzleteket is működtető vállalkozók is érintettek, a bíróság majd dönt az ügyükben.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

Így igényelhető vissza a visszatartott áfa
 

Így igényelhető vissza a visszatartott áfa

Többféle módon – egy speciális kérelem benyújtásával vagy a rendszeres áfabevallásban – is visszaigényelhető a kifizetetlen beszerzésekhez kapcsolódó áfa – hívja fel a figyelmet az adóhatóság, hozzátéve, hogy a kérelmeket és bevallásokat a bizonylatok tartalmi hitelességét is vizsgálva, fokozottan ellenőrzik.

MTI MTI



VG: tavasszal jöhet a nyakunkba az áfaper
 

VG: tavasszal jöhet a nyakunkba az áfaper

Lehetséges, hogy az Európai Bíróság már jövő év elején kitűzi a tárgyalást abban a két perben, amelyet Magyarország indított az Európai Bizottság ellen közlekedésfejlesztési projektek vitatott áfaelszámolásával kapcsolatban - tudta meg a Világgazdaság.

MTI MTI

Mégsem lesz adóemelés november elsejétől?
 

Mégsem lesz adóemelés november elsejétől?

Gazdasági tárgyú törvények uralják a parlament jövő heti kétnapos ülésének napirendjét: a képviselők akár már hétfőn dönthetnek arról, hogy a vállalkozások miként igényelhetik vissza azt az összesen 250 milliárd forint forgalmi adót, ami az Európai Unió bíróságának döntése miatt jár nekik. Kedden a tavalyi zárszámadást tárgyalja az Országgyűlés.

hvg.hu hvg.hu