Állami segítség nélkül néhány hét múlva vége lehet a Dunaferrnek
A dunaújvárosi gyárnak jelenleg mindkét nagyolvasztója áll, mivel beszállítójuk megtagadta a szállítást.
A dunaújvárosi gyárnak jelenleg mindkét nagyolvasztója áll, mivel beszállítójuk megtagadta a szállítást.
A teljes adás ma este 19.30-tól a hvg360-on, az első részletek azonban már itt és most.
Az állam nem reagál, a fővárosnak pedig nemhogy a biodóm befejezésére, de fenntartására sem biztos, hogy lesz pénze a mélyülő válság miatt.
A Vodafone megszerzése egy jól ismert taktika része az Orbán-kormány részéről, ahol sokféle eszközt bevetnek az állami, de legalábbis kormányközeli tulajdon erősítésére. Van, amikor az állam üzleti szereplőként jelenik meg, ha magyar kézbe szeretne adni egy üzletágat, máskor inkább a törvényekkel teremt olyan helyzetet, hogy nagyon ne lehessen más végeredmény, mint amit szeretne. És persze van, amikor meghúzódik a háttérben, hozzá közel álló piaci szereplőkre bízva az elvileg független üzleti döntéseket.
Minden évben kb. 4,5 milliárd forint száll az államra olyan elhunytaktól, akik nem írtak végrendeletet. A vagyon nagy része ingatlan, a bennük lévő tárgyak szinte értéktelenek, és van, hogy sokkal több az adósság, mint az államra szálló vagyon.
Most, hogy egy ország találgatja, mi az az extraprofit, amelyről – Marx Károly meghatározása nyomán szabadon – Orbán Viktor és miniszterei beszélnek, talán nem haszontalan megnézni, hogy a közeli és a távoli múltban milyen módszerekkel próbálták itt és külföldön feltölteni a kincstárat, ha megszorult az állam.
A korábbi 180 ezer forintos összegből az édesanya halála óta levonják azt a 120 ezer forintot, ami a korábban uránbányában dolgozó apának egészségkárosodás miatt jár.
A közpénzosztás nem kegy, amiért le kéne borulnom a kormány elé és lemondanom arról a jogról, hogy épp ezt az intézkedést kritizálhassam. A visszakapott adót megtarthatom vagy jótékony célra fordíthatom, pláne, ha tudnám, hogy mondjuk az MTVA helyett kaptam a pénzt, amivel segítek például a független sajtónak. Vélemény.
Tavaly vették meg Mészáros Lőrinctől a 43 milliárdos veszteséget termelő erőművet.
A Nemzeti Agrárkamara kilátásba helyezte, hogy az állam át is veheti a műtrágyagyár üzemeltetését. Mindez egy olyan szakmaszintű egyeztetésen hangzott el, amelyre Bige László cégét meg sem hívták – közölte a vállalat.
Egyéni szabadság helyett állami alamizsna – mintha emberképben nagyon egy követ fújna kormány és ellenzéke.
Azt kifogásolták, hogy csak pár órával a haláluk előtt tudatják velük, mikor végzik ki őket.
A szállodákhoz hasonlóan a vendéglőktől és a rendezvényektől is statisztikai információkat vár az állam reklámért cserébe, de ezúttal nem a kuncsaftok adataira kíváncsi. A rendszer újabb terhet jelent a megtépázott ágazatnak.
Ha az ellenzéknek szándékában áll, hogy az állam és a televíziós reklámok viszonyában is az ellenkezőjét tegye annak, amit a jelenlegi, "idiótaképző kormány" tesz, akkor ezt sürgősen jeleznie kellene. Vélemény.
A Deutsche Welle a teológust és Lukácsi Katalin hitoktatót kérdezte az egyház és a politika viszonyáról, mindkettejüknek lesújtó a véleménye.
Az MFB Bank-csoport tőkealapja elsőbbségi jogokat élvez a korábban díjakat nyert tervező új vállalkozásában.
Ha valóban elegünk van a korrupcióból, nem csak a Fidesz klientúraépítését kell elutasítanunk, írja szerzőnk.
Egyelőre az állami koncessziók, a bírósági végrehajtók és a felszámolók ura lesz a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága. A kormánypárt célja ezzel is egy jövőbeli nem fideszes vezetés gyengítése.
Egyelőre nem sikertörténet a tavaly vásárolt fegyverkereskedő cég állami tulajdonba kerülése – legalábbis, ami a tervezett megtérülést illeti. A kormány ugyanis arra számított, hogy 2-2,5 év alatt visszajön a pénze, de ha így megy tovább, lesz az 6-7 év is.
Veszélybe került az európai Magyarország, amit 30 éve ünneplünk augusztus 20-án – állapította meg Karácsony Gergely. Az MSZP, Párbeszéd és LMP miniszterelnök-jelöltje szerint ma az állami politika másból sem áll, csak bűnbakképzésből.