Extraprofit-történelem: ha az államnak pénz kell, mindig fog találni jogcímet a beszedésére
10 perc
2022.05.31. 05:00
Most, hogy egy ország találgatja, mi az az extraprofit, amelyről – Marx Károly meghatározása nyomán szabadon – Orbán Viktor és miniszterei beszélnek, talán nem haszontalan megnézni, hogy a közeli és a távoli múltban milyen módszerekkel próbálták itt és külföldön feltölteni a kincstárat, ha megszorult az állam.
Pénzszűkében a magánember is képes gátlástalan lépésekre, így nem csoda, hogy időnként a hatalom is ráfanyalodik, és hát az üresen tátongó államkincstár feltöltésének legegyszerűbb módja, ha a pénzt nemes egyszerűséggel elvesszük másoktól, sőt, még jobb, ha a kellemeset a hasznossal összekötve a politikai ellenfeleinkkel is leszámolunk egy füst alatt. Így gondolkodtak az ókori Rómában is, a leszállóágba keveredett köztársaság korszakában. Az épp aktuális, polgárháborúval ízesített hatalmi harcból győztesen kikerekedett római hadvezér, Lucius Cornelius Sulla Kr.e. 82-ben úgynevezett proskripciós listát hozott létre. Ezt a listát kifüggesztették a Forum Romanumra, és azoknak a neveit tartalmazta, akiket Sulla az ellenségeinek tartott, és onnantól kezdve bárki szabadon megölhette őket, a vagyonuk viszont az államot illette, némi nyomravezetői díjat leszámítva. Amennyiben az elkövető rabszolga volt, akkor a szabadságát kapta jutalmul.
A kezdeményezés annyira sikeresnek bizonyult, hogy a roskadozó köztársaság díszleteivel a háttérben legalább még egyszer leporolták. Kr. e. 43-ban, Julius Caesar meggyilkolása után az egykori diktátor gyilkosait, azok szövetségeseit, illetve mindenki mást érintett, akiről az új triumvirátus vezetői, Marcus Antonius, Octavianus és Lepidus úgy gondolták, hogy érdemes elkobozni a vagyonát. A gyilkossághullámnak áldozatul esett a korszak híres szónoka és politikusa, Marcus Tullius Cicero is.
Ciceró halála a Róma című filmsorozatban:
Hasonló drasztikus módszerekkel élt IV. (Szép) Fülöp francia király is, akiről viszonylag közismert, hogy súlyos pénzekkel tartozott a Templomos Lovagrendnek, és a kölcsön visszafizetése helyett elérte a pápánál, V. Kelemennél, hogy 1307-ben rendelje el a rend tagjainak letartóztatását, a lovagok vagyona pedig papíron az egyházra szállt, ugyanakkor azt Fülöp elég rendesen megcsapolta, lévén, hogy a pápai állam ekkoriban nagyon erős francia kontroll alatt állt, nem sokkal később Kelemen pápa udvartartásával Rómából Avignonba is költözött. Hozzá kell ehhez tenni, hogy Fülöpnek ez csak a legbőségesebben jövedelmező ilyetén lépése volt, korántsem az egyetlen.
Már 1292-ben súlyos anyagi gondok emésztették a királyt, akkoriban éppen lombardiai kereskedőknek volt eladósodva, és azt a helyzetet is úgy oldotta meg, hogy lefogatta a kereskedőket, lefoglaltatta a portékáikat, eltöröltette velük a tartozását, sőt, még nekik kellett busás összegekért „francia állampolgárságot” vásárolniuk maguknak, aztán 1306-ban a zsidó kereskedők kerültek sorra. Szóval igazán nem állíthatjuk, hogy Fülöp nem pörgetett volna ki minden lehetőséget, mielőtt ráfanyalodott volna a templomosok kincstárára.
