#árfolyamrés

Adósmentés - perre megy az FHB Jelzálogbank
 

Adósmentés - perre megy az FHB Jelzálogbank

Az előzetes becslések alapján az árfolyamrés alkalmazásának semmissége következtében az FHB-csoportnak várhatóan mintegy 4,5 milliárd forint visszatérítési kötelezettsége keletkezik. De nem emiatt perel, hanem azért, hogy bizonyítsa, tisztességesek az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltételek.

MTI MTI


Milliók üthetik az ön markát. Mit kell tennie érte?
 

Milliók üthetik az ön markát. Mit kell tennie érte?

A tervek szerint pénteken napközben szavaz az Országgyűlés a devizahiteles törvénycsomag első, talán leglényegesebb, családok százezreit érintő eleméről. A devizahitelesek, de még a forintkölcsönt felvettek is pénzt kaphatnak vissza, illetve csökkenhet törlesztőrészletük. De ha a kormány terveit megszavazzák, akkor mit kell majd tennie mindehhez az adósnak, illetve mennyi pénz járhat vissza? Mikortól léphet életbe mindez? Mi lesz a végtörlesztettekkel, árfolyamgátasokkal és az autóhitelesekkel? Elmagyarázzuk.

hvg.hu hvg.hu

Nekiment a kormánynak a bankszövetség
 

Nekiment a kormánynak a bankszövetség

Nem tetszik a bankszövetségnek a kormány devizahiteles mentőcsomagja, méltánytalannak tartja, hogy kollektív bűnösséget hirdet a bankok felett, és politikai indíttatásból általános jogelveket rúg fel.

hvg.hu hvg.hu

Felhergelte devizahiteleseit a CIB
 

Felhergelte devizahiteleseit a CIB

Miközben a kormány éppen törvényt hoz a bankok egyoldalú kamatemelése ellen, a CIB Bank egyoldalúan megemelte svájcifrank-hitelesei kamatát egy korábbi döntésével. Az ügyfelek zúgolódnak, a bank a forrásköltségek kedvezőtlen változására hivatkozik. A kamatemelés mértéke banki vélemények szerint reális.

Máriás Leonárd Máriás Leonárd

Kiradírozzák az árfolyamrést – Benyújtották a devizahitelesek mentőcsomagját
 

Kiradírozzák az árfolyamrést – Benyújtották a devizahitelesek mentőcsomagját

A kormány, az ígéreteknek megfelelően pénteken benyújtotta a devizahiteles mentőcsomag első eleméről szóló törvényjavaslatát. Ennek értelmében a forinthiteleseket is megsegítik, mivel rájuk is vonatkozik a tisztességtelen banki eljárás korrigálásáról szabály. A végtörlesztést választók kimaradnak a csomagból. Az árfolyamrést kiradírozzák, minden egyoldalú szerződésmódosítás, amely kamat-, költség- és díjemelést lehetővé tett, pedig tisztességtelen. A bankok bíróság előtt bizonyíthatják, hogy az egyoldalú módosítások tisztességesek voltak, ám ezért komoly pénzeket kell leperkálniuk a perekhez.

hvg.hu hvg.hu


Ezt lépheti a kormány a Kúria döntésére
 

Ezt lépheti a kormány a Kúria döntésére

Akár 100 milliárdot is bukhatnak a bankok az árfolyamrést érintő mai Kúria-döntésen, az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szigorú döntés után a kormány pedig az árfolyamgátba terelhet mindenkit és az ilyen típusú ügyfelekre szabhatja a devizahiteles csomagot.

hvg.hu hvg.hu


Régi devizahiteles ügyre fekszik rá a Kúria
 

Régi devizahiteles ügyre fekszik rá a Kúria

Júniusban tárgyalhatja a Kúria Kásler Árpád árfolyamréssel kapcsolatos ügyét, amelynek iratait a legfőbb bíróság most kapta vissza az Európai Bíróságtól. A Kásler-ügy eldöntése után a Kúria várhatóan átfogóan is megvizsgálja az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés témakörét.

MTI MTI