Havi nettó egymillió felett keres ma már egy klímaszerelő, szobafestő vagy éppen lakatos
Hiába kevesebb most a munka az építőiparban, a díjak csökkenése idén sem várható.
Hiába kevesebb most a munka az építőiparban, a díjak csökkenése idén sem várható.
A világon elsőként Békéscsabán építette ki legújabb raktárirányítási megoldását a Wienerberger. A vállalat szerint a beruházás forradalmasítja a raktárkezelési folyamatokat, eredményeként már kültéren is digitálisan nyomon követhető az összes termék. Ez amellett, hogy papírmentes és időjárásálló, jelentősen felgyorsítja a kiszolgálási és a raktározási folyamatokat, valamint minimalizálja a hibalehetőséget és csökkenti a működési költségeket. A gyártója a pilot sikere után többi országban is tervezi bevezetni a rendszert.
Mi mentheti meg a Földet és az emberiséget az éghajlatváltozás pusztító következményeitől? Összeállításunkban olyan ígéretes technológiák közül válogattunk, amelyek globális méretekben észszerűen megvalósíthatók (megvalósítandók), illetve kisebb léptékben már ma is működnek.
Az építési projekteket holisztikus, fenntarthatósági megközelítéssel lebonyolító hazai építésziroda, az Equinox International nyerte a magyarországi holland nagykövetség Tulipán-díját csütörtökön. Különdíjat is kiosztottak, amit egy forradalminak ígérkező alapanyagból, a kenderbetonból családi házakat építő Café Plusz Kft. nyert el.
Az útépítés és felújítás különösen 2015-ben kezdett meredeken drágulni, amikor Orbán Viktor szakított Simicska Lajossal. Utána Mészáros Lőrinc cégei és a Szíjj László Duna Aszfaltja kezdték el megnyerni a projektek java részét.
Hogy miként gyötrik a kiszemelt cégeket, azt igen jól nyomon lehet követni a nagy külföldi élelmiszer-kereskedelmi láncoknál – olyanoknál, mint a Lidl, az Aldi, a Tesco, a Penny vagy a Spar, írja a német hírtelevízió oldala.
Gyártótól a felhasználóig átlagosan 16 százalékkal ugrottak meg januárban a fuvardíjak – ez az építőanyagok végső árát egyelőre átlag 2 százalékkal nyomta feljebb.
A termelés októberben lényegében stagnált, ám sokkal kevesebb szerződést kötöttek az építőipari vállalkozások, mint egy évvel korábban, a szerződésállományuk pedig harmadával kisebb.
Éves alapon 6, havi alapon 1,8 százalékkal esett az építőipari termelés volumene.
Három cég összefogásában született meg az a 3D-nyomtatott épület, mely amellett, hogy sokkal jobban ellenáll a földrengéseknek, még környezetbarátabb is a hagyományos építőipari megoldásoknál.
Hogyan lehet leküzdeni a sorozatos kihívásokat az építőiparban, miért a fan-coil rendszerek és a liftek berendelésével érdemes kezdeni, miben kiemelkedőek az ukrán munkavállalók, miért indulunk hátránnyal a külföldi alapanyag-rendelésnél, és hogyan kerülnek work cafék, illetve alvószobák az irodákba – ezekre a kérdéseire is választ adnak a TriGranit fejlesztésében megvalósuló Millennium Gardens projekt vezetői.
820 ezer forint felett alakult az átlagos kár, amit kontármunka okozott, és visszaesett az építőiparba vetett bizalom is Magyarországon. A romló adatok az ágazatban tapasztalható jelentős visszaesésből is fakadnak.
Sokan tévesen azt hiszik, hogy a könnyűszerkezetes épületek kevésbé tartósak. Ez nem igaz, de ez is lehet az oka annak, hogy ezen épületek aránya elenyésző a hazai ingatlanpiacon.
Éves összevetésben is csökkent a termelési volumen.
Keddtől érvényes az új rezsióradíj az építőiparban.
Éves összevetésben 3,4 százalékkal lett nagyobb a volumen, júniushoz képest pedig 8,5 százalékkal.
A hőszigetelés fontossága az elmúlt időszakban különösen aktuális kérdéssé vált: az, hogy ingatlanjaink megfelelő módon legyenek szigetelve, nemcsak pénztárcánk, de környezetünk érdeke is. A mai technológia szerencsére lehetővé teszi, hogy mindkét szempontnak megfeleljünk. De hogyan álljunk neki, milyen anyagokat válasszunk és mire figyeljünk a kivitelezésnél? Cikkünkben ennek járunk utána.
A legnagyobb megrendelő, az állam az idei évre közel 3 ezer milliárd forint értékű beruházás megvalósítását függesztette fel.
Közel 4 százalékkal gyengébben teljesített az egy évvel korábbinál júniusban a magyar építőipar, és még ez is kisebb visszaesést jelentett, mint idén bármelyik másik havi adat.
Lázár János minisztériuma ősszel fekszik neki az új törvényi szabályozásnak, amelynek célja „a magyar építőipari importkitettség csökkentése”.