Érzelmesebb lett Putyin a volt beszédírója szerint
Abbasz Galljamov közel tíz éven keresztül dolgozott az orosz elnöknek, aki szerinte jelentősen megváltozott az utóbbi időben.
Abbasz Galljamov közel tíz éven keresztül dolgozott az orosz elnöknek, aki szerinte jelentősen megváltozott az utóbbi időben.
A zaporizzsjai terület vezetője szerint terrortámadás történt.
Kijevben korábban úgy tartották, hogy Frank-Walter Steinmeier túl közeli viszonyban van Oroszországgal.
„Csak közös erőfeszítésekkel lehet megállítani az orosz fenyegetést” – üzente a magyar miniszterelnöknek az ukrán külügyi szóvivő.
A civil szervezetekhez nem jutott sok pénz, a kormányhoz viszont igen. Hogy mire költik, az viszont már nem derült ki.
Anton Kraszovszkijtól még az orosz állami propaganda szócsövének főszerkesztője is elhatárolódott.
Ukrajna tagadja, hogy valaha bevetettek volna olyan fegyvert, amiben radioaktív anyag lett volna, ezt az állításukat pedig most független testületek vizsgálják. Az orosz bombázások miatt közben tervezett áramszüneteket vezetnek be Kijevben.
A demokrata párti házelnök elmondta, hogy Kijevet mindkét párt és az amerikai szövetségi törvényhozás mindkét háza támogatja, és ez a támogatás a Fehér Házban kezdődik.
A bank már végrehajtott befektetéseket az ukrajnai áramágazat vállalataiban, és 500 millió euróig terjedő likviditási támogatást nyújt Ukrajna legfőbb földgázszolgáltató cégének is.
Bár sok eseten a kisebb uniós együttműködés híve a magyar miniszterelnök, támogatna egy közös katonai programot.
Hétfőn az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy eddig több mint 90 települést vettek vissza Herszon megyében az orosz ellenőrzés alól, a visszahódított területen legalább 12 ezren élnek.
Az úgynevezett Sárkány művelet során tíz katonai konvojt indítanak útnak, amelyek több mint 2000 kilométeres utat tesznek meg a franciaországi Mourmelon-le-Grande támaszponttól Nagysinkig.
Az RT főszerkesztője nem érti, mi történt azzal az orosz műsorvezetővel, aki ukrán gyerekek megöléséről beszélt a műsorában. A Nyomozó Bizottság hétfőn közölte, hogy vizsgálják az ügyet.
A műsorvezető arról beszélt, hogy akár a házat is rá lehetett volna gyújtani azokra, akik szerint jobban élnének, ha Moszkva nem szállta volna meg a hazájukat.
A pilóta fejkamerája vette fel, ahogy a gépe találatot kap.
Egymillió ukrán háztartás maradt áram nélkül, az ukránok szerint az oroszok akadályozzák a gabonaszállítást, vasárnap megugorhatott a Herszont elhagyó civilek száma.
A vádak szerint Oroszország a fekete-tengeri szemestermény-szállítást már csak kapacitása 25–30 százalékán engedi működni.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter vasárnap körbetelefonálta a nyugati kollégáit, azzal riogatva őket, hogy Kijev úgynevezett „piszkos bombákat” készül bevetni, vagyis olyan robbanóanyagokat, amelyekbe radioaktív anyagot is kevert.
A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szerint a világ átlátna minden olyan kísérleten, amely ezt az állítást használná fel ürügyként az eszkalációra.
Van olyan elmélet is, hogy így szerzik be az oroszok a drónjaikhoz szükséges kamerákat.