Indulhat a Moszkvicsok gyártása
Az oroszoknak átadott moszkvai Renault-gyárban készülnek majd.
Az oroszoknak átadott moszkvai Renault-gyárban készülnek majd.
Orbán az oknyomozó portál szerint nem számított arra, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, hiába győzködték az amerikaiak ennek ellenkezőjéről a kormányt.
Az Európai Unió sem kerülhette el, hogy háborús övezetté váljon, itt azonban nem fegyverek dörögnek, hanem a civil infrastruktúrát bénítják meg. A szaporodó esetek miatt Brüsszelben fokozott éberségre intenek, ám az Orbán-kormány a biztonság megteremtésében is önálló utat jár.
Az ukrán elnök szerint Oroszország szándékosan megrongálta a kahovkai vízerőmű gátját. Az EU-csúcs résztvevőinek azt mondta, egy szándékosan előidézett gátszakadás okozta árvíz több mint 80 települést, köztük Herszont és több százezer ember sodorhat el.
A rendőrség politikai indíttatású gyújtogatás gyanújával indított eljárást.
Tompos Mártonnak a csütörtöki házbizottsági ülésen azt mondták, hogy azért késik a finn, svéd NATO-csatlakozás magyar ratifikálása, mert társadalmi egyeztetést kezdeményezett róla a kormány, a politikus szerint viszont ez hazugság.
Az incidens a Fekete-tenger fölötti, nemzetközi légtérben történt.
Rekordgyorsasággal, mindössze három nap alatt döntöttek az uniós tagállamok követei a Teheránnal szembeni korlátozó intézkedésekről.
Az Oscar-jelölt rendező, Jevgenyij Afinyevszkij ukrajnai háborúról szóló dokumentumfilmjét november elején vetítik Budapesten.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint elképzelhetetlen, hogy a tagállamok ne tegyenek semmit, ha ellenséges nyomás alá kerülnek a jelölt országok.
A szavakban békepárti Orbán fegyverként használná a nemzeti konzultációt az unió ellen, amelyet – szemben Oroszországgal – minden bajok okozójának állít be.
Ugyan a Dnyeper nyugati partján álló orosz csapatok egyre súlyosabb ellátási nehézségekkel kénytelenek megküzdeni, ám a terület kiürítése kisebb logisztikai bravúrt igényelne, amihez az aláfestő zenét az ukrán tüzérség szolgáltatná.
Takarékoskodniuk kell az árammal az ukránoknak azután, hogy az oroszok napokig az energetikai létesítményeiket támadta. Közben megkezdődött a civil lakosság orosz területre költöztetése Herszonból. Kövesse itt az orosz–ukrán háború híreit.
Hadiállapotot vezetett be Vlagyimir Putyin az Oroszország által a közelmúltban annektált négy ukrajnai megyében, ám ez a gyakorlatban nem sokat jelent, hiszen Herszon, Zaporizsja, Donyeck és Luhanszk megyékben már hónapok óta valódi háború – és nem különleges katonai művelet – zajlik. Az sokkal fontosabb – és a Kreml gondjainak súlyosbodására utal – hogy Oroszország teljes területére különböző korlátozásokat jelentő készültségi állapotot vezetett be. Az is figyelmeztető jel, hogy az orosz hatóságok megkezdték a február 24-e óta tartó háború elején elfoglalt Herszon városában élő polgári lakosok kitelepítését.
Sok provokáció történt – mondta a kárpátaljai politikus a kárpátaljai turulszobor lebontása ügyében.
Szergej Szurovikin már 1991-ben, a Mihail Gorbacsov elleni puccs idején is kegyetlenségével tűnt ki, és ilyen maradt mostanáig, amikor kinevezték az ukrajnai hadjárat főparancsnokává.
Nem csak szankciók, de a helyi piac összeomlása is szerepet játszik abban, hogy eladnák a gyártási kapacitásukat.
A magyar kormányt korábban is többször bíráló EP-képviselő ezúttal rossz plakátra hitte, hogy rossz.
Az orosz elnök ezt a biztonsági tanács szerdai ülésén közölte.
A holland hatóságok függesztettek fel egy exportengedélyt, amit most adtak meg újra.