A betegek társadalmi és szociális integrációjának alapfeltétele a sikeres magánélet és a munkavégzés lehetősége. A vonatkozó Európa Uniós irányelvek és a munkához való jog gyakorlati alkalmazása a csökkent munkaképességűek számára mentőöv lehet – vélik a Fehér Főnix Egyesület szakemberei és a támogató szervezetek. Ezért indították úgynevezett komplex programjukat, melynek során elektromágneses ingerterápiával, gyógy-masszázzsal, gyógytornával kezelik az idegrendszeri bénulásokat, illetve a mozgást nehezítő izomgörcsöket és merevséget, másrészt segítik a betegek társadalmi integrációját.
A komplex rehabilitációs programban résztvevő betegek adatait, írásos hozzájárulásuk alapján, az egyesület rögzíti, és különböző profitorient és non- profit szervezetek segítségével munkalehetőséget próbál találni számukra.
A május elején indított rehabilitációs program egyhetes kezelési szakaszokból áll, amelyeket a betegség fennállásától és stádiumától függően kell ismételni (6-12 alkalom). A fenti betegcsoportba tartozók számára lehetőség van pályázat keretében térítésmentesen részt venni az amúgy fizetős programban. Az ingyenességet biztosító pályázati lap letölthető a http://www.rtms.hu/ honlapról. Egy-egy beteg maximum 6 alkalommal nyerhet térítésmentes kezelést.
A pályázatok beadási lehetősége folyamatos, az egyesület vezetősége minden hónap 25-27-e között bírálja el azokat, és a következő hónap első napjaiban (1-3 között) honlapján hirdeti ki a nyerte pályázatokat. Az elbírálás során figyelembe veszik a beteg szociális körülményeit, a sérülés előtti munkáját, valamint a gyógyulás esélyeit.
Új program indul a csökkent munkaképességűeknek
Baleseti eredetű központi idegrendszeri sérülésben, szklerózis multiplexben, Parkinson-kórban szenvedők részére komplex rehabilitációs programot hirdet a Fehér Főnix Egyesület, aminek során munkát is keresnek számukra. Magyarországon a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása az európai átlagnak csupán 15 százaléka.
A Tisza frakcióvezetője Szathmáry Zoltán jelöléséről: Nem volt örömujjongás
Bujdosó Andrea szerint a párt frakciója várhatóan a jövő héten hoz döntést a legfőbbügyész-jelölt támogatásáról.
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Ha a dorogi térségben több vízre volna szükség a fogyasztás növekedése miatt, akkor a helyi szolgáltató csak Tasnádi László volt belügyi államtitkár érdekeltségébe tartozó cégtől vásárolhatna plusz vizet – értesült a HVG.