A csárdás, a verbunk tánc, a magyar népi vonós zenekari formáció, a tojásírás hagyománya, a nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata került be idén a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe, a jó megőrzési gyakorlatok regisztere a Népművészeti Egyesületek Szövetsége tevékenységében zajló népi kézműves szakmai tudás átörökítésének modelljével bővült – jelentette be a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkár Kaposváron pénteken.
Az MTI tudósítása szerint Fülöp Péter a kulturális örökség napjai programsorozat országos megnyitóján emlékeztetett rá: az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt a világ kulturális javainak megmentése, az érintett közösségek örökségének tisztelte, nemzeti, nemzetközi szintű tudatosítása érdekében.
Kiemelte, hogy az UNESCO jegyzékében négy magyar vonatkozású örökség, a mohácsi busójárás, a matyói népművészet, a magyar solymászat és a kékfestés, a nemzeti örökség jegyzékében pedig az öt újabbal együtt immár negyven elem szerepel.
Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: közös társadalmi cél, hogy Magyarország 2030-ig azon öt európai ország között legyen, ahol a legjobb élni. Ennek eléréséhez komoly előrelépésre van szükség a családok, családtámogatások, a gazdaságfejlesztés terén, emellett azonban képesnek kell lennünk megerősíteni, megvédeni és a jövőnek átadni a kultúránkat.
Magyarország összetartó ereje a kultúra és a nyelv, ezt a kultúrát kell megerősíteni, megvédeni – hangoztatta.
Hozzátette, a kulturális örökség napjain – amely idén 500 helyszínen zajlik – "képesek vagyunk megmutatni" azt, amink van és úgy "megtölteni lélekkel", hogy a következő nemzedék is a sajátjának érezze. A következő generációk felépíthetik ebből a saját kultúrájukat, de nem mindegy, milyen kultúrát építenek fel – fogalmazott. Szavai szerint a jövő kultúrája bennünk lakozik, ezért arra kérte a hallgatóságát, meséljenek a gyermekeiknek, unokáiknak, mondják el azt, amit a magyarságról, a magyarság kultúrájáról tudnak.