„Sokan veszítik el a józan eszüket mostanában”

Kirill, 32 éves vezető IT-rendszer elemző Moszkvából

A „különleges katonai műveletnek” nevezett támadás kezdettől fogva elborzasztott: ahol tudtam, háborúellenes szövegeket posztoltam. Az egyik rokonom, akit teljesen a bűvkörébe vont Putyin, gyorsan reagált a politikai véleményemre. Az illető annyira megszállott, hogy Putyin-portré lóg a lakásában, pont úgy, mint az iskolákban és az állami intézményekben. Mindenféle propagandavideókkal bombázott a WhatsAppon, egyszerűen elviselhetetlen volt. Először nem vettem tudomást róla, de aztán vitába szálltam vele, végül fogtam, és minden küldeményét áttoltam az archívumba.

Egy nap a rendőrség kopogtatott az ajtómon. Azt mondták, hogy feljelentést tettek ellenem, velük kell mennem. A rendőrőrsön képernyőképeket mutattak az Instagram-fiókomról és a családtagommal folytatott szóváltásomról. Majd a rendőrök megkérdezték, hogy rokonom-e az illető, én meg mondtam, hogy igen.

Az őrszobán megtudtam, hogy nem én vagyok az egyetlen háborúellenes személy, akit saját hozzátartozói árultak be a hatóságoknak. A rendőrök is bevallották, ők maguk is rettegnek, hogy Ukrajnába küldik őket. Végül elengedtek. Már csak a barátaimmal osztom meg a posztjaimat a közösségi médiában. De valahogy azóta is szörnyülködök ezen az egészen.

Egy lány telefonját nézni a megsemmisült lakóépületek előtt Irpin városában, az ukrán főváros, Kijev közelében 2022. június 16-án.

AFP / SERGEI CHUZAVKOV

Nem is annyira a feljelentésen, inkább amiatt, hogy az emberek egyáltalán nem hajlandók tiszteletben tartani a véleményemet, sőt mindent megtesznek azért, hogy meggyőzzenek az ellenkezőjéről. Nekem ezt a legnehezebb elfogadni. A baráti körömben és a munkahelyemen nem ismerek senkit, aki támogatná a „különleges katonai műveletet”. Konfliktusok pedig gyakran adódnak – főleg olyan rokonokkal, akik állami hivatalokban dolgoznak, a köztévéből tájékozódnak, és csak ezt az egy álláspontot ismerik.

Az a hozzátartozóm, aki feljelentett engem, most a WhatsApp-feketelistámon van, de továbbra is kommunikálunk. Nem vagyok haragtartó típus. Tudatában vagyok annak, hogy a rokonom szovjet lelkületű és gondolkodásmódú ember, ebből pedig többek között az is következik, hogy hajlamos csodálni a vezér típusú vezetőket. Azt tanácsolom mindazoknak, akik ilyesmit tapasztalnak, hogy maradjanak emberségesek. Mostanában sokan vesztik el a józan eszüket, de meg kell bocsátanunk nekik, és mindenek előtt ügyelnünk arra, hogy mi nehogy ilyenekké váljunk.

Már a háború előtt is gondolkodtam azon, hogy elhagyom Oroszországot. A Szerbiába költözést fontolgattam. De a családomat nem hagyhatom itt, ők pedig semmiképpen sem akarnak elmenni. Valahol a lelkem mélyén én is arra vágyom, hogy Oroszországban éljek. Ez egy gyönyörű ország. Csak épp nem ebben a rendszerben.

„A saját apám jelentett fel”

Anna, 21 éves moszkvai diák

Április 10-én azzal hívott fel a nagynéném, hogy kiszállt hozzánk a rendőrség, és velem akarnak beszélni. Átadta a telefont az egyik rendőrnek, mire az közölte velem, hogy az apám feljelentést tett ellenem. Állítólag azért, mert háborúellenes véleményt posztoltam, lejárattam az orosz hadsereget, ezen kívül oroszok megölésére bujtottam fel. Sok mindent tettem közzé az utóbbi időben, ilyesmire azonban biztosan nem szólítottam fel senkit. Miközben a rendőr elmondta, hogy az apám részeg volt a feljelentéskor, a nagynéném a háttérben azt kiabálta, hogy „persze, hiszen alkoholista!”.

„Nemet a háborúra” – egyszemélyes demonstráció Moszkvában, 2022 februárjában

Mire a rendőrségre kerültem, a nyomozókat már eléggé idegesítette az apám. Az úgynevezett bizonyíték ugyanis egy Thaiföldről indított telefonhívás volt: valaki állítólag onnan tájékoztatta apámat a háborúellenes posztjaimról. Amíg az őrsön voltam, apám üzeneteket írt nekem, amelyekben elismerte, hogy rászedték. A részlegvezető végül elengedett. Másnap apám felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Mondtam neki, hogy nem túl jól, miután feljelentett. „De hát le se csuktak” – felelte erre.

A nagymamám és a nagynéném nevelt fel. Apámat gyakran látogattam azokban az években, amikor még tartottuk egymással a kapcsolatot. 2014-ben együtt néztük a szocsi olimpiát, és beszélgettünk Ukrajnáról meg a Majdan téri tüntetésekről is. Már akkor is ellenzéki voltam, össze is vitatkoztam vele. De ő csak nevetett a politikai nézeteimen, egyáltalán nem reagált agresszívan.

Egy ideig velünk élt, akkoriban nagyon idegesített. 13 évesen elszöktem otthonról, mert azzal fenyegetett, hogy kiszúrja a szemem, és a rendőrség soha nem jött ki. A felnőttek pedig nem akarták elhinni nekem, hogy apám túl sokat iszik.

Most olyan a helyzet az országban, hogy bár háború dúl és szörnyű dolgok történnek, az emberek úgy tesznek, mintha nem látnának semmit, csak mert a valósággal nehezükre esik szembenézni. Már ezelőtt is komoly depresszióban szenvedtem, de most még az ország helyzete is súlyosbítja az állapotomat. A korábbinál is rosszabbul érzem magam. Valamikor el akarok menni innen, de egyelőre nincs rá módom. Az Oroszországban élő embereknek óvatosabbnak kell lenniük, még a rokonaikkal is, mert ők ugyanúgy feljelenthetik őket a rendőrségen.

„Nem akarom, hogy a gyermekem Oroszországban járjon iskolába”

Xenia, 30 éves volt tanárnő a Don-menti Rosztovból

Február 28-án a 16. emeleti erkélyemre két zászlót tettem ki, amelyeket orosz meg ukrán nemzeti színűre festettem. Március 2-án pedig elkezdtem „Nemet a háborúra” feliratú szórólapokat ragasztani a házunk bejáratánál és a liftben. Már március 4-én meglátogatott a rendőrség. Azt mondták, hogy a szomszédok jelentettek fel a zászlóim miatt, és azt állították, hogy terrorista vagyok. A rendőrök megnézték a zászlókat, és ennyi volt. Ezután folytattam a szórólapok terjesztését, azonban valaki újra és újra letépte őket.

Gyerekrajzok egy katonai táborhelyen, a donyecki régióban húzódó frontvonalon 2022. június 8-án.

MTI / AP / Bernat Armangue

Március 20-án, miközben órát tartottam az iskolámban, kerestek a rendőrök, aztán magukkal vittek az őrsre. Kiderült, hogy a házmesterünk küldte el nekik a lakóházunk liftjében felszerelt biztonsági kamerák felvételeit. Megúsztam egy figyelmeztetéssel, visszaengedtek az iskolába. Ott aztán tollat és papírt nyomtak a kezembe azzal, hogy írjam meg a felmondásomat. Az igazgatónő úgy érvelt, hogy ha ennyire államellenes vagyok, akkor ne dolgozzak az államnak: az iskola mégiscsak állami intézmény. Azóta segélyből élek, és vigyázok, kivel merjem szóba hozni a témát.

Nem akarok Oroszországban maradni, és nyáron tenni fogok valamit annak érdekében, hogy a gyermekemnek ne itt kelljen iskolába járnia. Természetesen elmagyarázom majd a lányomnak, hogy valójában mi történik ebben az országban, meg persze szerte a világban. Korábban miatta jártam tüntetésekre a városunkban, azért küzdöttem, hogy neki szebb jövője legyen. Mostanra teljesen összezavarodtam, mert nincsenek megtakarításaim, és fogalmam sincs, mitévő tegyek.

A személyek neveit biztonságuk érdekében megváltoztattuk.

Szerző: Irina Csevtajeva. A fordítást Valaczkay Gabriella készítette

További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatóak.