Pozitív számok helyett végelszámolást talált az mfor.hu, amikor megnézte Muri Enikő énekesnő cégbeszámolóját. Mint ismert, Muri énekelte a Himnuszt a Harcosok Klubjának nyitóeseményén a BOK-csarnokban, de korábban részt vett a Fidesz egyéb kampányeseményein is, például Orbán Viktor évértékelőjén a Vártkert Bazárban, de a Békemeneten is feltűnt már.
Ahogy a lap írja, Music Station Kft. nevű cégét 2012-ben jegyezték be Nyíregyházán, ám az Opten nyilvános adatai szerint 2025. január 6-án végelszámolás alá került. Fő tevékenysége az előadóművészet volt, de Muri felvette még a fodrászatot és a szépségápolást, valamint az egyéb alkotói tevékenységet is. Kezdetben a szülei voltak az ügyvezetők, ő 2022-ben vette át a stafétát. Édesapja 2015-ig, édesanyja 2022-ig társtulajdonosa is volt.
Az mfor.hu azt írja a nyilvános adatokra hivatkozva, hogy a cég már az alapítás évében, a nem teljes 2012-es üzleti évben 9,2 millió forintos nettó árbevételt ért el, ami azonban 2013-ra 6,9 millió forintra csökkent. 2014-re a nettó árbevétel 8 millió forintra emelkedett, ám 2015-ben ismét visszaesett 6,8 millióra. 2016-ban enyhe növekedéssel 7,9 millió forintot ért el, 2017-ben azonban jelentős visszaesés következett, 2,4 millió forint bevételt produkált. Innen kezdődött a cég tartós lejtmenete: 2018-ban már csak 1,8 millió, 2019-ben pedig 1,6 millió forintos forgalmat bonyolított. A következő években is tovább csökkent a bevétel: 2020, 2021 és 2022 során egyaránt 1,5 millió forint körül stagnált, 2023-ban pedig már csupán 1,4 millió forintot ért el. 2024-ben a vállalkozásnak már egyáltalán nem volt bevétele.
A cég nyeresége a kezdeti pozitív indulás után hullámzó vált: míg az első években átlag 500 ezer forintos profittal zárt, 2015-ben már 461 ezres veszteséggel. Aztán ismét jött egy 417 ezres nyereséges év, 2017-ben azonban 499 ezer forintos negatív mérleggel zárt. Ettől kezdve szinte minden évben veszteséget termelt, kivétel ez alól 2021, ahol 46 ezres nyeresége lett. A lap megjegyzi, hogy az e-beszámolóra feltöltött dokumentumok szerint kétszer is téves tartalmat tettek fel, utoljára idén áprilisban, amit passziválni kellett.