Tóth Marcsi: Erdő van idebenn
„Nekem az erdő a mindenem, én itt vagyok jól, emelte a hangját Ilus, a többi szart se ér, csak a fák között szeretek, mert azok mindent tudnak, mindent látnak” – foglalja össze egy ponton a tizenhét – akár külön-külön is egész – novellából összeállt kisregény lényegét az egyik szereplő, aki ma már fogatlan negyvenes erdészmérnök-özvegy, pedig régen még ő volt a „legszebb lyány a Fehér Sasban, fenn Bánkúton”, „ette az íz az összes férfit a faluban” érte.
Magvető
Tóth Marcsi különleges kötettel mutatkozott be, amelynek a főszereplője maga az erdőkkel körülvett bükki kistelepülés. A nevét csak a legutolsó novellában árulja el, de aki ismeri a környéket, azonnal rájön hol játszódnak az események. És persze szépen megismerjük az itt élő, szerető, nyomorgó, vágyakozó, piáló, idealista és pesszimista embereket, főképp két egyedülálló jóbarát édesanya és kamasz lányaik szemüvegén és kalandjain keresztül. Ahogy elkezdjük olvasni a könyvet, valahogy rögtön otthonosan érezzük magunkat ebben a környezetben, szinte mindenki és minden ismerős lesz. Pedig egyáltalán nem a vidéki mézeskalács-romantika tetszik ki a sorokból. (B. I.)
Magvető, 222 oldal, 5499 forint
Radnótiék Párizsban
A műfaj mostanra már ismert: összegereblyézni egy vékonyka kötetnyit azokból az írott apróságokból – tárcából, levélből, naplórészletből, versből, szalvétavégen talált akármiből – amelyek nagy íróink és jelentős költőink meghitt úti élményeit, egy-egy kedves városukhoz fűződő érzéseit, hangulatait dokumentálják. Tetszetős irodalmi resztli ez gusztusos korabeli városfotókkal illusztrálva – értelmiségi lakásdísznek sem utolsó. Tavaly Kosztolányi Velencéje került sorra, idén Radnótiék Párizsa. Vonzó párosítás mindkettő. Radnóti Miklós 1931-ben érkezett először Párizsba. 22 éves költőhöz méltón „mohón szívta magába az élményeket”, és ahogy kell, rendesen szűkölködött is – ahogy azt a kötet lektora, Ferencz Győző (2009-ben megjelent) nagy Radnóti-monográfiájában is megjegyezte.
Magvető
Az ifjú költő megérkezése másnapján levelet ír Gyarmati Fanninak, és már csoroghat is minden Párizs-rajongó nyála, mert mint azt e kis könyvből megtudhatjuk, az „Életem Egyetlen” megszólítással kezdődő sorok a Boulevard St. Michel egyik kávéházának teraszán íródtak. Istenem, a Boulevard St. Michel! Ahogy olvasunk tovább, sokasodnak a sóhajok. A második párizsi útjára Radnóti már a feleségével megy, most sem veti fel őket a pénz, egy kínai vendéglőben tömik magukat, ahol korlátlan a rizs- és teafogyasztás – számol be a szüleinek Fanni étkezési körülményeikről. A helyzet egy mai magyar turistának, idegenbe látogató újságírónak is ismerős. A harmadik és utolsó párizsi útra 1939 nyarán kerül sor, a város már „légvédelmi világításban van”, de Fanni örömmel számol be egy üdítő jelenségről: arról, hogy milyen rég nem láttak horogkeresztet. Vannak idők, amikor ennek is lehet örülni.
Első, második, harmadik párizsi út. Első, második, harmadik munkaszolgálat. A Radnótiék Párizsban című kötetke Gyarmati Fanni 1944-es naplóbejegyzésével ér véget: „Ott, a 39-es nyáron, a Szent Genovéva hegyén, Párizsban, ott búcsúztam el a boldogságtól és a fiatalságtól. Tudtam, éreztem akkor nagyon élesen ezt.” (K. G.)
Magvető Kiadó, 96 oldal, 3999 forint
Samantha Harvey: Bolygó pályán
Egy pillanat töredékére Shaunban felmerül: mi a nyavalyát keres itt, egy konzervdobozban a légüres térben? Emberkonzerv egy konzervdobozban. Tíz centi titán választja el a haláltól. Nem egyszerűen a haláltól, hanem attól, hogy kitörlődjön a létezésből.
Ezek a gondolatok minden ízükben felidézik a Föld körül keringő űrállomás perspektíváját, de Samantha Harvey tollából attól lesznek különlegesek, hogy legalább olyan mélyre visznek az emberi pszichébe, mint amilyen magasan a regényének a helyszíne, az a bizonyos titán konzervdoboz található, amelynek a lakói naponta 16-szor kerülik meg a Földet, 16 napkeltét és 16 napnyugtát látnak. Az űrhajós perspektíva újrarajzolja a földi viszonyokat, a hat összezárt embert érő ingerek óhatatlanul meditációvá alakítják a létezésüket, és menet közben rájönnek, hogy nemcsak a Föld körüli, hanem önismereti utazáson is vannak.
Európa Könyvkiadó
A Booker-díjas Samantha Harvey szövege mesterien él a hősei különleges élethelyzetének a lehetőségeivel, újra meg újra becsempészi a lírát a napi, monotonnak tűnő rutinba. Az űr sok mindentől megfosztja az űrhajóst, például a napok fogalmától, az izmaik egy részétől vagy épp az emberi kapcsolataik földi dimenziójától, de olyasmit ad, amit a földi gravitációhoz rögzítve aligha tudunk felfogni. „A visszatérésük után hogyan fogják egyáltalán megtalálni a szavakat, hogy elmondhassák, mi történt velük, kik és mik voltak?” Szerencsére Harvey eszköztárában ott vannak ezek a szavak, amelyeknek köszönhetően végül nem is az űrt érezzük különlegesnek és rendkívülinek, hanem a Földet, ezt a bolygót, amely – bár innen lentről nem feltétlenül vesszük észre – paradicsominak tűnik.
Európa Könyvkiadó, 245 oldal, 4699 forint. Fordította: Papolczy Péter
Kurt Vonnegut: A repülő macska
Az mindig gyanús, ha A Nagy Írónak jóval a halála után előkerülnek még fiókok mélyéről írásai, hiszen akkor azokat vagy ő maga nem tartotta elég jónak a publikálásra, vagy a kiadók nem tartották annak. Ha előkerülnek, mondjuk egy életmű sorozat zárásaként, joggal tarthatjuk resztlinek az abban található írásokat. Vonnegut-írások az 1950-es években különböző magazinokban jelentek meg (mondjuk ott milliónyi olvasóhoz jutottak el), és jónéhány akkor elutasított írás soha sehol nem volt még sehol olvasható. Itt is tulajdonképpen egy csokorra való ilyennel van dolgunk, tizenöt majdnem elfeledett novellával. De kellemes csalódás: ezek szinte egytől egyig igazi Vonnegut-írások, feketehumorral, groteszkkel, humanizmussal.
Helikon Kiadó
Egy-két novella, például az Ed Luby Kulcsos Klubja vagy a Meghalló pedig akár a későbbi mesterművekkel is vetekszik. Szóval, a 20. század egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb amerikai írójának rajongóinak kötelező olvasmány A repülő macska, mindenki másnak pedig ajánlott. Az írások között találunk fordulatos thrillert, éleslátó sci-fit, és sok-sok humoros írást. Egyetértünk a kötet ajánlójával: „Válságban vergődő bolygónkon égető szükség van a túlvilágról érkezett üzenetre. Vonnegut köztünk él. Elevenebben, mint valaha.” Így megy ez. (B. I.)
Helikon Kiadó, 390 oldal, 5999 forint. Fordította: Szántó György Tibor
Váncsa István: Francia lakoma
Az ÉS-beli munkásságáról és a monumentális szakácskönyveiről ismert szerző reggel negyed kilenc körül érkezik egy Provence-i kisváros piacára. Tekintete a hentespultra szegeződik. A pulton temérdek kolbász sorakozik. A sor az ánizsossal kezdődik, a füstölttel végződik, a kezdő- és végkolbász között 14 különböző fajta húskészítmény hozza zavarba a Provence-ban piacozó Váncsa Istvánt.
Meg is jegyzi, picit tán álszerényen, hogy a lehengerlő választék – és vannak még más húsos pultok is a közelben –, szóval az elé táruló kolbászbőség „bőven elégséges ahhoz, hogy az arra járó idegent talpig lealázza”. „Írhatok-e én bármi érdemlegeset egy olyan gasztronómiai kultúráról, amelyben a jámbor, vidéki hentes ilyen árukészlettel vonul fel a kisvárosi piacon” – teszi fel a költői kérdést a szerző a 31. oldalon, majd 850 oldalon (+ kislexikon, irodalomjegyzék, receptmutató) bizonyítja, hogy fölösleges minden aggodalom.
Open Books
Ha valaki itt „lealázva” érezheti magát, az csakis a gasztronómiában járatlan olvasó, aki könnyen elbizonytalanodik, hogy vajon hasznosan töltötte-e az életét, miközben zúdul rá a szerző híresen hatalmas tudása. De micsoda kéjes lealázás már ez! Alázzon le téged a Váncsa – kívánhatjuk magunknak és szeretteinknek. Már csak azért is, mert sokat lehet röhögni mindvégig, ami ritka e pszichológiailag kényes műfajban. Nem túlzás: a kelkáposzta-irodalom legviccesebb bekezdései sorakoznak e kötetben, és az „Elégtételt a kelkáposztának” című rész csak egy önkényesen kiragadott példa a váncsai gasztrohumor elénk szórt gyöngyszemei közül. Mint minden fontos műben, magáról az emberi természetről is sok minden megtudható a végeérhetetlen recepttanulmányozás során. Aligha van még egy olyan élőlény a Földön, amely a mediterrán hallevesek főzésében a szemellenzős dogmatizmust és a parttalan liberalizmust egyszerre képes érvényesíteni. Éppenséggel az sem ígér sok jót az emberiség jövőjét illetően, hogy már nyakunkon az AI, de még a sertésháló (receháj) beszerzésének problémáját sem tudtuk megnyugtatóan rendezni. És sokan még ma is összevesznek a baszktortán. Így tényleg nehéz. Pedig Váncsa könyve másról sem szól, mint az élet hasznos és élvezetés eltöltéséről: aki az első recept (Avokádósaláta Arkhesztratosz módom) megvalósításától eljut az utolsóig (Normann palacsinta), egy teljes életet tudhat magáénak. (K. G.)
Open Books, 917 oldal, 9999 forint
Dr. Sarah Davies: Narcisztikus szülők árnyékában
Nem tipikus karácsonyi olvasmány, és valószínűleg keveseknek jutna eszébe, hogy épp ezt csempéssze a fa alá csinos kis masnival átkötve, ám annál fontosabb témát dolgoz fel Sarah Davies szakpszichológus, traumaterapeuta munkája, ami ráadásul napjaink pop-pszichológiai trendjére is jól rezonál. Szerencsére viszont nem a pop-pszichológiai trendekre jellemző, bosszantó és egyben káros felületességgel, leegyszerűsítéssel, amelyeknek köszönhetően ma már mindenki gyerekkori trauma-specialista, nevelési szakértő, és biztosra véli, hogy bipoláris, akinek hangulatingadozásai vannak, „bordi”, aki impulzív, ADHD-s, akinek szórt a figyelme, pszichopata, aki érzelemmentes és, igen, nárcisztikus, aki önző. Imádunk címkézni, (ön)diagnosztizálni, még akkor is, ha ezzel többet ártunk, mint használunk.
HVG Könyvek
A Narcisztikus szülők árnyékában többek között azért hiánypótló, mert már fogalmi szinten is segít tisztábban látni ezt a személyiségzavart – habár azt egy percig sem ígéri, hogy a tisztánlátás nem lesz kihívásos, sőt akár fájdalmas. Az elsősorban narcisztikus bántalmazásra specializálódott (és egyébként abban személyesen is érintett) szerző leginkább azoknak ajánlja a könyvét, egyfajta útitervként, „akikben van elég erő, bátorság és alázat ahhoz, hogy felismerjék a családjukban a narcizmust és a bántalmazást, és szembenézzenek vele”. Mint írja, klinikai munkája során szembesült azzal, hogy rengetegen találják magukat felnőttként mérgező kapcsolatokban, amelyekben újraélik a gyerekként megtapasztalt toxikus dinamikákat. Szerinte nem törvényszerű ugyan, de van valami abban, hogy a kapcsolatainkban az ismerős dolgok megnyugtatnak minket – pedig, ami ismerős, nem feltétlenül egészséges. Davies elmagyarázza, mik állhatnak a diszfunkcionálisan működő családi élet hátterében, mit okoz egy gyerekben és hogyan ismerhető fel a meglepően széles skálán mozgó narcisztikus szülői viselkedés, hogyan képes továbbgyűrűzni, miként léphetünk ki ezekből az ördögi körökből, sőt, a gyógyuláshoz is ad gyakorlati segítséget. Tulajdonképp ez a legfőbb üzenete: a gyerekkorban kapott sebekből fel lehet épülni, és tovább lehet lépni a saját életünkben. Miért ne kezdhetnénk el már ma? (N. N.)
HVG Könyvek, 320 oldal, 6900 forint. Fordította: Dufka Hajnalka
Feldmár András – Dr. Kröber Edith: Diagnózisok homokozója – Ártatlanság, katasztrófa, bizalom
Több-e egy uniformizáló címkénél a mentális betegség diagnózisa? Ki lehet-e bújni a felelősségvállalás alól a betegség címkéjét használva? Miként segíthet a legmegfelelőbb módon az érintett személy környezete (orvosa, családja, barátai)? Hogyan nyerjük vissza az emberi kapcsolatainkba vetett bizalmunkat egy traumát követően, és hogyan lehet élni a katasztrófa után? Többek között ezekre a kérdésekre keres lehetséges válaszokat ez a Feldmár András és Dr. Kröber Edith beszélgetéseit megörökítő interjúkötet.
HVG Könyvek
Az ártatlanság elvesztése című első részben olyan korai (csecsemő- és gyermekkori) élményeket járnak körül a szerzők, amelyek ahhoz vezethetnek, hogy az ember még felnőttként is komolyan rosszul érezze magát. A második részben „a lelki szenvedés egy-egy diagnosztizált formáját” vitatják meg konkrét, saját praxisukból hozott példákon keresztül. A nézőpont mégis újszerű: nem önmagában való „betegségként” vizsgálják például a depressziót, bipoláris zavart, skizofréniát vagy a borderline személyiségzavart, hanem a környezetünkkel való kapcsolódásunk zavaraként is. Ahogy a könyv egyik kulcsmondata összefoglalja: „A mentális szenvedés legmélyebb gyökerei az emberi kapcsolatok és társas viszonyok szintjén keresendők.”
Az utolsó fejezet pedig azokat a lehetőségeket veszi szemügyre, amelyekkel – ha átmenetileg is, de – enyhíthető a szenvedés: a flow-élménnyel járó gyakorlatoktól (meditáció, különféle művészeti tevékenységek) kezdve, indokolt esetben a gyógyszeres kezelésen és pszichedelikus terápián át a környezetünk, kapcsolataink megváltoztatásáig. (Sz. B.)
HVG Könyvek, 216 oldal, 6900 forint. Fordította: Krámli András
Zilahi Anna: Gyengédség
„Együtt játszani nem kevésbé bensőséges, mint a testi szerelem.” Zilahi Anna második verseskötetének mondatát csak szépsége miatt érdemes kiemelni a nagy egészből, azért nem, mert mindent elmondana a verskollekcióról. Olyan mondat ugyanis nincs benne: a versek olyannyira sokszínűek, hogy nincs mód megúszni a részletesebb ismertetést egy ilyen olcsó kritikusi trükkel.
Mert hogy a testi szerelem és a közös zenélés intim gyönyörét néhány oldallal később épp egy elsüllyedt hajó érintetlen pianínóján koncertbe kezdő, sokkezest – sokkarost – játszó, szaporodni készülő polipok fogják átélni, aligha fejezi ki bármilyen kiemelés. Ráadásul mindezt ugyanabban a kötetben, amelynek egy másik verse a külföldre költözött magyarok jellemző tapasztalatát írja meg (a lírai én azt hiszi, azt kiabálják utána, hogy Orbán, hiszen mi más jutna eszébe valakinek egy magyarról 2025-ben, noha valójában csak az U-Bahnt kereste valaki), egy harmadik „minieposz” pedig egy olyan tudományos eseményről számol be, amikor egy szokatlan vízáramlási jelenség okait együtt kutatja egy limnológus, egy hidrológus, egy áramláskutató, néhány búvár és a költő, mégpedig azért, hogy Zilahi Anna a gyengédség mibenlétéről elmélkedjen sokszorosan összetett, sőt néha megtagadott vagy legalábbis megkérdőjelezett metaforák segítségével. („A gyengédség is evolúciós, nem csak a brutalitás” – áll a fontos mondat a kötet hátsó borítóján is.)
Magvető
Zilahi ugyanis nem kíván megmaradni az eszközök skálájának egyik felében: abszurd, már-már kacagtató humort ugyanúgy használ, mint a legmélyebb életmetaforákat, beszél mémekről és a női lét nagy kérdéseiről, sőt QR-kódok révén még saját multimédiás tartalmait is átadja az olvasónak. „Mikor vált kontrollá a megértés vágya, / a különös, furcsa terrorrá?” – kérdezi az epilógus (azaz az Epilógus című vers): hogy a motívumok megértéséért vagy ezt a kényszert elengedve, de mindenképp érdemes másodszor is elolvasva közelebb kerülni a Gyengédséghez. (K. B.)
Magvető Kiadó, 2025, 83 oldal, 3499 forint
Hergé: Tintin kalandjai: A fekete arany földjén / Irány a Hold / Emberek a Holdon
Van Párizsban egy utca, amin lehetetlen úgy végigmenni, hogy az ember ne akarjon Tintin-bábut, Tintin-hűtőmágnest, Tintin-kulcstartót vagy Tintin-matricát vásárolni. Természetesen ugyanez vonatkozik a bajszos-keménykalapos Dupond & Dupont-figurákra és sörnyitókra. Ugyanebben az utcában Tintin-képregényeket is kapni, amit csak helyeselni lehet, hiszen Hergé munkássága nélkül hűtőmágnes sem lenne.
És Hergé (Georges Rémi, 1907 – 1983) munkásságában az a legjobb, hogy a Tintin-képregények képkockái akkor is rabul ejtik a szövegbuborékokra fogékony embert, ha történetesen egy árva kukkot sem beszél franciául. Tapasztalataink szerint Tintin kalandjai így is élvezhetők, de a teljes élményhez mégiscsak hozzátartozik a szövegértés: ezt ezúttal a nagy képregény szakértő, Bayer Antal könnyíti meg, az ő fordításában jelent meg egy olajos (A fekete arany földjén) és két holdas (Irány a Hold, Emberek a Holdon) Tintin-kaland. Ha Proust megért egy újrafordítást, miért ne járna ugyanez Tintinnek is? Abban a bizonyos párizsi utcában a Tintint a Holdra repítő űrhajó mása is kapható, és bizonyára Belgium számos pontján is, mégis csak ez Tintin szülőföldje. Ám ez most mellékszál, a lényeg, hogy újabb kísérlet kezdődött a soha fel nem növő riporter hazai népszerűsítésé céljából. Hátha most sikerül gyökeret vernie nálunk is az örök 15 éves képregényhősnek.
Képregénykuckó
A most megjelent három kaland a negyvenes-ötvenes évek termése, A fekete arany földjét Hergé még azelőtt kezdte el, hogy a németek megszállták Belgiumot, majd jött egy kis kollaborálás (a németbarát Le Soir nevű lapnál), amiről később Tintin atyja annyit mondott, hogy ő csak tette a dolgát, ahogy egy bányász, pék vagy jegyellenőr. Akármit is hordott össze pöttyös múltjáról a szerző, legközelebb ugyanúgy kísértésbe fogunk esni, ha elvetődünk abba a párizsi utcába. (K. G.)
Képregénykuckó. Fordította: Bayer Antal
–
Nyitókép: Reviczky Zsolt
A könyvajánlónk első része itt olvasható:
