A holland rendőrség őrizetbe vette Wim Dijkman régészt, miután az nem volt hajlandó átadni a maastrichti hatóságoknak a híres francia muskétás, d’Artagnan feltételezett maradványait – írja a holland közmédia.
Dijkman több mint 40 éven át dolgozott régészként Maastrichtban, ahol Charles de Batz de Castelmore, más néven d’Artagnan sírját kereste. Dijkman munkásságát siker koronázta, meg is találta a legendás katonának tulajdonított maradványokat a Szent Péter és Pál-templom padlója alatt.
A felfedezésről márciusban a világsajtó is beszámolt. A maradványokat – egy vállcsontot és két fogat – Németországba küldték DNS-vizsgálatra, ám ennek eredményeit még nem hozták nyilvánosságra.
A problémák azzal kezdődtek, hogy a maastrichti városi hatóságok postai úton kívánták eljuttatni a leletet a Müncheni Igazságügyi Orvostani Intézethez, míg Dijkman ezt túl kockázatosnak tartotta, és helyette személyesen szállította el a csontokat.
A vizsgálatok elvégzése után a régész magához vette a maradványokat, és nem is volt hajlandó visszaadni azokat a városnak. Még azt is követelte, hogy az önkormányzat térítse meg az utazási költségeit, mert – mint mondta – a müncheni út és a hotel legalább 500 eurójába került.
Ez egy ponton eljutott oda, hogy az önkormányzatnál elkezdték azt gondolni, hogy Dijkman szórakozik velük, így egy határozottabb megoldást választottak, és hatósági úton kezdték követelni a régésztől, hogy adja át a városnak a csontokat. A tudós az ajtaján kopogtató rendőröknek azonban azt mondta, hogy azok nincsenek nála, mert biztonságba helyezte őket egy barátjánál. Erre a rendőrök őrizetbe vették.
„Sajnos ezt a játékot így kell játszanom” – nyilatkozta később egy helyi lapnak, miután kiengedték.
Ezek után már azzal is megvádolták, hogy nem az előírásoknak megfelelően végezte el az ásatási munkálatokat. Azt maga Dijkman is elismerte, hogy megszegte a törvényt azzal, hogy elrejtette a maradványokat, de úgy véli, hogy tetteit a történelem iránti tisztelet vezérelte. „Ez már elvi kérdéssé vált” – jelentette ki.
Az Alexandre Dumas által halhatatlanná tett testőrkapitány XIV. Lajos hűséges katonája volt, aki Maastricht 1673-as ostrománál vesztette életét. Dijkman azért gondolhatja alappal, hogy az ő maradványait találta meg, mert a csontokon ugyanazt a sérülést fedezte fel, ami d'Artagnannal is végzett.
https://hvg.hu/360/20230725_hvg_alexandre_dumas_dartagnan_aharom_testor_regeny_irodalom_tortenelem_mas_kor_hose
Képünkön a maastrichti Szent Péter és Pál-templom, ahol d'Artagnan vélt maradványait megtalálták. Forrás: AFP