„D'Artagnan kinyújtotta a kezét, hogy kinyissa a ládikát, ám ekkor egy ágyúgolyó süvített ki a városból, szétzúzta a tiszt kezében a kis ládát, mellen találta d'Artagnant, és leterítette a gyepes dombra, miközben a liliomos marsallbot kiesett a szétzúzott kis ládából, és odagurult a marsall tehetetlen karja alá. (...) Rettenetes kiáltozás hangzott fel megrémült tisztjeinek sorában; a marsallt elöntötte a vér, nemes arca lassanként halálsápadttá vált. (...) Görcsösen összehúzódó kezébe szorította az aranyliliomokkal hímzett bársonnyal bevont marsallbotot, lenézett rá, mert ahhoz nem volt már ereje, hogy égre emelje szemét, lehanyatlott, különös szavakat mormolva (...): Athos! Porthos! Viszontlátásra! Aramis! Isten veled, örökre!”
Ilyen patetikus hangon búcsúztatta idősebb Alexandre Dumas az egyik legismertebb regényhősét, d'Artagnant a Bragelonne Vicomte vagy Tíz évvel később című kötetében. A legendás testőrparancsnokot számtalan kaland, politikai cselszövés, szerelem és párbaj után éri a halál – éppen amikor csapatai sikeresen foglalnak el egy erődített várost, a küldönc pedig a szolgálataiért kézbesíti számára a marsallbotot.
Alexandre Dumas író 1855-ben
Wikipedia
Ez történt, de nem így – mondhatnánk, hiszen a francia író valóságos személyről mintázta hősét, ám a történelmi tényeket nagyvonalúan kezelte. D'Artagnan, alias Charles de Batz de Castelmore valóban egy ostrom alkalmával esett el 1673. június 25-én, ám ez nem a regényben egyébként nem említett nevű város, Maastricht bevételének pillanataiban, hanem öt nappal a csata vége előtt történt. Nem is ágyúgolyó sodorta el, egy muskétával találták el a nyakát, ráadásul szó sem volt arról, hogy marsallá üssék.
