Ez a filmzene lesz a házibulik nagy kedvence

A Liza, a rókatündér kétségtelenül az idei év nagy befutója a mozikban, és most végre megjelent a hivatalos filmzene is. Külön lemezbemutató buli is lesz a Fogasházban Erik Sumoval, Szabó Simonnal és a kihagyhatatlan karaokeval.




Itt az első előzetes a Steve Jobs-filmhez

Semmit nem lő le a sztoriból, mégis fokozza a várakozást az egyperces előzetes, amiből végre mozgásban is láthatjuk, hogyan alakítja Michael Fassbender az Apple-vezért.



Titokban pontozzák ma a magyar dalt az Eurovízión

A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 60. Eurovíziós Dalfesztivál Bécsben. Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után ötödször tudna döntőbe jutni a versenyben.






Elsőre nem sikerült odébb tolni a Nemzetközi Űrállomást

Második kísérletre sikerült módosítani a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályáját az űrállomáshoz kapcsolódó Progressz M-26M teherűrhajó hajtóművei segítségével - közölte hétfőre virradóra a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal.



Nyerhetnek-e az Eurovízió legőszintébb indulói?

Az Eurovíziós dalfesztivál finn indulóinak szereplése eldöntheti, hogy Conchita Wurst után vehet-e egészen más irányt a verseny: a slágerparádén túl lehet-e az elfogadás, a nyitottság eszményeinek ünnepe. A Pertti Kurikan Nimipäivät együttese a fogyatékkal élőkre irányítja a figyelmet, akik szeretnék, ha ugyanolyannak fogadnák el őket, mint az egészséges embereket. A művészet akár lehet is erre megoldás.


A bécsieknek tart flashmobot Boggie

Szombat délután "spontán" öröméneklést tart Csemer Boglárka, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyzője Bécsben. A Múzeumi Negyedben fogja előadni Wars for Nothing című dalát.


Obama B.B. Kingről: "Félelmetes blues session lesz a mennyországban"

Az elnök felidézte, hogy három éve a feleségével együtt egy blueskoncert házigazdája volt a Fehér Házban, ahol rábeszélték, hogy együtt énekelje el B.B. Kinggel a Sweet Home Chicago néhány sorát. "A blues elvesztette királyát és Amerika elvesztett egy legendát" - írta a 89 évesen eltávozott zenész legendáról.