Az évszázad legrövidebb teljes holdfogyatkozása lesz szombaton

A teljes holdfogyatkozáskor sem sötétül el teljesen az égitest, hanem fénye narancsvörösre változik, mivel a Föld légkörén átszűrődő fény halvány derengést teremt. A mindössze 3 és fél perces holdfogyatkozást Magyarországon csak internetről lehet majd követni, mert innen nem lesz látható.






Hogyan adott az állam pénzt a Radnóti-hagyaték visszavásárlására?

A kormány kapkodása következtében a Petőfi Irodalmi Múzeum került kínos helyzetbe: nem a törvénynek megfelelően vásárolt meg ugyanis két tételt a Radnóti-örökösök megbízásából árverésre kínált műtárgyak közül. Az állami elővásárlási jogról szóló törvény semmibevétele magánszemélyeket károsított meg, az így megszerzett műtárgyaktól akár el is búcsúzhat a nagyközönség.




Geszti: Dögöljön meg a szomszéd tehene

Új klippel jelentkezett Geszti Péter. A direkt április 1-jére időzített dalban egy bizonyos Pali bá’ jelképezi a magyar áskálódást, széthúzást. Hogy vicces-e mindez, döntsék el önök.



Ebből az előzetesből kiderül, milyen nem lesz az Argo 2 – videó

Kamuelőzetessel jelentkeztek az Argo 2 készítői, amiben kizárólag olyan jeleneteket láthatunk, amik végül nem kerültek be az április végén érkező filmbe. Azért láthatjuk benne a nindzsát játszó Kulka Jánost, a Tejesemberként visszatérő Oszter Sándort és egy lerepülő fejet is.


Intenzív osztályra került az egzotikus betegségben szenvedő Joni Mitchell

A kanadai énekes-dalszerzőt eszméletlenül találták otthonában, és kórházba szállították. Joni Mitchell úgynevezett Morgellons-szindrómában szenved. A morgellonsosok érzik, hogy bogarak másznak a bőrük alatt, állandó viszketés-, csípés-, harapásérzetük van, ezért bőrüket vakarják, csipkedik.


„Nem is én írtam, hanem valaki fentről diktálta” - mit gondol Hobo a saját dalairól?

Melyik az a hét dal, ami a leginkább hatott gondolkodására, és mi jut eszébe az életművéből kiragadott hét daláról? Hobo a 70 éves szülinapját nagyszabású koncerttel ünnepli május 2-án a Parkban. Ennek apropóján kérdeztük szerzeményeiről. Tudják például, kik segítették, hogy ép elmével túlélje a huszadik század második felét? Hogy a Nem lehet két hazádban megénekelt emigráns magyarok kiket utálnak a legjobban?



Öltönyösök a disznóólban: így néz ki egy malacszépségverseny

Kedden tartották a zselicvölgyi sertésszépségverseny döntőjét a Somogy megyei Hajmáson. A zsűri tagjai ifj. Lóki Géza, a Zselicvölgyi Szabadidőfarm ügyvezető igazgatója, Bíró Ramóna, a Balaton-régió 2014-es borkirálynője és Májer Krisztián fitneszedző voltak.


Meghalt Katona János színész

Kedden elhunyt a József Attila Színház színésze, Katona János. A Bors Online szerint gyógyszer-túladagolásban halt meg.


Mérő László: Orbánék oktatási tervével a XXI. század lúzerei leszünk

A kormány oktatáspolitikája rossz, és ha az eddigi irányvonal folytatódik, akkor vészesen lemaradhatunk a világtól – vallja Mérő László, aki diákjai gondolkodása miatt mégis optimista. A matematikus és pszichológus szerint az ellenzéki tüntetések szervezői rosszul gondolkodnak, és a rendszerváltás utáni tévelygésbe még egy Jobbik-kormányzás is beleférhet. A nemrégiben a csodák logikájáról könyvet író gondolkodóval beszélgettünk, aki adott esetben még a fradista ultrákért is kiállna.


Olcsón, jót a Nagyhéten is – recept

Pár száz forintból kijön böjtös vacsoraajánlatunk. De akár az ünnepi menübe is beépíthetjük valamelyik fogást, ha a szokásos húsvéti sonka és főtt tojás mellett valami változatosságra vágyunk.