Európa első ágymozija nyílik novemberben Budán

Novembertől egészen új értelmet nyer a mozizás élménye. Buda új szórakoztató központjában, a Buda Entertainment & Gastro nevű komplexumban egy Európában egyedülállónak számító ágymozi nyílik. Igen, a hír igaz, a vadonatúj helyszínen székek helyett ágyak várják majd a filmkedvelőket.


Sokkoló kép kering a neten egy kígyómart lány lábáról – 18+ fotó

Teljesen elhalt az egyik lába annak a 13 éves lánynak, akit kígyómarással vittek kórházba Caracasban, Venezuelában. Az Instagramon jelent meg róla sokkoló fotó, amit jobb, ha csak erős idegzetűek tekintenek meg. A lába teljesen elfeketedett, a szövetek elhaltak, csak a csontok maradtak meg. Az amputáció ilyenkor már elkerülhetetlen, de még így is veszélyben maradhat a beteg élete.




Élőben közvetítenek egy műtétet pénteken Budapesten

Úgynevezett femtolézeres szemműtétet közvetítenek élőben egy nemzetközi konferencia részeként pénteken a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikájáról. Egy különleges eljárásról van szó, amellyel sokkal pontosabb vágást tudnak ejteni a szemen, mint kézzel.





Már készül az új the xx lemez

Minden eddiginél szabadabban dolgozik új, harmadik albumán a brit the xx triója. A rendkívül népszerű zenekar egyik tagja, Jamie XX azonban előbb önálló lemezzel jelentkezik.



Elkészült a kidöntött Radnóti-szobor mása

A költő szobrának újraalkotása és a tereprendezés mintegy 15 millióba került, és a győri önkormányzata állta; olyan erős megvilágítást kap az alkotás, hogy véletlenül se fordulhasson elő még egyszer, hogy egy autós nekimegy és kidönti.


Budaörsön Oscar-esélyes csemegéket csíphet el a héten

Animációs filmek seregszemléjének ad otthont Budaörs, ahol sok, a jövő évi Oscarra is esélyes alkotást is először láthatunk Magyarországon. A Primanima fesztivál kínálatában nem csak rövidfilmek, hanem például egész estés animációk is helyet kaptak.



Már Sherlock is Marvel-szuperhős lesz

2016 júliusában érkezhet a Doktor Strange című képregény filmadaptációja, amelynek főszerepére már rengeteg színészt szóba hoztak, de most kiderült, ki alakítja majd a Föld Legfőbb Varázslóját: a világszerte leginkább Sherlockként ismert Benedict Cumberbatch.


Barokkba váltottak Fischer Ivánék

Kézműves barokk bonbonokkal, egy csésze teával és a korabeli gasztronómia kulisszatitkaival várja közönségét a Budapesti Fesztiválzenekar a Zeneakadémián adandó barokk hangversenye előtt november 3-án és 4-én.


Videó a világ legviccesebb emberéről

Egy finn humorista nyerte a Világ legviccesebb embere (Funniest Person in the World) versenyt, amelyet első alkalommal rendeztek meg. A győztes a bolygó nemzetközi pénzügyi problémáira adott tökéletes megoldásával nyűgözte le a szavazóközönséget az egyesült államokbeli megmérettetésen.



Három nappal tovább látogatható a pécsi Leonardo-kiállítás

A Leonardo da Vinci mérnöki és tudományos tevékenységéről szóló átfogó tárlat a polihisztor mintegy hatvan méret- és korhű találmányát mutatja be a Papnövelde utcai Modern Magyar Képtárban, valamint a Káptalan utcai Martyn Múzeumban, és ebben a formájában Európában először Pécsen látható november 3-ig.



A Dunába ölte magát a Hungária volt énekesnője

Egy hónapja az eltűntek között tartották nyilván Csordás Ilonát, azaz Plexit. A Blikk értesülése szerint az ő holttestét emelték ki a Dunából október elején. Négy éve már megkísérelte az öngyilkosságot, a hírek szerint viszonya volt Fenyő Miklóssal.