1926-ban elsüllyedt hajót találtak meg az Ontario-tóban

Egy 77 méter hosszú gőzhajó roncsait találták meg az Ontario-tó mélyén. A brit építésű jármű csaknem 90 évvel ezelőtt süllyedt el, hogy összeütközött egy másik hajóval – közölte a leletet megtaláló búvárcsoport kedden. A Nisbet Grammer nevű hajót 153 méteres mélységben, a New York állambeli Somersettől 13 kilométerre találták meg.


Rangos díjat kaphat Alföldi Róbert

Nestroy-díj jelölést kapott a legjobb osztrák állami színházi előadás kategóriában az Alföldi Róbert rendezte Anyám, Kleopátra (Meine Mutter, Kleopatra) című előadás.



Hogy mondják angolul, hogy Zimmer Frei? Megél belőle, ha rájön!

Egyre népszerűbb szerte a világon az Airbnb szállásfoglaló, amely azzal tűnik ki a többi hasonló rendszer közül, hogy a lehető legszemélyesebbé tette a foglalást, szoros interakciót létesített a vendég és a házigazda között. Akik pedig lakó- és életterüket áruba bocsátják néhányszor néhány nap erejéig havonta, nemcsak jó élményeket szereznek az új ismeretségekkel, hanem egész jól kereshetnek is. Olyan magyarokat mutatunk be, akik mindezt életvitelszerűen teszik.


Most kiderül: ezért nassolunk esténként

Étkezési kutatók megállapították, hogy szervezetünk mikor kívánja a nassolást: délután 4 körül. Na de akkor miért nassolunk inkább esténként? Ez is kiderült.


Ilyen is rég volt: újranyit egy mozi Magyarországon

Miközben sorra véreznek el, és adják fel a piaci harcot a hazai mozik, meglepő, de egyben örömteli hír, hogy valahol szembe mennek a tendenciával, és újra megnyitnak egy korábban bezárt filmszínházat. Pécsen három éves szünet után fogad újra nézőket a modernizált Uránia mozi.


Megbabonázó videó: így lehet sokat mondani csak szemekkel

Alfred Hitchcock egy évszázadra elegendő muníciót adott a későbbi filmművészeknek, ebből az ügyesen összevágott montázsból például az derül ki, hogy mennyire megigézően használta az arcközeli beállításokat és hogy szavak helyett egy-egy rémült szempárral is elmondott minden fontosat a karakterről.







"Ahogy a társadalom kettészakadt, úgy az iskolák is"

A pedagógusoknál is működik a normarontás, nem lehet büntetlenül sem rosszabb, sem jobb egy tanár az átlagnál – véli 30 év szakmai tapasztalat után Leiner Károly. A Zöld Béka tanár úrként fogalommá vált gyógypedagógus, tanító bejelentette, felhagy a valódi integrációt megvalósító kirándulásaival. Úgy véli, a folyamatos oktatási reformok egyre csak rontottak a magyar iskolán, de míg korábban egyedi problémákat tapasztalt, most már rendszerszintű problémákat lát. Interjú.


Már lehet nevezni A Dalra

Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2015-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 15-ig nevezhetnek.


10+ 2 tipp: a legjobb zsidó ételek Budapesten

Sólet, maceszgombócos húsleves, flódni - ezt a három ételt valószínűleg az is ismeri, akinek fogalma sincs arról, mi a zsidó konyha. Gasztronautáknak pedig olyan hívószavak, amelyek nyomán bármikor a nyakukba veszik a várost.