Megrongálták a Szépművészeti kiállítását Madridban
A szabadtéri kiállíátson egy francia turista a Tanulmány két harcos fejéhez című Leonardo-rajz másolatát vágta ki. Haza akarta vinni, de rajtakapták.
A szabadtéri kiállíátson egy francia turista a Tanulmány két harcos fejéhez című Leonardo-rajz másolatát vágta ki. Haza akarta vinni, de rajtakapták.
MTI
Egyetlen profilkép alapján megítélni valakit lehetetlen, az online közösségi terek hálójában mégis önkéntelenül ezt tesszük nap mint nap. Egy egyetemi kutatás bebizonyította, ez a sekélyes ítélkezés mennyire félrevezető valójában.
hvg.hu
Bolíviai aranydenevér néven különálló fajként azonosították egy már ismert egérfülű dél-afrikai denevérféle néhány, múzeumokban talált példányát. Az elnevezését bundájának különleges, aranysárga színéről kapta.
MTI
Nemsokára megnyitják a turisták előtt a Kreml fő bástyájának a kapuját, így a látogatók közvetlenül kijuthatnak a Vörös térre. A turisták most csak a Kutafja-torony kapuján keresztül közlekedhetnek, ami állandó torlódást okoz.
MTI
Keresztény fiatalok és felszabadult hippik idén egymás szomszédságában fesztiváloztak, hála a dicsőítő CrossSound és a pszichedelikus Ozora bravúros, térben és időben való egybeesésének. Mennyire menő a jámborság? Milyen az Istennek tetsző drog? És mit keres Jézus Ozorán? Szürreális körúton jártunk.
hvg.hu
Elárverezik Batman megalkotójának saját példányait a denevéremberről szóló képregény első számaiból.
MTI
Arcszőrzet nélkül, lenyírt hajjal alakítja a hősszerelmest Kit Harrington, a Trónok harca Havas Jonja. A színészt köti a szerződése, ezért parókát viselt a film forgatásakor és nem vágatta le a haját.
hvg.hu
Augusztus 4-től már csak napijegyet lehet váltani a 11-én kezdődő Szigetre, ugyanis a fesztivál történetében először – a kezdet előtt egy héttel – elfogytak a bérletek. Ezer darabot azért félretettek, azokat a kapuban lehet átvenni.
hvg.hu
Hihetetlennek tűnik, de tudományosan igazolták: ha kávé és energiaital nélkül maradunk, akkor élénkítőnek az is elég, ha szerelmünkre gondolunk.
hvg.hu
Ma ünnepli hatvanadik születésnapját a Kossuth-díjas színésznő, Udvaros Dorottya. Mi mással köszönthetnénk méltóképpen, mint híres filmszerepeinek felelevenítésével.
hvg.hu
A gombagyűjtés - lehet, hogy nem mindenki által ismert - szabályaira figyelmeztet az Északerdő. Eszerint fejenként napi két kiló gombát szedhetünk engedély nélkül, ennél többhöz engedély szükséges.
MTI
Az észak-bulgáriai Lovecs város tucatnyi vadászának és dolgozójának hosszú órákig tartó hajsza után sem sikerült elfognia a vasárnap reggel elszökött állatot, ám nem sikerült ketrecbe zárni, ezért lelőtték.
MTI
A Twitteren jelentette be William Orbit, a 3 Grammy-díjas zenei producer, hogy az ő keze alatt formálódik a legendás rockegyüttes legújabb lemeze, ami még idén karácsony előtt megjelenhet.
hvg.hu
A világhírű rendező, Ridley Scott fia, Jake egy hat és fél perces reklámfilmet rendezett a Johnny Walker viszki blue labeljének, ehhez pedig megnyerte magának a brit színészt, Jude Law-t, aki zongorázik, táncol és utánozhatatlanul mosolyog.
hvg.hu
Egy spanyol művész alaposan kikarikírozta a Disney-világ hőseit. A profán pop című kiállításra aligha fognak tolongani a családok. Donald kacsa vagy a hét törpe eddig ügyesen rejtett oldalukat mutatják meg ezeken a műveken.
hvg.hu
Kipling regényének legújabb adaptációja félig animációs, félig élőszereplős lesz. Most kiderült, hogy Balu, a fekete medve szerepét Bill Murray kapta a Disney produkciójában.
hvg.hu
Bécsben forgatják augusztus végén a Mission: Impossible című kémfilm ötödik részét. Tom Cruise az operaházban is játszani fog, az ottani jelenetekre már júliusban kiválasztották a statisztákat.
MTI
Az eddig is korlátozott forgalmú római városrészbe mostantól a taxik sem hajthatnak be. A Piazza di Spagna teljesen a turistáké és a sétálóké lett.
MTI
Marad a fülledt idő, azonban hétfőn az esti órákban lelassult, gyenge hidegfront közelíti meg térségünket, ami napok alatt éri csak el a keleti tájakat. A lassú és enyhe felfrissülést megérzik a frontérzékenyek. Továbbra is kiemelten fontos a tudatos táplálkozás és a folyadékbevitel. Tovább erősödik a parlagfű pollenszórása.
MTI
Koppenhágában, a kikötő felett egy emelet magasan futó, kétsávos biciklishidat adtak át a közelmúltban. A látványos és szívgyönyörködtető építmény tökéletes példája, a Jan Gehl világhírű városépítész vezette emberközpontú várostervezésének, ami ráadásul még ezek után sem ül a babérjain, hanem még jobban a használókhoz igazodik.
Patyi Máté